Közélet

Szegedi vagyonnyilatkozatok: milliós megtakarítások és hitelek a képviselőknél

Szegedi vagyonnyilatkozatok: milliós megtakarítások és hitelek a képviselőknél

2015. február 2., hétfő
Szegedi vagyonnyilatkozatok: milliós megtakarítások és hitelek a képviselőknél
koltsegvetes02_gs

Idén is listáztuk a szegedi képviselőket, vannak akiknek jóformán nem változott a vagyonbevallásuk a korábbi évhez képest. Akadt, aki autót vásárolt, más megtakarításait növelte, s van olyan is közöttük, akinek a hitele lett nagyobb.

Akárcsak

az elmúlt évben

, most is számba vettük, vajon mi lapul az önkormányzati képviselők zsebében? A képviselő-testület tagjai közül két politikust, az MSZP-s Kozma Józsefet és Lauer Istvánt dicséret illeti, ők ketten ugyanis számítógéppel töltötték ki vagyonbevallásukat, vagyis nem kellett kibogarászni kézírásukat. Összeállításunkból kiderül, hogy a képviselői tiszteletdíján felül a szocialista

Szécsényi Ferencné

keres a legjobban, az EDF DÉMÁSZ-tól havi bruttó 1 millió 353 ezer forintot visz haza. A legtöbb – szám szerint tíz – ingatlannal pedig továbbra is a fideszes

Póda Jenő

rendelkezik. Nézzük, ki mit tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, melyet január 31-éig kellett kitölteni.

Botka László (MSZP) polgármester

polgarmester_evertekelo24_gs

Továbbra is két ingatlan tulajdonosa felerészben, nagy értékű ingósága, védett műalkotása nincs bevallása szerint. Az előző évi bevallásához képest félmillió forinttal növekedett készpénze, míg pénzintézettel szembeni követelése 31-ről 36 millióra növekedett.

Solymos László (MSZP) alpolgármester

640 négyzetméteres szentesi telkét már nem tüntette fel mostani vagyonnyilatkozatában, melyből kiderül, hogy pénzintézeti számlakövetelése ötmillió forint. Míg tavaly 6 millió 138 ezer forinttal tartozott egy banknak, hitelét csökkentette 5 millió 353 ezer forintra. Havi bruttó jövedelme 692 ezer 440, továbbá 100 ezer 964 forintnyi költségtérítés jár neki.

Nagy Sándor (Együtt) alpolgármester

nagy sandor kozgyules_26_gs

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása korábbi nyilatkozatában meghaladta a 2,5 millió forintot, mostani bevallása szerint ez 2,3 millió forintot tesz ki. 1200 darab Magyar Telekom részvénye van, MOL részvénye pedig 25 darab. Takarékbetétben 1 millió forintja van, tavalyhoz képest több mint 400 ezer forinttal csökkent ez a megtakarítása. Pénzintézeti számlakövetelése 174 ezer forintról 256 ezer 600 forintra nőtt. Magánszemélyekkel szembeni tartozása félmillió forint. Alpolgármesterként bruttó 673 ezer 90 forint tiszteletdíj, 100 ezer 963 forint költségtérítés és 23190 forint nyelvpótlék illeti meg. Míg 2014-ben azt írta bevallásában, hogy az MMI Tanácsadó Kft.-ben havi 100 ezret keres mint projektauditor, mostani vagyonnyilatkozatában azt tüntette fel, hogy 8%-os tulajdoni érdekeltsége van, ami 3%-kal nőtt a tulajdoni érdekeltség keletkezéskori arányához képest.

Szentgyörgyi Pál (MSZP) alpolgármester

Szegeden és Makón lévő lakása továbbra is megvan, 2010-ben pedig vásárolt egy Ford személygépkocsit. Szentgyörgyi két életbiztosítása továbbra is 4 millió forintot tesz ki, önkéntes nyugdíjbiztosítása 2 millió forinttal 6,2 millióra csökkent. Újdonság, hogy takarékbetétben 9,5 millió forint megtakarítása van, ez nem szerepelt tavalyi bevallásában. Alpolgármesteri tisztségéért bruttó 679 ezer 090 forintot keres, továbbá őt is megilleti 100 ezer 964 forint költségtérítés.

