Közélet

IKV-fórum: csak nyűg az emberek számára az önkormányzati bérlemény

IKV-fórum: csak nyűg az emberek számára az önkormányzati bérlemény

2015. március 5., csütörtök
IKV-fórum: csak nyűg az emberek számára az önkormányzati bérlemény
2015-03-05 17.09.44

Feszült hangulatú lakossági fórumot tartottak a belvárosi lakosoknak, akik az IKV Zrt. képviselőinek tolmácsolhatták panaszaikat. A lakók szerint a társaság felelőtlen gazdálkodását tükrözi a 850 millió forintos kintlévőség, a bérleti jog eladhatatlan, a megvett lakást pedig értékének alig tizedéért vásárolják csak vissza. Az IKV április közepéig ígért elszámolást a Jókai utcai bérlemény lakói felé, akik ezt 2011 óta várják, ebben a hónapban kívánnak majd visszatérni több, évek óta fennálló problémára is.

Az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt-vel kapcsolatos panaszok kerültek előtérbe a csütörtök délután meghirdetett lakossági fórumon.

Korábban is megírtuk már

, hogy a belvárosi lakásbérlők szerint az IKV a törvénybe foglalt tulajdonosi és kezelői kötelezettségének nem tesz eleget, a lakásokat irreálisan magas, lassan a piaci árakat is meghaladó bérleti díjért adják ki, miközben azok műszaki állapota sok esetben marad alatta az elégséges kívánalmaknak. A legtöbb felszólaló szerint a lakók kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen a társasházi közgyűléseken nem képviselhetik önmagukat, a lakások pedig olyan rossz állapotban vannak, hogy megvenni nem érdemes őket, a bérleti jogot pedig bolond lenne bárki felvásárolni.

Szondi Ildikó,

a városrész önkormányzati képviselője hívta párbeszédre a feleket.

Hetvenmillió forint van a felújításra

Jó lett volna meghallgatni néhány belvárosi kereskedő véleményét is a kialakult helyzetről, a fórumon azonban a lakosok képviseltették csak magukat. Nekik azonban bőven volt mondanivalójuk

Csóti Ferenc

, az IKV műszaki vezetője és

Hoffner István

kezelési igazgató felé, az évek óta gyűlő feszültség miatt sokszor egymás szavába vágva hallatták panaszukat. A Deák Ferenc utcában lakó

Bankó Istvánné

négy szobája is beázott a régi, elhasználódott tetőfödém miatt. Elmondása szerint 61500 forint bérleti díj kifizetése mellett állandó kárt okoznak neki a beázások, a karbantartási munkálatok azonban évek óta váratnak magukra. A résztvevők közül többen megjegyezték, hogy az egyéni problémákat képviselői fogadóórán kell megvitatni, a lakossági fórum általános, mindenkit érintő kérdéskörök megvitatására lett kihirdetve. A pár percig tartó, heves szóváltást követően néhányan elhagyták a fórumot.

2015-03-05 17.41.15

Csóti Ferenc válaszolt: mint mondta, tisztában vannak vele, hogy a bérlemények bizonyos része komoly felújításra szorulna, ennek egyetlen korláta azonban, hogy nem tudnak kellő anyagi forrást előteremteni rá. A felújításra szánt keretet a városi közgyűlésben határozzák meg, és erre sajnos évről évre kevesebb összeget tudnak fordítani, ez jelenleg 70 millió forint. Pályázati pénzből sem tudják növelni, mivel ilyen jellegű épületek felújítására nem írnak ki. A legfontosabb lépés az IKV műszaki vezetője szerint, hogy legalább a tervezést mihamarabb elkezdhessék, tavaly 6-7 épület karbantartását már elvégezték, és kisebb-nagyobb javításokat mindenhol eszközölnek.

