Sport

Kosárlabda: nem bírt a Kaposvárral a Szedeák

Kosárlabda: nem bírt a Kaposvárral a Szedeák

2015. január 7., szerda
Kosárlabda: nem bírt a Kaposvárral a Szedeák
szedeak_kaposvar29_gs

Bár a második negyedben vezetett Naturtex-SZTE Szedeák, a Kaposvár a szünet után a maga javára fordította a mérkőzést, így vereséget szenvedett a somogyiak otthonában a szegedi együttes.

Nehéz helyzetben várhatta a kaposvári mérkőzést a Szedeák, hiszen több játékosára nem számíthatott szerda este,

Branko Jereminov

Sopron ellen összeszedett bokasérülése sem jött rendbe, így az irányítóra sem számíthatott

Nikola Lazic

, ahogyan

Csorvási Levente

,

Wirth Ádám

és

Vágvölgyi Ákos

játékával sem számolhatott a mester. Jól kezdte a meccset a Szedeák,

Ciric

egy triplával nyitotta a pontok sorát, majd percekig csupán egy pont volt a különbség a két csapat között, majd

Raivio

hármasa után alakult ki először komolyabb különbség a meccsen. (17-11) Innen még visszajött a szegedi együttes, amely bár négy pontos hátránnyal zárta az első negyedet, de a 13. percben Ciric második trojkája után már a Szedeáknál volt az előny, sőt,

Balaban

büntetői után már három ponttal vezetett Nikola Lazic együttese. (28-31) Erre azonban egy 9-0-s futással válaszolt a Kaposvár, így máris visszaállt a korábbi hat pontos hazai előny, a somogyiaknál debütáló amerikai irányító,

Brendan Frazier

is jól mutatkozott be a hazaiaknál, és végül ezt a negyedet is néggyel bukta el a Szedeák, így nyolcpontos hátrányt szedett össze a félidőre. A harmadik negyed döntőnek bizonyult a végkimenetelt illetően, a Szedeáknál nem ültek a kinti dobások, ellenben a hazaiaknál rendre volt valaki, aki kosárra váltotta a palánk alatti, és olykor a kinti szituációkat is. Frazier kosara után már tízzel vezetett a KKK, amelynek egyre jobban összeállt a védekezése, így nehezebb dolga volt a folytatásban a Szedeáknak. A szemfüles

Grebenár

kosara után 16 pontos különbséget kellett volna ledolgoznia Kiss Zsoltéknak az utolsó negyedben, azonban a Kaposvár kinti dobásai továbbra is jó százalékban hullottak a kosárba,

Spica

már húsz pontnyira növelte a különbséget hét perccel a vége előtt. (78-58) A végére még produkált egy nagy hajrát a Szedeák, de annyi már nem volt bennük, hogy ezt a hátrányt ledolgozzák, így megérdemelten vágott vissza a Kaposvár az októberi vereségért. A Szedeák pontjainak háromnegyedét a Ciric-Balaban kettős szerezte, mindketten remek játékot produkáltak a mérkőzésen, és egyaránt majdnem 30 pontig jutottak, míg a kaposváriaknál jobban eloszlottak a pontok, és ennek köszönhetően meg is nyerték a találkozót. A Naturtex-SZTE Szedeák legközelebb január 17-én, ismét idegenben lép pályára, Nikola Lazic csapata a MAFC otthonában folytatja az alapszakaszt.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 15. forduló

Kaposvári KK - Naturtex-SZTE Szedeák 90 - 77 (24-20,21-17,27-19,18-21,)

Kaposvár, városi sportcsarnok, 800 néző. Vezeti: Pálla Z., Boros T., Praksch P. (Páli)

Kaposvár:

FRAZIER 17/3, Fodor 4, RAIVIO 22/9, Hendlein 12, SPICA 21.

Csere:

Jansikin 3, Benke -, Horváth M. -, Papp 5/3, Grebenár 6.

Vezetőedző:

Fekete Ádám.

Szedeák:

Kuntic 12/3, Molnár A. 2, Kiss 4/3, CIRIC 29/9, BALABAN 28.

Csere:

Mike -, Molnár B. -, Révész 2.