Berkesi Ottó (DK)

berkesi_otto01_gs

Újszentivánon 1/3-ad részben tulajdonosa egy 649 négyzetméteres telken lévő 110 négyzetméteres háznak, amit 1998-ban vásárolt meg. Bermecebarátiban 2003-ban örökölt egy magánházat, melynek 1/6-od részben tulajdonosa, Szegeden pedig egy 60,3 négyzetméteres társasházi lakás haszonélvezője, amit 2012-ben vásárolt. 2005-ben vett egy Toyota Yarist, vagyonbevallásában továbbá 1/4-es tulajdonosi hányaddal feltüntetett egy Maruti DX800-as személygépkocsit. Lakáskasszában mintegy 1,4 milliója van, továbbá Metlife Eurogard 1,9 milliónyi biztosítása. Bevallása szerint 5 ezer forintja van takarékbetétben, pénzintézeti számlakövetelése mintegy 820 ezer forint, devizában pedig mintegy 93 ezer forint. Valamivel több mint 2 millió forint hitellel rendelkezik. A Szegedi Tudományegyetem oktatójaként bruttó 319 200 forintot keres, egyéni vállalkozásából eseti jelleggel 140 ezer forint bevétele van.

Binszki József (DK)

A képviselő felerészben tulajdonosa egy 2006-ban épített, 150 négyzetméteres újszentiváni magánháznak, amely 800 négyzetméteres telken található. Haszonélvezője továbbá egy szintén újszentiváni, 1980 négyzetméteres területen lévő 115 négyzetméter alapterületű lakóháznak. 2006-ban lízingelt egy Škoda Superb-t, 2008-ban pedig vett egy Harley Davidsont. Három életbiztosítása van, egyiknek a névértéke 900 ezer forint, a másik 1 millió 250 ezer forint, míg a harmadik 700 ezer forint biztosítási összegű. 3 milliónyi készpénzt tüntetett fel vagyonbevallásában, szerződés alapján fennálló pénzkövetelése pedig 2 millió forint. Egy 13 milliós hitelnek fele része terheli, magánszemélyekkel szembeni tartozása 1,8 millió forintot tesz ki. Ügyvédként is dolgozik, ebből viszont nincsen havi adóköteles jövedelme, szolgálati járadékot viszont kap a magyar államtól, havi 279 ezer forintot. Az SZKT felügyelőbizottságának tagjaként pedig havonta további bruttó 38 ezret keres.

Haág Zalán (KDNP)

kozgyules58_gs

Sok újdonságot nem találtunk a kereszténydemokrata politikus vagyonbevallásában, Szegeden ég 2010-ben vásárolt egy 90 négyzetméteres társasházi lakást, míg tavalyelőtt negyedrészben örökölt egy mezőtúri lakóházat és telket, ami összességében 759 négyzetméteres. Továbbra is egy VW Jetta van a tulajdonában, amit 2012-ben vett. Életbiztosítása 3,6 millió forint, míg takarékban elhelyezett megtakarítása 100 ezer forinttal 3,1 millióra nőtt. 8 és félmilliós hitelállománya 300 ezerrel csökkent, magánszemélyekkel szembeni tartozása viszont 2-ről 4,6 millióra növekedett. Önkormányzati képviselőként 212 ezer helyett immár bruttó 141 ezer forintot keres, ezen felül – akárcsak tavaly – a KDNP megyei szervezőjeként havi bruttó 120 ezret, Partiscum Press Kft. Ügyvezető tulajdonosaként pedig eseti 600 ezer forintot, egyetemi oktatóként szintén eseti jelleggel bruttó 96 ezret keres, akárcsak az előző esztendőben. A Szegedi Vízmű Zrt. FB-tagja, ezért havi bruttó 53 ezret kap.

Hekáné Szondi Ildikó (MSZP)

Szegeden egy ingatlana és egy garázsa van továbbra is, míg 2010-ben vett egy Opel Corsát. Vagyonbevallásában 2 millió forintnyi OTP kincstárjegyet tüntetett fel, ami apai örökség része. 500 ezer forint értékű életbiztosítása és 4,2 millió forintos lakáshitele volt, mely felerészben terhelte, már nem szerepel a bevallásban. Az SZTE ÁJTK-n egyetemi docensi fizetése nem emelkedett, havi bruttó 306 ezret keres, ezen felül előadások tartásáért, fordításokért és publikációkért szerződés szerint, eseti jelleggel 10 ezer forint bevétele van.

