A Don-kanyar hőseiért zúgtak a harangok Hódmezővásárhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Don-kanyar_gyaszmise_20140111_08

Az 1943. évi doni áttörés előestéjén gyászmisével emlékeztek a keleti front százhúszezer magyar áldozatára vasárnap este a Szentháromság templomban, Hódmezővásárhelyen. A gyászszertartás végén percekig zúgtak a harangok, majd a belvárosi templom előtti keresztnél gyújtottak mécseseket a Történelmi Vitézi Rend tagjai az orosz hadszíntéren hősi halált halt 113 vásárhelyi emlékére.

1943. január 12-én reggel megremegett az ég és a föld a Don partján; az urivi halálkanyarban pergőtűzzel indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg állásai ellen. A Don-kanyarnál a magyar történelem legtöbb áldozatott követelő veresége következett be: a kétszázezres seregből 120 ezren, köztük 113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza. A II. világháború keleti-hadszínterén elesettek, megsebesültek és fogságba esettek lelki üdvért Németh László esperes celebrált gyászmisét vasárnap este a Belvárosi Katolikus Templomban. A plébános János evangéliumából idézte, miszerint “nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”. Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend tagja a Don “elhallgatott” hőseinek, mint Zetényi Csukás Kálmán alezredes és Oszlányi Kornél vezérőrnagy tetteit emelte ki a Don-kanyar hősei előtt tisztelgő gyertyagyújtáson.

Hódmezővásárhely városa január 12-én 10 órától a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél rendez megemlékezést, melyen Miklós Péter történész, az Emlékpont intézményvezetője mond beszédet, imát mond Dudás Ferenc református tábori lelkész. A rendezvényen közreműködik a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara.

no images were found

Előző sztori

IKV-vezér: Árnyékra vetődik a város a Székely sori bérlakások ügyében?

Következő sztori

Golden Globe - A Sráckor a legjobb film + VIDEÓK

Legutóbbi hasonló cikkek