Bulvár

Megerőszakolta nevelt lányát egy apátfalvi férfi

Megerőszakolta nevelt lányát egy apátfalvi férfi

2014. december 2., kedd
Megerőszakolta nevelt lányát egy apátfalvi férfi

A nevelőapa és a sértett anyja ellen is vádemelést javasol a rendőrség - adta hírül a police.hu.

Szexuális erőszak bűntette miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 74 éves apátfalvi férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2013 nyarán megerőszakolta 12 éves nevelt lányát apátfalvi otthonukban. A bűncselekmény 2014 januárjában jutott a rendőrség tudomására, miután a lány különélő apja feljelentést tett a rendőrségen. A nevelőapa a nyomozás során beismerő vallomást tett. Kiderült az is, hogy a lány édesanyja tudott a férfi által elkövetett szexuális erőszakról, ugyanis rányitott a férfira, amikor ő a kislánnyal közösülni próbált. Ennek ellenére nem tett semmit, nem fordult a rendőrséghez. Ezért a 40 éves B. Margitot kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsította meg a rendőrség. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben folytatott nyomozást befejezte. Mindkét gyanúsított ellen vádemelést javasol az ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.