A toros fesztiválon tart ügyfélfogadást a kormányhivatal

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

karmanyablak_sajttaj_torosfesztival01_gs

Negyedik alkalommal települt ki a kormányhivatal a Szegedi Toros Pálinkafesztiválra, ami Juhász Tünde kormánymegbízott szerint jelképezi azt, hogy minél közelebb szeretnének kerülni szolgáltatásaikkal az állampolgárokhoz.

A kormányablak kitelepülésének külön jelentőséget ad, hogy a hivatal standjánál a szociális ellátások március elsejétől megváltozott igénylési módjáról is adnak tájékoztatást. Juhász Tünde kormánymegbízott a Széchenyi téri pavilonnál elmondta, mint ismeretes a járási hivatalok hatásköre az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósítása. Tájékoztatást nyújtanak arról is például, hogy az egyes ellátások hol igényelhetőek, illetve a konkrét támogatási formákról, amelyek immár a járási hivataloktól igényelhetők.

A Széchenyi téren március 6-án, pénteken, 7-én, szombaton és 8-án, vasárnap 10 órától 16 óráig várják a lakosságot a kormányablak ügyintézői.

Közös versmondásra is invitálnak a nemzeti ünnepen

marcius15_A3_alap-page-001Juhász Tünde a Honvédelmi Minisztérium által indított országos akcióról is beszámolt. A felhívás március 15-én 15 órakor közös ünneplésre invitál mindenkit, az a cél, hogy minden településen közösen szavalják el Petőfi Sándor Nemzeti Dal című költeményét délután három órakor, akkor hangzott el ugyanis először 167 évvel ezelőtt a Nemzeti Múzeumnál a költemény. „Erre hívunk és várunk mindenkit, Szegeden a Kossuth Lajos sugárúton a kormányhivatal épülete elé, ahol 15 óra előtt egy fél órás műsort is megtekinthetnek az érdeklődők, ezzel hangolódunk nemzeti ünnepünkre” – tájékoztatott Juhász Tünde. Hozzátette, a kormányhivatal előtt a Nemzet Színésze, Király Levente fogja előszavalni a költeményt.

Előzetesen is lehet regisztrálni a közös versmondásra, minden járási hivatalban van egy kapcsolattartó, Szegeden Hankóczy Nikolett, míg a kormányhivatalban Varga Márta várja a jelentkezőket. Természetesen nem kötelező előzetesen csatlakozni, mindenkit szeretettel várnak.

no images were found

Előző sztori

Fezen – A Sabaton, a Soilwork és a Danko Jones is jön Fehérvárra

Következő sztori

Közgazdaságtudományi konferencia a Móra Kollégiumban