Közélet

Zombor: tovább csökkennek az egészségügyi várólisták

Zombor: tovább csökkennek az egészségügyi várólisták

2014. december 29., hétfő
Zombor: tovább csökkennek az egészségügyi várólisták
Zombor Gábor

Január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Zombor Gábor

azt fogalmazta meg célként, hogy az európai sztenderdeknek megfelelő várólistaidők legyenek Magyarországon. Az államtitkár és

Kurucz Éva

kormányszóvivő is azt mondta, hogy a többletforrással ez elérhető, mert a kisebb beavatkozásoknál így két-három hónap, a nagy műtéteknél - például csípő- és térdprotézis- vagy nagyobb gerincműtéteknél - pedig legfeljebb fél év lesz a várakozási idő. Zombor Gábor szerint az intézkedés hatása 2015 második felében már érzékelhető lehet. Az egészségügyért felelős államtitkár a várólista-csökkentés mellett arról is beszámolt, hogy az úgynevezett kasszamaradványból, 10,5 milliárd forintból az intézmények többi közt hitelállományuk csökkentésére és a korábban gazdasági társaságként működő, de már állami tulajdonú kórházakban dolgozók elmaradt jubileumi jutalmának kifizetésére is kapnak pénzt. Utóbbira 534 millió forintot költhetnek. Ezen kívül egyszeri plusz kiegészítést juttatnak az iskola-egészségügyi és a körzeti fogorvosi praxisoknak - közölte, hozzátéve, hogy fejlesztésekre is lesz lehetőség, így például a Semmelweis Egyetem gyermekklinikája új sürgősségi osztályt alakíthat ki. Zombor Gábor jelezte továbbá, a kormány legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 10 milliárd forinttal megemeli a gyógyító-megelőző kassza büdzséjét. Kiemelte, hogy a háziorvosi ellátást is fejlesztik. A kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az egészségügy megújítása, fejlesztése és a társadalom egészségügyi helyzetének további javítása mellett. Kurucz Éva emlékeztetett, hogy a várólisták csökkentésére ezt megelőzően is hoztak intézkedéseket, így például már csökkent a csípő- és a térdprotézisre várók várakozási ideje.

MSZP: a várólisták csökkentésének ígérete kormányzati hazugság

Az MSZP szerint a kormánynak a kórházi várólisták csökkentéséről szóló bejelentése csak egy újabb hazugság, mivel nincs pénz az egészségügyi rendszerben.

Tukacs István

, a párt országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagált. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére, és célként fogalmazta meg, hogy az európai sztenderdeknek megfelelő várólistaidők legyenek Magyarországon. Az ellenzéki politikus ezzel szemben úgy látja, hiába hivatkozik a kormány "kasszamegtakarításra", ez azt jelenti, hogy ha van maradvány ebben az évben, akkor fontos a várólisták csökkentése, ha nincs maradvány, akkor nem. "Az egész bejelentés csak fedezet nélküli ígérgetés" - írta. Hozzátette: a költségvetés vitájában a Fidesz-KDNP ellenezte, hogy több pénz jusson a gyógyításra, inkább stadionokra szavazták meg a milliárdokat.

Jobbik: a kormány az egészségügyi problémák megoldására költse a pénzt!

A Jobbik arra szólítja fel a kormányt, hogy ne az államtitkárokra, hanem az egészségügy problémáinak megoldására költsön pénzt.

Lukács László György

országgyűlési képviselő hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményével a délelőtti kormányszóvivői tájékoztatóra reagált. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére, és célként fogalmazta meg, hogy az európai sztenderdeknek megfelelő várólistaidők legyenek Magyarországon. Az ellenzéki képviselő közlése szerint a Jobbik alapvetően üdvözli a bejelentést, de álságosnak tartják a "szűkmarkú" többletfinanszírozást és kasszamaradvány-elosztást, amikor a csaknem száz államtitkár néhány kivételtől eltekintve 30 százalékos fizetésemelésben részesül. A képviselő hozzátette: a kis kasszamaradvány és a kormány többlettámogatásának alacsony szintje azt bizonyítja, hogy az egészségügy a Fidesznek nyűg, és nem hajlandó érdemben költeni fontos problémákra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.