Kultúra

Gyálarét támogatóit köszöntötte a helyi közösség + FOTÓK

Gyálarét támogatóit köszöntötte a helyi közösség + FOTÓK

2015. január 24., szombat
Gyálarét támogatóit köszöntötte a helyi közösség + FOTÓK
gyalaret_kituntatesek25_gs

Már nyolcadik alkalommal rendezett díjátadóval egybekötött kulturális estet a gyálaréti Móricz Zsigmond Művelődési Ház. A Magyar Kultúra Napjára szervezett ünnepségen kiosztották a Gyálarét kultúrájáért, valamint a Gyálarét Mecénása elismeréseket.

Közösségben létezünk, amely közösség tagjainak felelősséggel, alázattal kell bánniuk örökségeikkel szemben - köszöntötte a gyálaréti művelődési házban az ünneplőket

Csicsai Antal

igazgató. Úgy folytatta, a kultúra a mindennapok újrateremtésének eszköze, ami nemcsak tudtást, hanem az életet meghatározó erkölcsiséget is magában hordozza.

Kölcsey Ferenc

Himnuszának "születésnapja" ezek fontosságára hívja fel a figyelmet. Az igazgató köszöntőjét követően a gyálaréti közösség néhány tagja zenés felolvasást tartott a magyar irodalom egykori alakjainak és a kortársak verses, valamint prózai műveiből, majd a rövid műsor után elkezdődött a település díjainak átadása. Immár nyolcadik éve, hogy azok a személyek, akik hosszú évek óta aktív szerepet vállalnak a település kulturális értékeinek megőrzéséében, érdeméremben részesülnek. A Gyálarét Mecénása díjat idén

Oláh Jánosnak

nyújtották át többek között a majorban őrzött hagyományok, valamint a Meskete nevet viselő ifjúsági alapítványban tett erőfeszítések és közösségi programok elismeréseként. Oláh János köszönetet mondott mind a gyálaréti társaságnak, mind pedig feleségének,

Oláhné Szántó Máriának

, aki "hátországként" támogatja őt a mindennapokban.

gyalaret_kituntatesek09_gs

A Gyálarét kultúrájáért díj egyidős a művelődési ház rendezvényével, ami minden évben egy olyan embert illet meg, aki az adott időszakban sokat tett a település kultúrájáért. Ezúttal

Fehér Zsuzsanna

, a helyi óvoda vezetőjét terjesztették fel, aki már 25 éve óvónőként, 2009 óta pedig intézményvezetőként dolgozik Gyálaréten. A díjazottakat és a vendégeket végül vacsorával látták vendégül a művelődési házban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.