Hüvös László (KDNP)

huvos_gyimesi_lakforum12_gs

Továbbra is társasházi lakással, üdülővel rendelkezik Szegeden, Békésszentandráson pedig üdülője van. A Seat Cordoba Variot már nem szerepelteti vagyonnyilatkozatában, a 2009-ben vásárolt Reanult Scenic típusú személygépkocsi mellett egy VW Golf IV. Tulajdonosa lett 2014-ben. Részvényeinek névértéke mintegy százezer forinttal, 1,16 millióra csökkent, lakáskasszában 2,35 milliója van, életbiztosítása több mint 1,5 millió forint, egy apartmanban pedig bérleti joga van, aminek névértéke 315 ezer forintot tesz ki. Pénzintézettel szembeni számlakövetelése 3 millió 429 ezerről 3 millió 397 ezerre csökkent. Tagintézményvezetőként 309 ezer 900 forintot tüntetett fel vagyonbevallásában (a nemrég bezárt Szefit vezette), a Szegedi Városkép Kft. FB-tagjaként tavaly havi 27 ezer forintot keresett. Változás, hogy a Profortis Szervező és Tanácsadó Kft-nek immár 100%-ban tulajdonosa, korábban 50% volt ez az arány.

Farkas László (KDNP)

Egy szegedi ingatlan tulajdonosa bevallása szerint, és két éve vásárolt egy személyautót. További nagy értékű ingóságot, védett műalkotást, gyűjteményt nem szerepeltet vagyonbevallásában, értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett ingósága nincs. Se készpénze, se számlakövetelése, se tartozása a politikusnak. Jövedelemnyilatkozatában szerepelteti, hogy nyugdíjas, képviselői tiszteletdíja 225 ezer forint, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelőbizottsági tagjaként bruttó 90 ezer forintos fizetés illeti meg.

Joób Márton (MSZP)

sportbizottsagi_ules09_KF

Felerészben tulajdonosa egy 2005-ben vásárolt, 683 négyzetméteres teleknek és rajta egy 135 négyzetméteres háznak. Szintén felerészben övé egy 2006-ban vásárolt, 276 négyzetméteres lakóház, ami egy 1715 négyzetméteres telken van. Tavaly vásárolt egy 80 négyzetméteres lakóházat is Szegeden, ami 732 négyzetméteres területen található. Több autó is szerepel bevallásában, 2010-ben vett egy Škodát, két évvel később egy Opel Astra Karavan-t, egy BMW 530-at még 2013-ban egy Fiat Multipla típusú autót, ezeken felül 2007-ben örökölt egy Volkswagen Golf 2-t. Kétmillió forint készpénzzel rendelkezik, 2 millió 260 ezer szerződés alapján fennálló pénzkövetelése van, és összességében több mint 31 millió forint hitele, míg magánszemélyeknek 11 millióval tartozik. A Műsorkalauz Kft. ügyvezetőjeként havi 400 ezret, önkormányzati képviselőként havi 225 ezret, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. FB-elnökeként havi bruttó 49 ezer forintot keres.

Kardos Irén (DK)

Felerészben tulajdonosa egy 2004-ben vásárolt, 100 négyzetméteres háznak, ami egy 634 négyzetméteres telken található, 2012-ben pedig vásárolt egy Opel Corsát 1,2 C típusú autót. Életbiztosításának névértéke 1,2 millió forint, továbbá 3 millió forint hitele is van. Képviselőként bruttó 141 ezret keres, tagja továbbá a SZINT Kft. felügyelő bizottságának, de vagyonnyilatkozata szerint a Dél-Kvitt Kft. ügyvezetőjeként nem vesz fel jövedelmet. Egy másik cégnek a Retrohouse Kft.-nek felerészben tulajdonosa, bevétele onnan sem származik.