Vezetőedző:

Nikola Lazic. Nikola Lazic:

"Gratulálok a Kaposvárnak, teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Problémáink ellenére a játékosaink nem adták fel a mérkőzést, mindent megtettek, amit lehet, de jobb volt a Kaposvár."

Online közvetítésünk

IV. negyed 90-77

40'

Balaban szabálytalankodik Hendleinnel: mindkét büntetőjét bedobja Hendlein, 90-77. Mike még megpróbálja távolról, de nem hullik be, ez a vége, és bár voltak jó periódusai, és vezetett is a második negyedben a szegedi együttes, végül tizenhárom ponttal kap ki a sérülésektől sújtott Szedeák Kaposváron.

40'

Mike passza után Balaban közelről újabb kosarat szerez, lassan ismét harminc pontnál a center, 88-75. Raivio is eladja a labdát, Ciric pedig megbünteti ezt közelről, a végére kicsit kiengedett a Kaposvár, 88-77.

39'

Fodor eladott labdájával Ciric mehet ziccerben, be is zsákolja, 88-73. Jancikin triplája nem jó.

38'

Papp szór egy triplát, amikor talán kicsit közelebb férkőzne a Szedeák, rögtön jön egy hármas a Kaposvártól - bár a meccs valószínűleg e nélkül is eldőlt már, 88-68. Ciric válaszol Papp trojkájára szintén egy hármassal, 88-71.

37'

Papp elhibázza a közelit, a lepattanó Molnár Andrásé, és a támadás végén Balaban ismét villan a palánk alatt, 85-66. Sőt, Raivio kihagyott középtávolijánál ő szerzi meg a lepattanót, amivel végigrohan a pályán, és bedobja a ziccert, 85-68.

36'

Kuntic negyedik asszisztját osztja ki, ezúttal Ciric középtávolról szerez kosarat, ezzel Ciric is húsz pont fölött jár, 85-64.

35'

Kiss Zsolt hármasa nincs bent, de Molnár András összeszedi a lepattanót, azonban Kuntic triplája is lejön. Fodor közelről azonban nem hibázza el a túloldalon, 85-62.

35'

Balaban újabb sikeres közelije után 81-62, a centerre ma sem lehet panaszunk. Papp is feliratkozik a pontszerzők közé közelről, 83-62.

34'

Ciric szép figura végén szerzi a Szedeák hatvanadik pontját, 78-60. Frazier azonban megszerzi első tripláját kaposvári színekben, 81-60.

33'

Hendlein az ötödik kétpontosát szórja be, ezzel 76-58. Mike hármasa ismét lejön a palánkról, Fodor pedig Spicát játssza meg a palánk alatt, aki ezzel a közelivel már 20 pont fölé lép, 78-58, időt kér Nikola Lazic.

32'

Kuntic bedobja mindkét büntetőt, amit Papp szabálytalansága után dobhatott, 74-58. Grebenár eladott labdája után Mike próbálja meg kintről, de nincs bent a triplája.

31'

Bár Mike megszerzi a lepattanót Hendlein rossz kettese után, azonban eladja a labdát, amit Frazier közelről beejt, 74-56.

III. negyed 72-56

30'

Jancikinra játszották ki a figurát, azonban nem lett jó a középtávolija, így ér véget a harmadik negyed, ami után 16 pontos hátrányt kellene ledolgoznia a Szedeáknak ahhoz, hogy elkerülje a vereséget.

30'

Benke labdája lejön, azonban Grebenáré a lepattanó, és közelről bedobja, 72-54. Jancikin faultja Ciric-csel szemben, büntetőket dobhat Ciric: mindkettő bent van, 72-56. Időt kér a Kaposvár.

29'

Fraziertől talán betörést vártak, de most eldobta kintről, bent is van, 70-51. Kiss Zsolt szerzi első mezőnykosarait egy tripla után, 70-54.

28'

Balaban szabálytalankodik Grebenárral, a kaposvári mindkét büntetőt bedobja, 68-51. Ciric közelije kiszédül a szép támadás végén.

28'

Technikai faultot fújnak a Kaposvárra, így Ciric kettese után még egy büntetőt is dobhat a Szedeák: Kiss Zsolt bedobja, 66-51.

