Sport

Kosárlabda: a Hepp Kupa négyes döntővel kezdődik az év szombaton Vásárhelyen

Kosárlabda: a Hepp Kupa négyes döntővel kezdődik az év szombaton Vásárhelyen

2014. december 30., kedd
Kosárlabda: a Hepp Kupa négyes döntővel kezdődik az év szombaton Vásárhelyen
kosarsuli_hepp_kupa

A Debrecen-Salgótarján elődöntővel kezdődik szombat délután a két napos Hepp Kupa négyes döntő Vásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban. A Vásárhelyi Kosársuli az első napon a TF-Budapesttel csap össze a nagydöntőbe jutásért. Az NB I/B keleti csoportjának erősségét mutatja, hogy a négyes döntőbe - a nyugati csoportbeli gárdákat kiverve - valamennyi csapat innen jutott be. Kedvcsinálónak bemutatjuk a Final Fourba jutott gárdákat.

A kereteket nézve a bajnoki tabella hatodik helyén tanyázó Tehetséges Fiatalok-Budapest tűnik a leggyengébbnek a négy együttes közül. Ennek ellenére senki sem veheti fél vállról őket. A kék-sárga szurkolók jól emlékezhetnek rá, hogy a vásárhelyiek csak az utolsó percekben tudtak fordítani idegenben. Elsősorban

Katona Róbertet

és

Beák Gábort

kell kordában tartani a sikerhez. A Debreceni EAC az egyetlen együttes a résztvevők közül, akikkel még nem találkozott a Kosársuli a bajnokságban. A cívisváros fiataljai 8-1-es mutatóval állnak a Vásárhely mögött a második helyen az NBI/B keleti csoportjában. Jó formájukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyetlen vereségüket még a legelső fordulóban szenvedték el az Eger ellen. Leginkább

Takács Dániel

és 20 éves

Nagy Botond

törhet borsot az ellenfelek orra alá. A Salgótarjánról lehetnek legélénkebb emlékei a vásárhelyi drukkereknek. Nyilasék december 20-án 89-71-re diadalmaskodtak ellenük Hódmezővásárhelyen. A Nógrád megyeiek jelenleg a számukra csalódást jelentő hetedik helyen állnak a bajnokságban. A játékosállományuk alapján azonban ennél sokkal jobb szereplés várható el tőlük. A salgótarjániak megerősítették keretüket és a Kosársuli ellen már a frissen szerződtetett

Szabó Péter

sem hiányzott a 9. fordulóban. Mellette

Tutusról

,

Madárról

,

Gorskiról

és

Papról

sem szabad megfeledkezni. A hazai környezet, az eddigi bajnoki és kupaszereplés a Vásárhelyi Kosársulit teszi a legnagyobb esélyessé.

Elek András

tanítványai eddig egyetlen idei tétmeccsükön sem találtak legyőzőre. A B-csoportban szerzett kilenc siker mellett a további négy kupaösszecsapáson aratott 4 győzelem sok erőt adhat a hétvégi derbikhez. A gárda legnagyobb fegyvere az lehet, hogy 7-8 olyan spíler közül válogathatnak az edzők, akik képesek egyedül eldönteni egy rangadót.

Vas Péter

,

Varga Dániel

,

Rostás Imre

,

Czibere Zoltán

,

Nyilas István

és

Vejinovics Szasa

mellett az utóbbi találkozókon villogó

Gruda Gergely

,

Kelemen Balázs

, valamint

Momir Genal

is kulcsszereplő lehet. A Hepp Kupa Final Four elődöntőit 2015. január 3-án (szombaton) 15.30, illetve 18.00-kor, míg a bronzmeccset és a döntőt január 4-én (vasárnap) rendezik a Hódtói Sportcsarnokban. Az összecsapások megtekintése a két főtámogatónak, a Takarékbank Zrt-nek és a Magyar Földgáztározó Zrt-nek köszönhetően ingyenes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.