Sport

Kék Mókus Kupa: elmaradt a címvédés, a Fit World O'Neil a bajnok + FOTÓK

Kék Mókus Kupa: elmaradt a címvédés, a Fit World O'Neil a bajnok + FOTÓK

2014. december 20., szombat
Kék Mókus Kupa: elmaradt a címvédés, a Fit World O'Neil a bajnok + FOTÓK
35_alattiifiuk006mj

Elvesztette bajnoki címét a Varga Pince a nyílt kategóriában, Magyar Györgyéket a Fit World O'Neil fektette két vállra. A játéknap kétségkívül legizgalmasabb döntőjét ugyanakkor a +35-ös korcsoportban vívták.

Az első döntőben a hölgyek csatáztak a végső sikerért, a finálét végül a Szegedi AK élvonalbeli játékosaiból összeállt együttes nyerte a megyeegyesekkel szemben. A +45-ös korosztályban

Buknicz Zoltán

vezetésével a Gulyás Csárda 3-1-re verte a Sándorfalvát. Óriási csatában, elképesztő izgalmak után dőlt el a +35-ös kategória bajnoki címe, mert bár a Varga Pince már öt góllal is vezetett, végül csak büntetőkkel tudta két vállra fektetni a szívvel-lélekkel küzdő Silstart. A nyílt kategóriában bár kettő-nullra vezetett a Varga Pince, azonban ezt zsinórban hat Fit World O'Neil-találat követte, amire már nem tudott időben válaszolni a Varga Pince, így a Fit World O'Neil lett a nyílt kategória bajnoka.

Online közvetítésünk:

19:46

- Ezzel véget ért az idei Kék Mókus kupa, köszönjük egész napos figyelmüket, még egy közös képre összeállnak a gálamérkőzés két résztvevői, a kupa pedig jövőre folytatódik, reméljük, hasonlóan gól dús és élvezetes mérkőzéseket láthatunk majd, mint a mai napon.

28. Kék Mókus kupa, gálamérkőzés:

Bubori Kornél barátai - Csongrád megyéből elszármazottak 5-6 (1-2)

Újszegedi sportcsarnok, 350 néző.

Bubori Kornél barátai:

Tombácz - Podonyi, Fülöp, Orosz, Dlusztus, Bubori.

Csere:

Kenderes, Simon.

Edző:

Paksi Péter.

Csongrád megyéből elszármazottak:

Nacsa - Búrány, Batik, Bali, Gréczi, Ádám.

Csere:

Völgyi, Zsótér, Vágó, Bubori.

Edző:

Dlusztus Imre.

Gólszerzők:

Bubori (15'), Orosz (34', 37', 40'), Fülöp (37') ill. Bali (2', 25', 26'), Völgyi (19', 31'), Bubori (36').

Első félidő:Utolsó mérkőzésére futott ki Bubori Kornél, aki legutóbb Tápén futballozott, azonban egy súlyos sérülés után felhagy az aktív futballal. A második percben Bali szánta el magát lövésre mintegy 13-14 méterről, lapos lövése pedig az alsóban kötött ki, ezzel vezetést szereztek a Csongrád megyéből elszármazottak. A visszavonuló Bubori Kornélnak a lelátóról szurkolnak a Bubori által edzett fiatal SZEOL SC játékosok is. Podonyi szöglet utáni kapáslövése dolgoztatta meg Nacsa Pétert a hatodik percben, majd Tombácz is bravúrral fogta a Vasasban futballozó Ádám Martin löketét. Igazi gálameccs hangulatban zajlott a meccs, Orosz Márk sem búslakodott a kihagyott ziccere után, majd az ünnepelt Bubori Kornél tudott egyenlíteni, miután az alsó sarokba bombázott. (1-1) A csongrádi elszármazottak Völgyi pazar csele után szerzett góljával visszaszerezték a vezetést egy perccel a szünet előtt, így a szünetben 2-1-re vezetett az egykoron Csongrád megyei labdarúgók által alkotott együttes. Második félidő:Völgyi Dániel belelendült, hat méterről a keresztlécet bombázta telibe, nem sok hiányzott az újabb Csongrád megyei gólhoz. Tombácz csele nem jött be Balival szemben 25. percben, így az Ausztriában légióskodó Bali közelről az üres kapuba gurított. (1-3) Sőt, Völgyi és Bali ketten vihették a labdát Tombáczra, előbbi pedig önzetlenül passzolt utóbbinak, aki megszerezte újabb gólját. (1-4) Völgyi elemében volt, a 34. percben sarokkal fejezett be egy akciót, (1-5), majd Bubori Kornél barátai szépítettek Orosz Márk nagy erejű lövését követően. (2-5) Az utolsó öt percre „átigazolt” Bubori Kornél a Csongrád megyeiekhez, és négy perccel a vége előtt új csapatának is gólt szerzett egy ziccerig kijátszott akció végén. (2-6) Dlusztus lövése kipattant Nacsa kapusról, az érkező Fülöp pedig közelről bepofozta a labdát, majd egy percre rá Orosz fejelt egy lépésről a kapuba. (4-6) Orosz egyre felhozta Bubori Kornél barátait fél perccel a lefújás előtt egy ballábas löket után, de az egyenlítés nem sikerült, így a Csongrád megyéből elszármazott csapat 6-5-re győzte le Bubori Kornél barátait. 18:52 - Csupán egy mérkőzés maradt hátra a 2014-es Kék Mókus kupából: Bubori Kornél befejezi pályafutását, mindössze 29 évesen, ebből az alkalomból kerül sor egy gálamérkőzésre, amelyen Bubori Kornél barátai a Csongrád megyéből elszármazott labdarúgókkal csap össze.