27'

Hendlein válaszol közelről Balaban zsákolására, 64-46. Kuntic passzát Molnár András váltja kosárra középtávolról, 64-48, majd Hendlein ismét pontokat szerez: ezúttal ő is zsákol egyet, a Szedeák védekezése ma nem a legjobban működik, 66-48.

26'

Spica középtávolija ismét ül, mindössze egy dobását hibázta el, 60-44. Frazier ismét betör, és ismét kosárral zárul akciója, 62-44. Balaban zsákolva szerzi meg huszadik pontját, 62-46.

25'

Frazier második személyijét követi el a triplát megkísérlő Kuntic-csal szemben: az első nem jó, a második bent van, a harmadik azonban ismét kimarad, 58-44.

24'

Raivio rögtön javít egy újabb hármassal, háromból három triplát vágott be Raivio, 56-43. Ciric triplája ellenben nem jó, Hendlein pedig végigszáguldhat a labdával, és be is zsákolja látványosan, 58-43, időt kér a Szedeák.

23'

Molnár Andrástól Fodor szerzi meg a labdát, amit letesz a sarokba Raiviónak, ő pedig be is szórja a triplát, 53-41. Ciric kihagyott közelije után Raivio most eladja a labdát, Révész pedig beteszi a közelit, ezek Révész mai első pontjai, 53-43.

22'

Ciric passzából Balaban kettese most jó, 49-41. Ciric is a harmadik faultját gyűjti be, azonban Spica csak a második büntetőt dobja be, 50-41.

22'

Balaban második kosara a harmadik negyedben nincs bent, Frazier azonban bedobja a kettest, így már tízzel vezet a Kaposvár, 49-39.

21'

Balaban közelijével kezdődik a második félidő, 45-39. Spica azonban rögvest válaszol középtávolról, 47-39.

II. negyed 45-37

20'

Kuntic passza pontatlan, kontrázhat a Kaposvár, és Raivio közelről kosarat is szerez, 45-37. Nincs sok idő hátra, Kiss Zsolt megpróbálja távolról, nincs bent, ez a második negyed vége. Nyolcpontos hátrányban van a Szedeák, bár vezetett is a második negyedben, azonban a Kaposvár többek között 9-0-s rohamának köszönhetően újra előnybe került, mindkét negyedet négy ponttal veszti el a Szedeák.

20'

Ciric középtávolról hozza vissza a Szedeákot négy pontra, 41-37. Frazier betörései egyelőre életveszélyesek, most is pontot tud belőle szerezni a Kaposvár debütáló játékosa, 43-37.

19'

Balaban újabb kosara közelről, ez már a hatodik a részéről, 39-35. Gyorsan jön a válasz szintén közelről Grebenár részéről, 41-35, sőt, még egy büntetőt is dobhat Mike faultja után Grebenár: a plusz egy azonban nincs bent.

18'

Raivio zárkózik fel Spicához, mint a mezőny legeredményesebb játékosa, középtávolija is bent van a légiósnak, 39-33.

17'

Mike hármasa lejön, azonban Fodor eladja a labdát, így Ciric közelről töri meg a kisebb szegedi csendet, 37-33.

16'

Kuntic passzolja el a labdát, ami után Spica passzából Fodor szerez egy kettest, 35-31. Molnár Bence kihagyja a triplát, Spica pedig büntet közelről, 37-31, 9-0-s futásban most a Kaposvár, időt is kér Nikola Lazic.

16'

Raivio rossz középtávolija után hetedik védőlepattanóját gyűjti be Balaban, azonban Kiss Zsolt hármasa nincs bent. Majd a csapatkapitány harmadik személyi hibáját követi el, Raivio azonban csak a második büntetőt dobja be, 33-31.

15'

Spica ismét közelről hozza közelebb a Kaposvárt, 30-31. Ciric harmadik hármasa nincs bent, ez az első rontott triplája. Raivióval szemben szabálytalankodik Ciric, Raivio pedig mindkét büntetőt értékesíti, újra vezet a Kaposvár, 32-31.

14'

Jancikin nem tudja szabályosan tartani Balabant, most a center büntetőzhet: mindkettő jó, 28-31!

13'

Benke kihagyott közelije után Balabané a védőlepattanó, aki egyből teszi tovább Ciricnek, aki beszórja a második tripláját is, ezzel átveszi a vezetést a Szedeák, 28-29!

