Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: négy közé jutott a Hepp Kupában a Kosársuli

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

sasa_vejinovic

A NB I/B nyugati csoportját vezető Bonyhád sem tudta megszakítani a Vásárhelyi Kosársuli fantasztikus győzelmi sorozatát. A kék-sárgák idei tizenkettedik sikerüket könyvelhették el, így Vejinovics, Gruda és Vas vezérletével bejutottak a Hepp Kupa januári négyes döntőjébe, amelynek megrendezésére a vásárhelyi klub is pályázik.

Már az első percekben is látszott, hogy mindkét gárda rendkívül elszántan, csak a győzelmet szem előtt tartva veselkedett neki a küzdelemnek. A vendégek Tömösváry triplájával kezdtek, de a hazaiak Varga Dániel és Vas Péter jóvoltából felvették az eléjük dobott kesztyűt (2. perc: 7-5). Óriási volt a küzdelem, a bonyhádiak Tömösváry és Lukács újabb két triplájával öt ponttal elhúztak (6. perc: 7-12). A negyed második felében újítani tudott a Kosársuli, Vejinovic, Genal és Gruda pontjaival ledolgozták hátrányukat, de Faragó büntetőjével mégis a vendégek zárták egy pontos előnnyel a játékrészt. A második negyed elején Vejinovic duplájára és Kelemen triplájára Faragó két középtávolival válaszolt (13. perc: 23-23). A folytatásban mindkét gárda remekül védekezett, így a támadások közel négy percig nem is vezettek eredményre. A rossz sorozatot Czibere triplája törte meg, de a másik oldalon Tömösváry büntetője után Jilling is eredményes volt (17. perc: 26-26). A negyed második felében Vas és Gruda hat pontra növelte a vásárhelyiek előnyét (18. perc: 32-26), a vendégek azonban nem adták fel, ismét Tömösváry talált a kosárba, majd Illés értékesített két büntetőt és máris szoros volt az állás (20. perc: 32-30). A negyed a remekül játszó Gruda kosarával zárult, de a három pontos hazai előny nagy izgalmakat ígért a folytatásra.

A nagyszünet után Vas duplájával folytatódott az összecsapás, majd Vejinovic szerezte meg tizedik pontját. Időt kért a vendégek mestere, Morgen Frigyes és az egy percnyi pihenő alatt bizony alaposan ledorongolta fiait. A vendégek Faragó és Illés kosaraival ugyan ismét kapaszkodtak (23.perc: 37-35), de Gruda percei következtek, a vásárhelyi center négy perc alatt nyolc pontot szórt és ezzel nyolc pontos előnyt szerzett csapatának (27.perc: 49-41). Varga Dániel duplájával először vezetett tíz ponttal a hazai gárda (28.perc: 51-41), majd Hegedűs találata után Vejinovic újabb triplájával és Nyilas kétpontosávsl megnyugtatónak tűnő előnyt szereztek a hazaiak (29.perc: 56-43). A záró játékrész elején a ponterős Vejinovic Nyilasnak osztott ki újabb álompasszt, sőt az irányító ziccerezett is egyet, amire Jilling trojkája volt a reakció (32.perc: 60-50). Öt perccel a vége előtt Varga tempója volt jó, de Vas távolijával és hármasával tovább duzzadt a differencia (37.perc: 67-55). A végső dudaszóig már nem tudott újítani a Bonyhád, így a Vásárhelyi Kosársuli idei tizenkettedik(!) tétmeccsén sem talált legyőzőre, bejutva ezzel a Hepp Kupa januári négyes döntőjébe, amelynek egyik lehetséges helyszíne a Hódtói Sportcsarnok lehet.

Hepp Kupa negyeddöntő:

Vásárhelyi Kosársuli SE – B-Beton Bonyhádi KSE 78-63 (18-19, 15-11, 23-15, 22-18)
Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Jakab L., Mester F. és Györki I.
Kosársuli: VEJINOVIC 18/6, Rostás I. 4, VAS 15/9, VARGA 10, Kukla. Csere: GRUDA 17, Kelemen 3/3, Czibere 3/3, GENAL 2, Mócsai, Nyilas 6, Rostás G. Edző: Elek András és Utasi Gábor.
Bonyhád: Faragó P. 13, Lukács A. 7/3, Baki S. 2, Hegedűs A. 8, Tömösváry M. 14/6. Csere: Illés M. 8/6, Rutkai P. 6, Jilling L. 5/3, Kovács B., Gébert A., Verli R. Edző: Morgen Frigyes.

Elek András: “Minden edző álma, hogy úgy nyerjen meg egy mérkőzést, hogy jobban védekezik, mint az ellenfél. Szerintem nekünk ez ezen a rendkívül fontos és értékmérő találkozón sikerült, hiszen 63 ponton tartani egy ilyen ellenfelet, mint a Bonyhád, ez fantasztikus teljesítmény. Bejutottunk a Hepp Kupa négyes döntőjébe és pályázunk arra, hogy január 3-án és 4-én Vásárhely adjon otthont a final-four-nak. Ilyet még soha nem rendeztünk, szerintem megérdemelnénk.”

Hírzóna

Családi futónapot rendeznek Szentesen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az SZTE mezőgazdasági karának jóvoltából.

Tovább olvasom

Sport

Győzelemmel avatta új pályáját az FK Szeged – videó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A vezetőedző szerint helyreállt a csapat önbizalma.

Tovább olvasom

Sport

Mikler Roland 10 védésével bekerült a BL-forduló válogatottjába

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ha ő kapja a legtöbb szavazatot, a forduló játékosa lehet. Link a cikkben!

Tovább olvasom

Aktuál