Sport

Női labdarúgás: erősödik a SZAK

Női labdarúgás: erősödik a SZAK

2015. február 24., kedd
Női labdarúgás: erősödik a SZAK
szak_astra08_KF

Sereghajtóként vághat neki a március közepén induló tavaszi szezonnak a JET-SOL női NB I-ben a Szegedi AK, azonban Cserenkó Szabolcs együttesének kerete négy játékossal is bővült a téli időszak alatt a bent maradás érdekében.

Január második hetében

kezdte meg a felkészülést

a tavaszi szezonra a Szegedi AK Boszorkányok, az együttes az utolsó helyen töltötte a telet az első osztályban, miután egyetlen pontot szerzett az őszi 11 mérkőzés alkalmával. A korábban említett erősítés mostanra valósággá vált, négy új labdarúgót is igazolt a szegedi együttes,

Fehér Vivien

a Pénzügyőr SE-től érkezik a Tisza-parti városba, a már megszerzett

Mesterházi Csilla

mellett pedig három légiós érkezik a csapathoz. A bosnyák válogatott kapusa,

Almina Hodzic

nagy fogás lehet a SZAK számára, rajta kívül pedig két szerb labdarúgó,

Dijana Barta

és

Sanja Loketic

is a szegedieket erősíti a továbbiakban. „Mindenképpen szerettük volna megerősíteni a csapatot, hiszen a tabella utolsó helyén szerénykedünk, szeretnénk jövőre is NB I-esek lenni. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy kész játékosok érkezzenek hozzánk, Magyarországról nehéz igazolni, hiszen mindenkinek szerződése van a klubjával. Most sikerült nyitnunk dél felé, olyan játékosokat akarunk, akik nem csak létszámban tudnak nekünk segíteni. A bosnyák válogatott kapus, Alminda Hodzic nagy erősítés lehet csapatunk számára, míg a két szerb lánynak valószínűleg egy kis időre lesz szüksége, amíg felveszik a ritmust, mert ők kispályán futballoznak, de a közeljövőben mindenképpen tudnak nekünk segíteni. Fehér Vivien is rendelkezik futsal tapasztalattal, ezáltal úgy gondolom, hogy a kis területen zajló játékunkban segíthet ő is, edzőmeccsünkön gólja mellett gólpasszt is jegyzett” - tért ki a szegediek új igazolásaira a csapat vezetőedzője,

Cserenkó Szabolcs

. A téli időszakban senki sem távozott a SZAK-tól, így várhatóan 18 fős kerettel vághat neki a tavaszi szezonnak a szegedi csapat, amely mindenképpen pozitívum az őszi szezont követően. A tréner úgy fogalmazott, senkinek sem lesz bérelt helye a kezdőcsapatban, mindenkinek meg kell majd küzdenie a kezdőbe kerülésért, ez pedig akár plusz motivációt is jelenthet a lányoknak. „Ilyen cipőben még nem jártunk, hogy a bőség zavarával küzdöttünk volna, de ezt is meg kell oldanunk. Egyetlen feladatunk van, hogy bent tartsuk a csapatot az NB I-ben, semmi más” - tette hozzá Cserenkó Szabolcs. Vasárnap a magyar NB I jelenlegi harmadik helyezettje, az Astra ellen játszott felkészülési mérkőzést a SZAK, amelyen pályára lépett mind a négy új szegedi igazolás, viszont betegség miatt hiányzott

Végh Emese

, míg

Zimányi Kovács Anikó

családi elfoglaltság miatt hagyta ki a találkozót. A közepes színvonalú játékot hozó, háromszor 30 percből álló meccsen fizikálisan felnőtt ellenféléhez a SZAK, a kiegyenlített találkozót végül

Papp Dorina

75. percben szerzett találatával a szegediek nyerték. Cserenkó Szabolcs véleménye szerint még ha nem is kell nagy konzekvenciát levonni a mérkőzésből, részsikert arattak az Astra ellen céljaik elérésének érdekében, amely megmutatta, hogy jó irányba haladnak. A tervek szerint még két edzőmeccset vív a SZAK a tavaszi rajtig, mindkettőt hazai pályán: szombaton a szerb Metalmania együttesével játszanának a szegedi lányok, amennyiben a szerbek is rábólintanának, ha ez nem sikerülne, akkor egy U15-ös fiú csapat ellen játszanak a Cserenkó-lányok. Az viszont biztos, hogy a Bajnokok Ligája résztvevő Spartak Szabadkával találkoznak a felkészülés jegyében a szegediek március hetedikén, amely jó felkészítőnek ígérkezik az MTK elleni szezonnyitóra tekintve.

Felkészülési mérkőzésen:

SZAK - Astra HFC 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion.

SZAK:

Almina Hodzic - Harcel Boglárka, Mesterházi Csilla, Szil Tünde, Lévai Nikolett, Szalai Ágnes, Papp Dorina, Fehér Vivien, Dudás Diána, Dijana Barta, Sanja Loketic.

Csere:

Földesi Lilien (kapus), Nagy Dzsenifer, Kardos Bernadett, Varga Zsuzsanna.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gól:

Papp Dorina (75')

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.