Belvíz – Csökkent az elöntött terület nagyság az Alsó-Tisza vidékén

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több ezer hektárral, 37 350 hektárra csökkent az elöntött terület nagysága az Alsó-Tisza vidékén, ebből 20 800 hektár vetés vagy szántó – tájékoztatta Kozák Péter védelemvezető hétfőn az MTI-t.

A szakember közölte, hogy a legnagyobb az elöntött terület Csongrád megyében, ahol 28 700 hektár van víz alatt. Az elöntések csökkenése a kedvező időjárási körülmények mellett a szivattyúzásnak és más belvízvédelmi intézkedéseknek köszönhető. Ez a folyamat azonban a talaj telítettsége miatt lassú lesz, mivel a téli időszakban sem a párolgás, sem a növényzet nem segíti a belvizes helyzet javulását.

A nyolc belvízvédelmi szakaszon 71 szivattyútelep üzemel, mintegy negyedük még mindig egész nap, az egy nap alatt a főgyűjtőkbe átemelt víz mennyisége 900 ezer köbméternyi volt – tudatta a védelemvezető. A védekezésben az igazgatóság 138 munkatársa vesz részt, folyamatosan ellenőrzik a védműveket, a gépészek biztosítják a szivattyútelepek folyamatos működését, több helyen kézzel távolítják el a csatornákból a feltorlódott uszadékot.

Az igazgatósághoz érkezett adatok szerint kilenc településen másod-, nyolc településen pedig elsőfokú belvízvédelmi készültség van.

Előző sztori

Átvilágítás: a pénzügyi bizottság elfogadta a beszámolót – Nógrádi szerint a lényeg marad rejtve

Következő sztori

Trócsányi: ki kell terjeszteni a sértettre is a tisztességes eljárást