13'

Balaban kísérlete először nem zárul kosárral, ez a középtávoli most nincs bent. Hendlein is elhibázza, majd Fodor szabálytalankodik Kuntic-csal, újra büntetőket dobhat Kuntic: most mindkettő bent van, 28-26.

12'

Balaban is eléri a tíz pontot, miután az ötödik közelije is behullik, ezzel 26-24. Bár Spica elsőre kihagyja, a lepattanó Hendleiné, aki ezt már nem hibázza el a palánk alatt, 28-24.

11'

Balaban szerez újabb közeli kosarat, 24-22. Spica eléri a tíz pontot, középtávolija után visszaáll a négy pontos különbség, 26-22.

I. negyed 24-20

10'

Horváth szabálytalansága után Kuntic állhat újra a vonalra: ismét csak az egyik, az első van bent, 22-20. Raivio közelije zárja a játékrészt, így négy ponttal, 24-20-ra vezet a Kaposvár egy negyedet követően.

10'

Kuntic ezúttal éppen a vonalon belülről dobja be, 21-19. Kiss Zsolt második faultját követi el,ezúttal Jancikint tripla közben faultolta, így három büntetőt dobhat a Kaposvár: Jancikin az elsőt bedobja, a másik kettő viszont nincs bent, 22-19.

9'

Kuntic első hárompontos kísérlete is kosárral zárul, 19-15. Azonban Frazier ismét egy betörés után szerez egy kettest, 21-15, amire Balaban válaszol a palánk alól, eddig hibátlan a center, háromból három dobása zárult pontokkal, 21-17.

8'

Jancikin szerzi meg a támadólepattanót Hendlein dobása után, és kosarat is szerez közelről, 19-12.

8'

Ciric és Horváth középtávolija is egyaránt kiszédül, a nagy iramban kezdődött találkozón most picit lelassult a tempó. Frazier szabálytalankodik Kuntic-csal, először dobhat büntetőket a Szedeák: Kuntic az elsőt bedobja, a második azonban nincs bent, 17-12.

7'

Raivio belelendült, egy sikeres kettes után Frazier ellopja a labdát Kuntictól, aminek a végén Raivio beszór egy triplát is, 17-11, az eddigi legnagyobb különbség a meccsen, időt is kér Nikola Lazic.

6'

Balaban átadását ismét lefülelik, ami után Raivio középtávolról szerez kosarat, 12-11. Molnár András középtávolija nem ül, ahogy Frazier triplája sem.

5'

Balaban is a palánk alól válaszol Spica kosarára, 8-9. Azonban Frazier megszerzi első pontjait a Kaposvár színeiben egy betörést követően, 10-9, majd Ciric egy villámgyors támadás végén teszi be közelről, 10-11.

4'

Spica szerzi első mezőnykosarait a palánk alól, 6-7. Molnár András triplája nincs bent, ellenben Spica közelről ismét beejti, 8-7.

3'

Ciric jól kezdi a meccset, második dobása is kosárral zárul, ez most közelről van bent, 4-5. Az új irányító, Branden adja el a labdát, amivel Balaban roboghat végig, be is fejezi, 4-7.

2'

Balaban passzát lefülelik, így kontrázhat a Kaposvár: Kiss Zsolt csak szabálytalankodni tud Spicával szemben, így jöhetnek az első büntetők a meccsen: Spica mindkettőt bedobja, 4-3.

1'

Ciric rögtön kosárra váltja az első triplát, fontos lenne a jó kezdés, 0-3. Spica középtávolról válaszol, ezzel ponttal zárul az első hazai támadás is, 2-3.

1'

Balaban hozza el a labdát a feldobásnál.

17:47

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szedeák kaposvári fellépése. A hazaiaknál debütálhat a frissen igazolt irányító, az amerikai Branden Frazier a csődbement holland den Helder csapatától érkezett a somogyiakhoz, ahol 11 meccsen lépett pályára, és majd' 50%-al dobta a hármasokat, figyelnünk kell rá tehát a kinti dobásoknál. Ugyanakkor a Kaposvár a palánk alatt is nagyon veszélyes, nehéz találkozó vár a Szedeákra.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.