28. Kék Mókus Kupa, -35-ös döntő:

35_alattiifiuk031mj
Varga Pince - Fit World O'Neil 3-6 (2-2) Újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Varga Pince: Tombácz - Bali, Magyar, N'galle, Zsótér, Puskás. Csere: Halász (kapus), Vojnic-Zelic, Podonyi, Fülöp, Tóth A. Fit World O'Neil: Pluhár - Bullás, Szentes Bíró, Hegyesi, Teimel, Kasza. Csere: Simon, Szalma, Kalmár, Crkvenjakov, Szántó, Kiss, Martusz, Szücs, Németh. Gólszerző: Magyar (2'), Zsótér (4'), Tóth A. (37') ill. Szentes Bíró (10', 29'), Hegyesi (12'), Teimel (30', 36'), Kasza (36'). Első félidő:A gólok sorát Magyar György nyitotta, aki Ngalle bedobását bólintotta közvetlen közelről a rövid felsőbe. (1-0) A kék mezesek jószerével még fel sem ocsúdtak, máris újra a hálójukban táncolt a bogyó: egy nagyszerű kombináció végén Zsótér lőtt Ngalle asszisztjából a bal alsóba. (2-0) A félidő derekán Hegyesi kapott egy lőtt passzt az ellenfél kapuja előterében, a kivetődő Tombácz pedig éppen Szentes Bíró elé paskolta a labdát. A felnőtt strandlabdarúgó-válogatottba is behívott tehetség nem hibázta el a százszázalékos ziccert. (2-1) Újabb két perc elteltével már döntetlenre álltak a felek, ismét Szentes Bíró Tamás villant, erősen begurított passzába Hegyesi tette bele a lábát a gólvonal előtt. (2-2) Az első felvonás után nem jutottak tehát előrébb a csapatok a győztes kilétét illetően. Második félidő:Bali akciója nyitotta a második játékrészt, aki egy felívelést követően el tudott szakadni védőjétől, majd szinte a sarokból zörgette meg a hosszú kapufát. Kicsivel később Zsótér tornáztatta meg Pluhárt, majd a Fit World hálóőrének Puskás ismétlésénél is bravúrt kellett bemutatnia. A 28. minutumban Szentes Bíró és Zsótér óriásit a kék mezesek kapuja előtt, végül utóbbi találta meg előbb a bogyót, és pöckölte azt a keresztlécre. Ellenfele sem tétlenkedett, rögtön a következő támadásnál egy hosszú felívelést csúsztatott a kapufára, hogy aztán egy szögletből érkező legurítást Tombácz alatt már a hálóba vágjon. (2-3) Az utolsó tíz percre fordulván aztán Teimel is beköszönt, a jobb szélről gurított a hosszú alsóba futtából. (2-4) Sőt, Teimel Márk csak ekkor lendült bele, majd a meccs hajrája előtt két védőt és Tombácz Róbertet is kicselezve lőtt laposan a kapuba. (2-5) Eldőlni látszott a találkozó, amit csak tetézett egy sakk-matt jeligéjű akció, aminek végén Kasza belsőzött balról a bal alsóba. (2-6) Szépségdíjas találattal szépített a Varga Pince a 37. percben, Bali passzát Tóth Attila sarokkal tette a rövid alsóba. (3-6) A lényegen mindez azonban már nem változtatott, a Varga Pince elvesztette 2013-ban megszerzett címét, amelyet a következő egy évben a Fit World O'Neil birtokolhat majd. 17.57: Megérkezett közben a Varga Pince és a Fit World O'Neil is, kezdődik a nyílt kategória fináléja!

