Bodolay Géza: A legalapvetőbb hatások kamaszkorban érnek minket

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

bodolay_geza_01szs“Inspirációt mindenkor az életünk, a kis és nagy történelmünk, a változó helyzetünk adhat.” Bodolay Gézával, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezőjével a március 15-én átvett Érdemes Művész kitüntetés kapcsán beszélgettünk.

– Hogyan fogható meg ennek az elismerésnek a jelentősége egy művész életében? Inspirálóan hat-e Önre a kiemelkedő művészeti értéket elismerő díj?

– Gondolom, mindenkinél más a jelentősége, életkor szerint is változik, nyilván. Az biztos, hogy akik harminc éven át felnőtt színházakban rendezhetnek, ennyi idő után úgy gondolják, hogy létrehoztak néhány fontos előadást. Ha nem így gondolnák, akkor nyugodtan fel is lehetne hagyni ezzel a tevékenységgel. Aztán, hogy ki gondolja több, ki kevesebb okkal, ez ismét a környezet, sőt a különböző környezetek megítélésének kérdése. Természetesen örülök annak, hogy többen úgy gondolták: érdemes volt harminckét éven át előadásokat rendeznem. Az inspirációt nem hinném, hogy bárkinél az ilyen díjak hoznák. Inspirációt mindenkor az életünk, a kis és nagy történelmünk, a változó helyzetünk adhat.

– Ha már az inspirációnál tartunk: rendezői pályája során a színház és irodalom mely alakjai voltak legnagyobb hatással munkásságára?

– A legalapvetőbb hatások mindenkit az alapok lerakásánál érnek: azaz kamaszkorban. A színházlátásomat meghatározta Varsó, Szent-Pétervár és Berlin. Igazán szívesen sorolnék föl többeket, – végül is: miért ne? A költőink közül: Csokonai, Petőfi, Arany János, Ady, József Attila, Weöres Sándor. A regényírók közül Bulgakov, Mikszáth, Tom Wolfe. A drámaírók közül mindazok, akiket rendeztem. És természetesen Fellini mesteren túl hosszú színházrendezői névsort is össze tudnék állítani, bár ez a társaság olykor épp annyira múlékony, mint az, amit művelünk, és azt hiszem, ez rendjén is van így.

SZS20140905_szinhazi_evadnyito_021

Ha csak az elmúlt két évad műsorfüzetét nézzük, tavaly a Memo – A felejtés nélküli embert, idén pedig a Tisza István életét feldolgozó A Vasgróf ősbemutatókat állította színpadra, amely munkák során együttműködhetett az írókkal is. Eközben az Othello vagy a Kurázsi mama kapcsán igazi klasszikusokat is rendezett. Az Ön számára melyik felállás a motiválóbb: egy kortárs mű kapcsán a szerzővel való kooperáció vagy egy klasszikus mű saját elképzelések szerinti feldolgozása?

– Mindenkor felváltva szerettem művelni ezeket. Amióta „rendezők” vannak a Színházban – immár több, mint száz esztendeje, a legfontosabbak mind ezt tették. Valójában azt is szeretem, ha az egymást követő előadások erősen eltérnek stílusban, hangvételben, megjelenésben. Azt gondolom, hogy e fölsorolt munkáinkra is ez a jellemző.

– Milyennek ítéli meg a kortárs írók és rendezők munkásságát? Mi a véleménye a kísérletező színházról?

– A kortárs írók közül francia, cseh és német szerzőkön kívül számos magyar drámaírót vittem színre, soha nem külső okokból, hanem mert izgalmasnak találtam a feladatot. Ugyanezért fordítottam is kitűnő kortársak szövegeit. A „kísérletező”, ha címke, nem mond igazán sokat, gondoljon bele: Mi lehetne az ellentéte? – Kísérletmentes színház? Ha olyan létezne valaha, már nem színház lenne. Többféleképpen elmondottam, de az ismétlés talán néha segít: alapvetően kétféle színházi előadás történik szerte a világon: unalmasan rossz és izgalmasan jó. Igyekszünk az utóbbiak számát növelni. Néha sikerül.

Bodolay Gézával, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezőjével a március 15-én átvett Érdemes Művész kitüntetés kapcsán beszélgettünk!

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 26.

Előző sztori

A fény módosulatai - Kondor Attila festőművész kiállítása Hódmezővásárhelyen

Default thumbnail
Következő sztori

A szegedi SZMSZ és a polgármester jobb keze

Legutóbbi hasonló cikkek