Fokozottan védett madárfajról tartanak előadást az Agórában

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

parlagi_sas_Kovacs_Andras_0001A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportja rendszeresen szervez madárvédelmi programokat Szegeden. A természetbarátok január 22-én a parlagi sas fajmegmentési projektjével ismerkedhetnek meg.

Az Európai Unió által is támogatott, úgynevezett Helicon Life projekt kiemelt jelentőséggel bír, ugyanis ez az egyetlen olyan program, amely nemcsak a természetvédelmi szervek aktív résztvevőit, hanem az Országos Magyar Vadászkamarát, a Nemzeti Nyomozó Irodát, valamint nemzeti parkokat és állatkerteket is megszólítja.

A dél-alföldi régió kiemelkedően fontos a parlagi sas populáció megerősítése szempontjából. Az eddigi intézkedéseknek köszönhetően a határ menti területek egyre csábítóbbak a ragadozók számára, ezt bizonyítja, hogy az utóbbi 30 évben kis mértékben, de gyarapodásnak indult a költőállomány – tudtuk meg Horváth Mártontól, a Helicon Life program vezetőjétől, aki csütörtökön A parlagi sas védelme és az illegális mérgezések megelőzése Magyarországon címmel tart előadást.

Még így is kevés, országos szinten mindössze 150-160 pár fészkel, Csongrád megyében számuk 10 párra tehető. Annak érdekében, hogy a faj ismét “magára találjon”, a program több kiemelt pontban szeretné felhívni a szakemberek, a lakosság, és általában természet szerelmeseinek figyelmét. A 2005-ös év madara hazánkban fokozottan védett, legnagyobb és egyetlen ellensége tulajdonképpen maga az ember, aki a megváltozott mezőgazdasági körülmények miatt veszélyeztetni a gyönyörű madár állományát. A programvezető ismertette, az illegális mérgezéses esetek Európa-szerte elharapództak. “A vadászkamara segít felderíteni a mérgezéseket, míg Közép-Európa egyetlen keresőkutyája, Falco a vadaknak kihelyezett csalétkek felkutatásában segít, mégpedig nagyon hatékonyan.”

A parlagi sas védelme előadáson többek között szó lesz a “sasfészek-rakó” kísérletekről, azok őrzéséről, az állomány megerősítésének módszereiről, a műholdas nyomkövetésről és a már fentebb említett mérgezéses esetekről és azok következményeiről is.

A madárbarátokat a Szent-Györgyi Albert Agórába várják január 22-én, 18 órára.

Előző sztori

Színészköztársaság: Színpadi történelem Szegeden

Következő sztori

A szatmárnémeti múzeum őrzője lesz III. Amenhotep és Tije + FOTÓK