28. Kék Mókus Kupa, +35-ös döntő:

35_felettifiuk 15mj
Varga Pince - Silstar 6-6 (5-1) - büntetőkkel 11-10 Újszeged sportcsarnok, 600 néző. Varga Pince: Halász - Tóth A., Magyar, Szőke, Durasovic, Radics. Csere: Hadár. Silstar: C. Molnár - Gábor, Dobsa, Szűcs, Varga, Illés. Csere: Kovács T., Tóth Cs., Kovács J., Fazekas, Sepsei. Gólszerzők: Szőke (1', 3'), Tóth A. (9', 14', 18', 21'), ill. Illés (7'), Dobsa (24', 30'), Varga (25', 29'), Tóth Cs. (39'). Első félidő Már az első percben megszületett az első gól, egy felpassz után Szőke Péter egy átvétel után lőtt a hosszú felsőbe, rögtön megszerezte a vezetést a Varga Pince, sőt, két perccel később a mórahalmi támadó a második találatát is megszerezte. (2-0) Aktívabban kezdte a meccset a Varga Pince, majd Halász Krisztián kicsúszása után lőhetett szabadrúgást a Silstar, de a legurítást blokkolták. Illés Tibor azonban szépíteni tudott a 8. percben, Varga Róbert passzát közelről passzolta be Illés, majd fél perccel később Varga ki is egyenlíthetett volna, de lövése ritkán látható módon mindkét oldalsó kapufát érintette, és úgy pattant ki a kapu előteréből. Az egyenlítés helyett újra kettővel vezetett a Varga Pince, Magyar György bedobását Tóth Attila ballal, kapásból a léc alá vágta. (3-1) Tóth Attila a lámpa segítségével még szögletből is gólt szerzett, természetesen azonban ez nem volt érvényes, a 14. percben azonban már a szabályoknak megfelelően szerezte meg ő is a dupláját, pontosan az alsó sarokba lőtt laposan. (4-1) Egy perccel a szünet előtt Tóth Attila mesterhármast szerzett, miután üresen maradt a hosszún, Hadár Attila remekül vette észre „druszáját”, Tóth pedig a rövidbe lőtte harmadik találatát. (5-1) A szünet előtt Fazekas zörgette meg a kapufát, azonban magabiztos, négygólos előnnyel fordulhatott a Varga Pince. Második félidő: A második félidőt is egy Varga Pince-gól nyitotta, Tóth Attila még a kapust is elfektetve szerezte meg negyedik, csapata hatodik találatát. (6-1) Varga rövid időn belül kétszer is megkínálta a folytatásban Halászt, de mindkétszer résen volt a Varga Pince kapusa. Előbb Varga csak a kapufát zörgette meg figyelmeztetésként, majd Dobsa közelről gólra váltotta a ziccert egy kijátszott akció után. (6-2) Egy perc múlva kialakult a „legendás” eredmény, egy szépen körbejáratott labdát Varga spiccel küldött a hosszú sarokba, így már „csak” három volt a különbség. (6-3) Durasovicot két percre kiküldték a játékvezető Vargával szemben elkövetett szabálytalanságáért, amit a sértett ki is használt, mintegy tíz méterről lőtt a hosszú alsóba, feljött két gólra a Silstar, majd már kiegészülve Dobsa is bevette Kovács passza után Halász kapuját, szoros tíz perc elé nézhettünk. (6-5) Durasovic távoli bombáját kiszedte C. Molnár a léc alól nyolc perccel a vége előtt, majd Magyar szabadrúgását is kitolta a kapufáról, az érkező Szőke pedig az ismétlést is a kapufára lőtte. C.Molnár újabb bravúrt mutatott be egy szöglet után, amikor is Tóth Attila bombáját szögletre ütötte, remekül védett a Silstar portása. Két perccel a vége előtt Tóth Csaba látványos mozdulattal, félollózva kiegyenlített, ötgólos hátrányt dolgozott le a Silstar a második félidőben, ezzel a lélektani előny is a Silstarnál volt. (6-6) Szőke Péter visszavehette volna a vezetést a Varga Pincének, amely nem tudott gólt szerezni a második félidőben, Magyar György bedobására remekül érkezett Szőke, de ezúttal is a kapufát találta el, sőt, Magyar György egy felívelést fejelt kapura két méterről, de C. Molnár ezt is hatástalanította, megnyomta az utolsó percet a Varga Pince. Szűcs egy bedobás után még megszerezhette volna a győztes gólt egy bedobás után, de lövése elkerülte a kaput, így büntetőkkel dől el a +35-ös kategória döntője! BüntetőkI. pár: Magyar György kezdi a kilencmétereseket: C.Molnár mellett laposan a sarokba lőtt. Kovács Tibor lövi az elsőt a Silstarból, Halász nem érezte az irányt, Kovács is az alsót választotta, 1-1. II. pár: Szőke Péter magabiztosan gurított a kapuba, C. Molnár tehetetlen volt. Varga Róbert a második Silstar végrehajtó, ő is könnyedén lövi ki az alsó sarkot, 2-2. III. pár: Tóth Attila is ugyanazt az alsó sarkot választotta, ő is sikerrel járt. Tóth Csaba már megemelte, de ő a kapu közepébe lő. Addig folytatódik a büntetőrúgás, amíg valaki nem hibázik. IV. pár: Radics Krisztián következik a Varga Pincéből, C. Molnár elment jobbra, Radics pedig balra lőtt, bent van. Illés Tibor a Silstar következő rúgója: a közkedvelt bal alsót választja, sikerrel. V. pár: Durasevic most a másik alsóba lő, Szűcsnek be kell lőnie, hogy folytatódjon a párbaj: DE NINCS BENT! Halász megfogta, így a Varga Pince nyert büntetőkkel 5-4-re! 16:49 - Átadták a díjakat a +45-ös korosztály döntőseinek is, a pályán pedig már a +35-ös döntő résztvevői, a Varga Pince és a Silstar játékosai melegítenek, hamarosan folytatódik tehát a Kék Mókus Kupa!