Kormos Tibor (Együtt)

Szegeden egy 138 négyzetméteres társasházi lakóház tulajdonosa felerészben 1991-től, és ugyanilyen formában egy szegedi 47 négyzetméteres lakóingatlané is 1998-tól. Akárcsak az elmúlt két évben, most is 11 darab festményt tüntetett fel bevallásában a nyugdíjas képviselő. Tartozása nincs.

Kosik Dénes (Fidesz-L.É.T.)

Alig változott a Fidesz-L.É.T.-es politikus vagyoni helyzete a korábbi esztendőhöz képest. Szegeden egy 687 négyzetméteres ingatlan társtulajdonosa egy 80 négyzetméteres lakóépülettel 1992 óta. Honda segédmotorját 2010-ben vásárolta. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása minimálisan változott, 1 821 314 forintról 1 millió 828 888-ra.

Kothencz János (Fidesz-L.É.T.)

kozgyules54_gs

Egy szegedi 72 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa, ezen felül 2013-ban egy 46 négyzetméteres társasházi lakást vett. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatójaként havi bruttó 500 ezer forintot keres, ezen felül a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartói képviselet ellátásáért havi bruttó 170 ezret, az Országgyűlés Fidesz frakciójának személyi titkáraként időszakosan további bruttó 100 ezer forintos jövedelme van. Beltag a Comen Bt.-ben 50%-os arányban. Nagy értékű ingóságok, műtárgyak nem szerepelnek bevallásában, értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása sincs, de tartozása sem.

Kozma József (MSZP)

Szegeden egy 157 négyzetméteres társasházi lakóház és a hozzá tartozó 16 négyzetméteres garázs tulajdonosa felerészben 2007-től. Tavaly 1/8-ad részben örökölt egy budapesti, 90 négyzetméteres lakóházat. 2011-ben egy Škoda személyautója is szerepel a bevallásban. 1996-tól kezdve régi bútorokat vásárol, szekrényeket, asztalokat és székeket tüntetett fel bevallásában. Nemcsak a régi, hanem a modern bútorokat is kedveli, szekrényeket, ülőgarnitúrát és festményeket is vett, ez utóbbiakat 1984 óta. Ugyanezen évtől elektronikai berendezéseket is vesz. Feleségével közös hitele továbbra is 10 millió forint. Jövedelmei között feltüntette, hogy egyetemi oktatóként is tevékenykedik, amiért havonta bruttó 235 200 forintot kap, önkormányzati képviselőként valamennyit emelkedett a fizetése, 212 420 helyett 225 ezer forintot tüntetett fel bevallásában.

Lauer István (MSZP)

penz_biz_ules03_gs

A képviselő felerészben tulajdonos egy 96-ban épített, 117 négyzetméteres lakóháznak, ami Szegeden egy 950 négyzetméteres telken van, és 2004-ben vásárolt egy Fiat Multipla típusú személygépkocsit. Bevallásában feltüntette, hogy 1995-től folyamatosan bővíti könyvgyűjteményét, van továbbá 4 laptopja, amelyeket 2013-ban vett, emellett egy házi számítógép alapú multimédiás rendszert tüntetett fel az illetményalap hathavi összegét meghaladó értékű ingóságok között. Életbiztosítása 10 millió forint névértékű, 900 ezer forint készpénzzel rendelkezik, tartozása nincs. A Szent-Györgyi Albert Agóra gépészeként havi bruttó 160 ezer forintot keres, önkormányzati képviselőként pedig 169 ezret. A Szegedi Vízmű Zrt. FB-tagjaként további havi bruttó 53 ezer forintos havi jövedelme van.