Április közepéig számolnak el a fűtésszámlákkal

A Jókai utca 7-9. szám alatti bérleményt több lakója is képviselte, akik ismét elsorolták a belvárosi ingatlannal kapcsolatos problémákat, melyekkel

számos korábbi cikkünkben

foglalkoztunk. 2011 óta nem érkezik elszámolás a fűtésszámláikra, és mivel ezidáig nagyfogyasztóknak minősültek, a rezsicsökkentésből sem jutott nekik semmi. Évek óta senki sem tudja tájékoztatni őket, hogy mikor tisztázzák le a számlákat, a közös képviselő pedig olyan, mintha nem is létezne, hisz a telefont nem veszi fel és szóba se áll velük - panaszolták a lakók. Hoffner István kezelési igazgató azt ígérte, hogy április közepéig meg fog történni az elszámolás, és mindenki megkapja az őt megillető összeget. A Jókai utcában lévő ingatlan esetét ígéretük szerint az elsők között fogják lezárni. Elhangzott a kérdés: fogja-e valaki kárpótolni az itt lakókat az után a két év után, ameddig a nagyfogyasztói státusz miatt nem részesültek a rezsicsökkentésből, akár az IKV, akár az önkormányzat részéről? Hoffner István válasza rövid volt és velős: az önkormányzat részéről nem tud nyilatkozni, de az ő részükről biztosan nem.

Papp-ügy: széklet a villanyóra szekrényben, fenyegetések

Az épület nagy problémája, hogy parkolóját a környéken dolgozók is használják, mivel nem zárható - ezen okból kifolyólag hajléktalanok is rendszeresen meghúzódnak itt.

Asztalos László

helyi lakos szerint egy

Papp Géza

névre hallgató hajléktalan napi szintű problémát okoz az épületben, aki megrongálta a hátsó zárat és rendszeresen bejár esténként. Szemetel, a folyosóra vizel és a villanyórában hagyja székletét, amely sokszor napokig ott bűzölög. Egyszer rendőri segítséggel sikerült eltávolítani, de rendszeresen visszajár, beleköt az emberekbe és robbantással, gyújtogatással fenyegetőzött. A rendőrség kérte, hogy néhány ott lakó maradjon ott a fórum után, velük a lehetséges megoldásokról egyeztetnek majd.

belvaros06_gs

Korábbi felvételünk a parkolóról

Szintén a rendőrök segítségét várják az Aradi téren nonstop üzemelő hamburgeres miatt is, amely éjszakánként ittas társaságok rendszeres találkozóhelyévé vált.

Solymosi Gabriella

korábban a Városüzemeltetésnek is írt egy levelet az ügyben, akik azonban összekeverték a "Budi büfé" néven futó hamburgerest a nyáron nyitva tartó vendéglátói egységgel, és panaszát másra hárították.

A befolyó lakbér nem fedezi a fenntartási költségeket

"Miféle gazdálkodás folyik az IKV Zrt-ben, hogyha 850 millió forintnyi kintlévősége van?" - tette fel a kérdést egy másik felszólaló. Kiemelte: mindezt ráadásul úgy sikerült összegyűjtenie, hogy néhány év alatt a háromszorosára nőtt a bérleti díjak összege. Hoffner István válasza az volt: mivel szociális bérlakásokról van szó, így azok díja alacsonyabb kell, hogy legyen a piaci áraknál, a befolyó lakbér pedig egyszerűen nem fedezi a fenntartási költségeket, ezért a veszteség. A lakók szerint ez nem állja meg a helyét, hiszen az önkormányzati bérlemények díja lassan a piaci albérletek díját is meghaladja. A Kölcsey utcában lakó Bíró úr szerint ezek a bérlemények mindenki számára csak terhet jelentenek - rossz állapotuk miatt nem éri meg ezeket kivásárolni, a bérleti jog szinte értékesíthetetlen, az IKV ráadásul alig tizedéért vásárolja vissza a házat piaci értékének. Felhívták a figyelmet a lakók, hogy az IKV gondozásában 200 darab azonnal hasznosítható lakás és több száz üzlethelyiség van, amelynek kiadásával újabb bevételhez juthatna. Szondi Ildikó és az IKV képviselői szerint áprilisban térhetnek ismét vissza a kérdésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.