Hadközponttól fővárosig - Szeged a forradalomban és a szabadásgharcban

1848 tavaszán majdnem egész Európa megmozdult, ez alól nem volt kivétel Magyarország és ezen belül Szeged sem, amely a délvidéki hadmozdulatok kiindulópontjaként kiemelt szerepet játszott a forradalom vívmányait védő szabadságharcban. Az eseménydús korszak történései kapcsán Zakar Péter történésztől tudhattuk meg, hogy melyek voltak Szeged országos hírű alakulatai, hogyan védték meg a szegediek a Tisza jegén városukat és miért volt fontos a Napfény városa a nemzetiségek és a zsidók egyenjogúsításában.

"Bár a fővárosban március 15-én robbant ki a forradalom, és ezt is ünnepeljük, de a forradalom kisugárzott az egész országba és néhány napos késéssel hasonló jelenetek játszódtak le az ország összes nagyobb városában, ez alól Szeged sem volt kivétel" - fejtette ki hírportálunknak

Zakar Péter

. Ez azt jelenti, hogy március 18-án Szegeden is felolvasták a tizenkét pontot, átalakult a közgyűlés, támogatásukról biztosították a pesti követeléseket, tehát tulajdonképpen Szegeden is az történt, hogy a mai Széchenyi téren tömeggyűlést, népgyűlést tartottak, és ezen a népgyűlésen a forradalmi követeléseket a támogatásukról biztosították. Szeged azonban 1848-ban más képet mutatott, mint manapság, más összetételű volt a lakosság, a magyarok mellett volt egy jelentős német és szerb népesség, utóbbiak főleg kereskedők voltak, ennek az emlékét őrzi a görögkeleti szerb ortodox templom is. Nagyon fontos az, hogy Szegeden és más városokban is a forradalmi vívmányok megőrzése érdekében megalakult a Nemzetőrség, Szegeden

Korda János

vezetésével. Szeged abból a szempontból egy tipikus városnak számított, hogy a helyi viszonyokra kellett alkalmazni a pesti forradalmat, de ott ahol ilyen közel voltak a nemzetiségi területek, vagy volt valami veszély a közbiztonság fenntartása szempontjából, ott a Nemzetőrség is nagy jelentőséggel bírt, és ezért a fegyveres testület megalakítása volt az első lépés Szegeden is. A nemzetiségi feszültségek hamar alakot öltöttek, 1848 április végén Kikindán a szerbek elégették a magyar nyelvű anyakönyveket, iratokat, és május folyamán már egy polgárháborús helyzet alakul ki a Délvidéken és ezért a szegedi nemzetőrséget is kisebb-nagyobb váltásokban kivezényelték a déli határok védelmére. "Szeged a délvidéki hadműveletek kiinduló bázisának számított, itt vonták össze a csapatokat, és innen próbálták valahogy a délvidéki felkelést elfojtani, meglehetősen szerencsétlen eszközökkel, ami csak egy döntetlen kivívására volt elegendő" - emelte ki Zakar Péter.

Újoncok a Napfény városából

A katonai igazgatás szerint Magyarországot főhadparancsnokságokra osztották a korszakban, amiken belül hadmegyéket alakítottak ki, és ezek egyikének volt a központja Szeged, tehát ide rendelték azokat az alakulatokat, felszerelési tárgyakat, és egyebeket, amire később szükség lehetett. Szegedi központtal több zászlóaljat is megszerveztek, ezek közül az első kettő a híresebb, a 3. honvéd zászlóalj, aminek később

Damjanich János

lett a parancsnoka, és a 33. honvéd zászlóalj, amely a branyiszlói ütközetben is kitüntette magát. A másik fontos feladat volt a városban az, hogy a katonaállítási törvény szerint 127 ember után két újoncot kellett állítani, ennek az volt a módja, hogy a belvárosi plébánián

Kreminger Antal

plébános kihirdette, hogy a megfelelő életkorú férfi lakosságnak meg kell jelennie és sorshúzással el kell dönteni, ki áll be katonának, az eszerint kialakult zászlóaljakat itt gyakorlatoztatták, itt szerelték fel, és itt került sor az alakulatok megszervezésére is.

Kossuth Lajos szobra Szegeden, fotó: Gémes Sándor.

Kossuth Lajos

is járt Szegeden toborzó körútja során. "Kossuth legnagyobb tehetsége akkor mutatkozott meg, amikor politikai kérdéseket egyszerűen, az egyszerű emberek számára érthetően kellett megfogalmazni" - mondta el Zakar Péter. "Ő volt az első olyan politikusunk, aki úgy tudott beszélni, hogy az egyszerű emberek is világosan értették, hogy miről van szó, Kossuth-hoz hasonló politikai felfogású politikusok voltak például Tirolban is, ők is tartottak beszédeket parasztok előtt, azonban a parasztok vasvillával kergették el a forradalmárokat, mert nem értették, hogy miről van szó" - tette hozzá a történész. Kossuth azért jött az Alföldre, hogy

Jelasics

horvát bán ellen mozgósítsa az Alföld lakosságát, ami egy diadalmenetet jelentett minden városban, ahogy Szegeden is. "Biztos, hogy Kossuth örökségéből ez az egyik legfontosabb részlet, és a polgári Magyarország szempontjából sem mellékes, az más kérdés, hogy ez a mozgósítás elkésett, mire a szegediek felkerekedtek, addigra Jelasicsot kiverték az országból, de a jelentőségét akkor sem szabad lebecsülni" - nyilatkozott a történész.