Ménesi Imre (MSZP)

Szegeden 2350 négyzeteres telken van egy 300 négyzetméteres lakóháza, illetve egy gazdasági épület is, amihez öröklés, ajándék és vétel után jutott az MSZP-s képviselő 2010 előtt. További ingatlannal is rendelkezik, egy 600 négyzetméteres telken 330 négyzetméteres háza és raktára van, amit 1987-ben, illetve 2010-ben vásárolt. További 1500 négyzetméteres telekkel is rendelkezik, amin 300 négyzetméteres ház és gazdasági épület található. Ez utóbbit egyhatod részben örökölte régebben. Tavaly vásárolt egy Volkswagen típusú gépjárművet, illetve továbbra is rendelkezik rendezvénysátrakkal. Pénzintézeti tartozása két éve nem csökkent, továbbra is 18 millió forint. Egyéni vállalkozóként jövedelemmel nem rendelkezik, bérbeadásból viszont 450 ezer forintos havi jövedelem helyett immár 1 millió 425 ezer forint eseti kifizetést tüntetett fel. Képviselőként 225 ezer forint a keresete, míg a Szegedi Vásár és Piac Kft. FB-tagjaként havi bruttó 49 ezer 500 forint jövedelme van.

Mészáros Tamás (MSZP)

Felerészben tulajdonosa egy 2004-ben vásárolt, 115 négyzetméteres lakóháznak, ami egy 1000 négyzetméteres telken található Bordányban, majd 2010-ben vett egy Citroen Xara Picasso gépjárművet. 500 ezer forint készpénze van, magánnyugdíjpénztári megtakarítása 4 millió forint, további önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása 1,7 millió. 7 millió 70 ezer forintos hitel felerészben terheli. Önkormányzati képviselői illetményén felül havi 38 ezret keres az SZKT felügyelőbizottsági tagjaként, míg országgyűlési képviselői munkatársként havonta bruttó 280 ezret.

Mihálffy Béla (Fidesz-L.É.T.)

kozgyules_varosi34_gs

Szegeden egy 6104 négyzetméteres tanya és a rajta álló 110 négyzetméteres lakóház, illetve egy 180 négyzetméteres gazdasági épület 50 százalékos tulajdonosa 1995-től. Van egy Opel Zafira 1.8-es gépkocsija, amit 2003-ban vett. Tartozása a bevallása szerint nincs, ahogy megtakarítása sem. Havi alap illetményén felül a Nagybani Piac Kft. FB-tagjaként havi bruttó 29 ezer 500 forintot keres, míg az Országgyűlés Hivatalától személyi titkárként havi 100 ezret.

Nógrádi Tibor (Fidesz-L.É.T.)

Ingatlan nincs a nevén, magánszemélyekkel szembeni tartozása 3 millió forint, az MLSZ megyei igazgatójaként havi bruttó 330 ezer forint keres, akárcsak tavaly. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. FB-tagjaként további havi bruttó 42 ezer forint bevétele származik.

Póda Jenő (KDNP)

A tavalyihoz hasonlóan három pótlapot is mellékelt, hogy minden ingatlanát fel tudja tüntetni vagyonbevallásában Póda Jenő, melyben továbbra is 10 ingatlan és telek szerepelt. Két életbiztosításának névértéke továbbra is 4,5 millió forint, a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztárnak a tagja, az ott lévő 5 millió 280 ezer forintját 6,7 millióra gyarapította, 27 580 eurónyi államkötvényét pedig 27 ezer 700-ra gyarapította. Készpénztartaléka 200 ezerrel csökkent, 400 ezer forintra. Pénzintézettel szembeni követelése 9 millió 280 ezer forintról és 16 940 dollárról 6,2 millióra, illetve 17 ezer dollárra változott. Magánszemélyeknek is tartozik, ennek összege 6 millióról 5 millió forintra csökkent. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezetőjeként továbbra is havonta 750 ezret keres, illetve osztalékokból is van bevétele, ahogy feltüntette, eseti jelleggel, változó összegben. Önkormányzati képviselőként havi bruttó 140 ezret keres. Nem szerepelteti azonban bevallásában a HM zrínyi Média Kft. FB-elnöki tisztségét, amiért havi 140 ezer forintot kapott, összeférhetetlenség miatt lemondott erről a posztjáról.

Rózsavölgyi József (Fidesz-L.É.T.)

rozsavolgyijozsef_gs

Szegeden egy 150 négyzetméteres lakóházat épített 1980-ban, és van egy 65 négyzetméteres lakása is bevallása szerint, amit 1994-ben vásárolt. Két szőregi ingatlannak haszonélvezője, illetve van egy szegedi 25 négyzetméteres üzlethelyisége is. Képviselői tiszteletdíján kívül üzlethelyiség bérbeadásából havonta bruttó 80 ezer forint jövedelme van.

