Közélet

Fidesz-L.É.T.: a szegediek érdekképviselete helyett politikai csatározásokat vetít előre a költségvetés

Fidesz-L.É.T.: a szegediek érdekképviselete helyett politikai csatározásokat vetít előre a költségvetés

2015. február 12., csütörtök
Fidesz-L.É.T.: a szegediek érdekképviselete helyett politikai csatározásokat vetít előre a költségvetés
fidesz_sajttaj01_gs

A szegedi érdekek képviselete helyett pártpolitikai színezetű belharcot ígér Szeged 2015-ös költségvetése. A szegedi Fidesz-L.É.T. frakció támogatja a KDNP-s módosítókat a munkahelyteremtésre, egyházi épületek rekonstrukciójára és az út- és járdafelújításokra fordított alap megnöveléséről.

A pénteki közgyűlés előtt nyilvánosságra hozta költségvetéssel kapcsolatos álláspontját a Fidesz-L.É.T. frakció.

Nógrádi Tibor

kiemelte: a költségvetési tervezet jól mutatja, hogy a város milyen irányt jelöl ki a következő ciklusban,

Botka László napokban vázolt elképzeléseit

azonban több ponton is aggályosnak ítélik. "Várakozásaink sajnos nem túl optimisták, nem biztos ugyanis, hogy ez a közgyűlés Szegedért és a szegediekért fog dolgozni. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy pártpolitikai színezetű csatározásokra kell felkészülni" - jósolt az önkormányzati képviselő.

Mindenért a kormányzat a hibás?

Míg a Központi Statisztikai Hivatal számadatai szerint Európa vezető gazdasági növekedését produkálta hazánk, rekordszintre csökkent a munkanélküliség és évek óta 3%-os alá csökkent a költségvetési hiány, addig Szegeden minden problémáért a kormányzatot okolja a városvezetés. Költségvetéssel kapcsolatos elképzeléseik alapján a tavaly októberi választási kampány során tett ígéreteiről is módszeresen megfeledkezett a szegedi baloldal - mondta Nógrádi.

fidesz_sajttaj03_gs

A Fidesz-L.É.T. támogatja a

KDNP módosító javaslatának

minden elemét. Kiemeli a 40 milliósnak irányzott egyházi keretet, melyet a kereszténydemokraták indítványa keltene ismét életre.

Rózsavölgyi József

képviselő kiemelte: ezen összeg a rossz állapotban lévő egyházi épületek rendbetételét szorgalmazza, például a lassan második évszázadát is átlépő szőregi templomét. "Nem csak a díszes kiadványokra kell pénzt fordítani, melyek képein jól mutatnak Szeged nevezetes épületei, hanem azok rendbetételéért is el kell különíteni forrásokat" - hangsúlyozta Rózsavölgyi. Még Botka László ígéretének megvalósítását is vállukra venné a jobboldali párt, és 200-ról 500 millió forintra emelné az út- és járdarekonstrukciós keretet, azon városrészek rendbetételére koncentrálva, amely korábban kiestek a felújításokból.

A szocialista városrészekben valósulnak csak meg a fejlesztések

A Tápé is Gyálarét számára tervezett műfüves focipálya az MLSZ tájékoztatása szerint idén nem fog megépülni,

Kosik Dénes

képviselő indítványozta az erre fordított összeg átcsoportosítását: a szőregi katolikus templom felújítására 8 milliót, a dorozsmai I. világháborús emlékmű rekonstrukciójára 3 milliót, a Szent János téren lévő Szentháromság szoborra 7 milliót, a szentmihályi sportpálya felújításának önrészére 3 millió, a repülőtéri labdarúgó pálya felújítására pedig 1,5 millió forintot csoportosítanának át. Működési kiadás címén hárommillió forinttal segítenék ki továbbá a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzatot is, melyet a Városi Televíziónak ígért 90 millió forintból csoportosítana át. "Az előző közgyűlés sportdecentrum kerete öt célra osztott el tízmillió forintot, belső információink szerint azonban alpolgármesteri szintű belső utasítására előkészítettek egy olyan közgyűlési határozatot, amely az öt célból kettőt töröltek - épp azokat, amely nem szocialista képviselő területén valósultak volna meg. Ennek korrekciójára is alkalmas lehet Kosik Dénes módosítója" - tette hozzá Nógrádi Tibor.

fidesz_sajttaj02_gs

Mihálffy Béla

szerint erős ellentmondás érződik a városvezetés kommunikációjában, akik egyrészt a pénzhiányra hivatkozva 75-ről 50 millióra csökkentik a munkahelyteremtési alapot, a másik oldalon viszont

megemelik

az önkormányzati cégek élére frissen delegált vezetők fizetését. "A költségvetés első 35 oldala egyfajta átpolitizált elemzés, amely csupán arról szól, hogy minden, ami Szegeden rosszul működik, azért a kormányzat a felelős. Egy szót sem szól arról a 2,1 milliárd forintról, melyet a város spórol az adósság állami átvállalásával. Bírálja ugyanakkor a devizahitelek forintosítását, amely könnyíti ugyan a hitelesek életét, mégis komoly terhet ró a bankokra. Ez jól tükrözi, mennyire az emberek érdekeit tartja szem előtt" - emelte ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.