A déli védelem kulcspontja

Szeged városának akkor lett igazán komoly hadászati jelentősége a szabadságharcban, amikor az 1849. január 2-án tartott pesti haditanács döntése következtében a délvidékről kivonták a magyar hadsereget, vagyis az Arad-Szeged-Baja vonalig visszavonultak a magyar csapatok, ennek a hátterében az állt, hogy a fő hadszíntéren is rosszul álltak a dolgok, és ott volt szükség a katonákra. Ez a döntés azt jelentette, hogy a szerb császári haderő január végén, február elején megközelítette Szegedet, elfoglalták Újszegedet és kísérletet tettek Szeged elfoglalására is, amit a város főterének tüzérségi tűz alá helyezésével kezdtek meg. A szegediek erre válaszul a Tisza jégtábláin átugrálva intéztek támadást a szerb csapatok ellen és sikeresen kiverték az ellenséget Újszegedről, így megtartva a várost, noha a parancsnok,

Hadik Gusztáv

ellenezte, hogy a jeges Tiszán ugrálva próbáljanak meg ütközetet vállalni a magyarok, azonban a győzelem óriási jelentőséggel bírt, ugyanis így nem juthattak közelebb a császári csapatok Debrecenhez, az ideiglenes fővároshoz.

1849 márciusának elején Szegedről

Perczel Mór

tábornok irányításával indult az az ellentámadás, ami a Délvidék felszabadításához vezetett, és ez siker tette lehetővé, hogy 1849 nyarán a kormány és az Országgyűlés Szegedre tette át a székhelyét, ugyanis ennek az volt a feltétele, hogy a környező területet biztosan kézen kellett tartani katonailag. Ekkor már

Görgey Artúr

volt a hadügyminiszter, és a magyar haderők főparancsnoka is, és az ő elképzelése szerint Komáromra támaszkodva a két nagyhatalom, az osztrákok és az oroszok közül a gyengébbet, az osztrákokat kellett megpróbálni megverni, mivel politikailag is velük állt fenn konfliktus, azonban amikor

Poeltenberg Ernő

vereséget szenvedett, pánik tört ki a politikusok között, ezért megváltoztatták a haditerveket, így jött létre a szegedi-aradi központosítás terve 1849 június végén. "Ez egy elég szerencsétlen haditerv volt, mivel feladta az egész országot, ráadásul a két nagy hadsereget is egyesülésre bírta, hiszen az orosz fősereg észak felől közeledett, a császáriak pedig nyugat felől támadtak" - közölte Zakar Péter.

Az ország fővárosaként

A Szegeden működő Országgyűlés két leghíresebb határozata az 1849. július 28-án meghozot nemzetiségi határozat és a zsidó emancipáció, mind a kettő történelmi jelentőségű döntés. A nemzetiségi határozatban Kossuth és az akkori liberális politikusok átlépték saját árnyékukat, az engedmények lehető legfelsőbb határáig elmentek, amit még az ország integritása mellett megtehettek, ami azt jelenit, hogy nem csak nyelvi jogokat biztosítottak, hanem nemzetként is elismerték a különböző népcsoportokat, ami egy burkolt jogot jelentett arra, hogy a nemzetiségek külön államot alapíthassanak. A zsidó emancipáció a magyar liberális ellenzék programjának egy integráns része volt, ezt 1848 tavaszán azért nem iktatták be, mert az országban antiszemita zavargások törtek ki, és a Batthyány-kormánynak nem volt számottevő közigazgatási ereje, se a katonaság, se a közigazgatás terén nem volt lehetősége, hogy elfojtsa ezeket a zavargásokat, így elhalasztották az emancipálást, de végül sort kerítettek a bevezetésére. "Az osztrák sajtó elég sokat gúnyolódott ezen, hiszen július 28-án született meg a döntés, és augusztus 13-án már Világosnál letettük a fegyvert, ezért a német lapok azon gúnyolódtak, hogy a magyarok akkor fogadták el a nemzetiségeket és a zsidókat, amikor már minden veszve volt" - nyilatkozott Zakar Péter. Erre adott válaszként értelmezhető az, hogy 1867-ben a kiegyezést követően a magyar kormány rövid időn belül törvénybe iktatta a zsidóság polgári emancipációját.

A szabadságharc végjátéka

A szőregi csata - I. Albert litográfiája, 1849.

Szeged környékén még lett volna lehetőség arra, hogy

Haynau

csapatait feltartóztassuk, a magyar katonák hatalmas árkokat ástak a város köré, de túl nagynak bizonyultak az árkok, mert nem volt annyi honvéd, amennyi meg tudta volna védeni. Emellett a másik problémát a főparancsnok jelentette. "Volt néhány olyan katonai vezetőnk, aki életében nem aratott egy győzelmet sem, ilyen például az egyébként becsületes

Mészáros Lázár

is, és ezek közé a tisztek közé tartozott a hadsereg akkori főparancsnoka, a jó hírű lengyel tábornok,

Henryk Dembiński

is, aki csak visszavonult és vereséget szenvedett" - fejtette ki Zakar Péter. Dembiński csak akkor vállalt csatát, amikor nem volt más lehetősége, így volt ez

is, ahol Haynau utolérte a magyar csapatokat, ezért kellett csatát vállalni, ami végül egy demoralizáló vereséggel zárult. A szabadságharc bukása után Szegeden is berendezkedtek a császári hatóságok, és itt is elkezdődött a megtorlás a volt képviselők és a szabadságharc más résztvevőivel szemben. A szabadságharc emlékének ápolásából a szegediek is szépen kivették a részüket, amiben a honvédegyleteknek nagy szerepet játszottak és a méltatlanul elfeledett

Klauzál Gábor

nevét is meg kell jegyezni, aki az első felelős magyar Minisztérium földművelés-, ipar- és kereskedés osztályának minisztereként működött, majd 1861 és 1865 között képviselőként szolgálta a magyarok ügyét, aminek a kiegyezés keretein belül jól látszódik az eredménye.