Közélet

Magánokirat-hamisítás miatt pénzbírságra ítélték a pitvarosi polgármestert

Magánokirat-hamisítás miatt pénzbírságra ítélték a pitvarosi polgármestert

2014. december 5., péntek
Magánokirat-hamisítás miatt pénzbírságra ítélték a pitvarosi polgármestert

Jogerősen 180 ezer forint pénzbírságra ítélte pénteken a Szegedi Törvényszék a pitvarosi polgármestert magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A bíróság szerint a vádlott közmunkással javíttatta az autóját.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint

Radó Tibor

2011 novemberében - ekkor is Pitvaros polgármestere volt - azzal kereste meg az ügy másodrendű vádlottját, akinek autószerelő a szakmája, de közfoglalkoztatottként dolgozott, hogy balesetben összetört autóját a munkaideje alatt javítsa meg. Tájékoztatta erről a harmadrendű vádlottat is, aki a közfoglalkoztatást irányította. Ezután a másodrendű vádlott legalább három napon az autót javította, miközben papíron közmunkát végzett. A harmadrendű vádlott tudta, hogy valótlanok az erről szóló jelenléti ívek és a belőlük készült elszámolás, amelyet a polgármester aláírva továbbküldött a munkaügyi kirendeltségre. A polgármester mindvégig tagadta bűnösségét, a másik két vádlott azonban beismerő vallomást tett. A bíróság azt a körülményt, hogy az elsőrendű vádlott a bűncselekményt hivatali hatalmát felhasználva, a tőle függőségi viszonyban lévő vádlott-társai felhasználásával követte el, nyomatékos súlyosító körülménynek tartotta, ugyanezt a másik két vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte. A Makói Járásbíróság az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a másodrendű vádlottat folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége, a harmadrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt jogerősen megrovásban részesítette. Az ügy azért került a Szegedi Törvényszékre, mert az ítélet ellen az elsőrendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A másodfokú tárgyaláson az ügyvéd azt mondta: a polgármester nem utasította munkavégzésre a férfit, hanem megkérte, hogy szabadidejében dolgozzon az autón, amit el is vállalt, fizetséget is kapott érte, tehát a munkavégzés nem az állam terhére történt. Az elsőfokú eljárásban nem derült ki, hogy a férfi mely napokon és hány órában végezte a javítást, a megadott időszakban ugyanis szabadnapjai is voltak. Emellett a védő szerint a másodrendű vádlott nyomásgyakorlás miatt írta alá a feljelentést, hiszen a helyi politikai viszonyok miatt voltak olyanok, akiknek az volt az érdekük, hogy a polgármestert valami miatt elmarasztalja a bíróság. A Szegedi Törvényszék a pénzbüntetést 180 ezer forintra enyhítette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.