Sebestyén József Zoltán (MSZP)

Szülőkkel kötött eltartási szerződés alapján 2000-ben tulajdonosa lett egy 135 négyzetméteres szegedi lakóháznak, amihez egy 20 négyzetméteres melléképület található, mindez egy 450 négyzetméteres telken. Két autó van a nevén, egy 2004-ben vásárolt Seat Toledo, és egy 2006-ban vett Mitsubishi L300. 292 darab OTP-részvénnyel is rendelkezik, életbiztosítása pedig 1 millió forint értékű.

Szécsényi Ferencné (MSZP)

Felerészben tulajdonosa egy 147 négyzetméteres szegedi lakóháznak, ami egy 340 négyzetméteres telken van. Szintén felerészben az övé Szegeden egy 422 négyzetméteres belterületi telek. Tavaly vásárolt egy használt Ford C-Max típusú személygépkocsit, más járművet, vagy nagy értékű ingóságot nem tüntetett fel bevallásában. Befektetési jegyekben 7,5 milliója van, és további 11 millió forintnyi nyugdíj-előtakarékossága. Hitele is van, 450 ezer forintnyi. Képviselői tiszteletdíja bizottsági tagságával együtt bruttó 169 ezer forint, míg a Szegedi Vízközmű FB-tagságáért havi bruttó 30 ezret keres. Az EDF DÉMÁSZ-nál nem szünetelteti foglalkozását, onnan havi bruttó 1 millió 353 ezer forintot visz haza.

Szénási Róbert (MSZP)

forum_szenasi_robert01_gs

Ingatlannal nem rendelkezik, Volkswagen járművét 2010-ben vásárolta, Suzuki és Hussair motorkerékpárjait pedig 203-ban. 1985 és 2005 között nyolc festményt szerzett, többek között Herendi és Zsolnay porcelánokból pedig 45 darabbal rendelkezik. Lakástakarékban 850 ezer forintos összege van, rendelkezik továbbá életbiztosítással is, ennek összegét azonban nem tüntette fel. Takarékban 300 ezer forintja van, és 10 milliónyi készpénze. Gépjárműtechnikusként havi bruttó 122 ezret keres képviselői tiszteletdíján felül.

Szentistványi István (LMP)

Az LMP-s képviselő ugyan úgy áll, mint tavaly és tavalyelőtt, egy 68 négyzetméteres lakás 50 százalékos tulajdonosa 2000 óta, ezenkívül semmi nem szerepel bevallásában.

Tóth Károly (MSZP)

Szegeden és Tiszaföldváron rendelkezik ingatlannal, ez utóbbit 2013-ban vásárolta. Egy 723 négyzetméteres telekről van szó gazdasági épülettel, 100 négyzetméteres lakóház is található rajta. 7 millió forintos pénzintézettel szembeni követelése 5, 8 millióra csökkent, a hitele viszont 4,5 millióról 5,4 millió forintra nőtt. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékáni hivatalvezetőként immár nem havi 330 ezer forintot, hanem 430 ezret keres, önkormányzati képviselőként 140 ezer helyett pedig 169 ezer forintot. A Dorozsmai Nagybani Piac Kft. FB-elnökeként havi bruttó 45 ezret kap.

Tóth Péter (Jobbik)

Toth_Peter_kozgy

A jobbikos képviselő 2/5-öd részben tulajdonosa 2011 óta egy 64 négyzetméteres lakóháznak, 5,5 millió forint lakáshitele és további 1,2 millió forint diákhitele. A Csongrád Megyei Közgyűlés tagjaként havi bruttó 120 ezret keres önkormányzati képviselői alapdíján felül. Ezen kívül FB-tag a Környezetgazdálkodási Kft.-nél, továbbá a Szegedi Vásár és Piac Kft.-nél, havi bruttó 35 ezerért. Me-bi Bau és a Dél-SZIG Kft.-knél ügyintézőként havi bruttó 160 ezer forintot vitt haza, ezek a szerződései azonban már lejártak. A Jobbik Magyarországért Mozgalom frakció asszisztenseként havi 84 ezret kap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.