28. Kék Mókus-kupa, +45-ös döntő:

45_plusz_donto_kek_mokus_14_12_20_mj
Gulyás Csárda - Sándorfalva 3-1 (3-0) Újszeged sportcsarnok, 400 néző. Gulyás Csárda: C. Molnár - Tárkány, Márki, Holló, Buknicz, Balogh. Csere: Lázár (kapus), Szrenka, Kemenes, Szabó Zs., Tóth, Botlik, Varga. Sándorfalva: Mihály - Széll J., Sebestyén, Molnár J., Batik, Török. Csere: Barna (kapus), Kozma, Fenyvesi, Patócskai, Gárdián, Mészáros, Molnár Z. Gólszerzők: Buknicz (5', 9'), Szabó Zs. (19') ill. Széll J. (28') Első félidő:Nem egész öt perc után esett az első találat a mérkőzésen, az elcsúszó sándorfalvi védekezést kijátszva Buknicz került ziccerbe a balon, amelyet nem is hagyott kihasználatlanul, kíméletlenül kilőtte a rövid alsó 6-7 méterről. (1-0) Ha egy üzlet beindul, kezdődik a mondás, amit ezúttal is el lehetett volna lőni, hiszen a 9. minutumban ismát Buknicz Zoltán talált be, Márki legurított szabadrúgását tekerte jobbról ballal a hosszú felsőbe. (2-0) A folytatásban felébredt némileg a Sándorfalva, Széll Józsefék vezettek is egy-két tetszetős akciót, gólig mégsem jutottak. A játékrész hajrájában aztán jött a slusszpoén a gulyások részéről, Szabó Zsolt stukkolt a hálóba egy fineszesen a védelem fölött átgyertyázott bedobást. (3-0) Második félidő: Fordulás után, a 28. percben Széll József villant, bár elsőre még hiába cselezte ki Lázár kapust, visszapasszát követően Molnár lövését szögletre blokkolták a védők. A sarokrúgás után viszont már nem volt menekvés, Széll mesterien csavarta a hosszúba a legurítást kapásból. (3-1) A hátralévő időben ugyanakkor már nem rezdültek meg a hálók, hiába hajtott mindkét fél becsülettel. Mindez azt jelenti, a Sándorfalva - akárcsak tavaly - 2014-ben is kénytelen beérni az ezüstéremmel, a győztesnek járó trófea a Gulyás Csárdához került. 15.51: Nincs megállás, az imént átadták a döntős hölgyeket megillető kupákat, majd máris átvette a terepet a +45-ösöknél versenyző Gulyás Csárda és Sándorfalva. Rövid bemelegítést követően hamarosan kezdődik az összecsapásuk.

28. Kék Mókus-kupa, női döntő:

kek_mokus_noi_donto_14_12_20_mj
Szeged AK Rappai - SZAK II. 7-2 (3-0) Újszegedi sportcsarnok, 300 néző. SZAK: Földesi - Lévai, Szalai, Zimányi-Kovács, Temesváry, Végh. Csere: Kardos, Guth, Gedei. Edző: Cserenkó Szabolcs. SZAK II.: Jankulár - Fehér, Gula, Nacsa, Kiss, Szarka. Csere: Seprenyi, Sávai, Varga, Nagy, Lovászi. Edző: Kovács Attila. Gólszerzők: Zimányi-Kovács (1', 8', 13'), Gedei (22', 27'), Temesváry (37'), Gula (39' - öngól), ill. Nacsa (25'), Gula (28'). Első félidő: Alig több, mint 10 perc alatt mesterhármast szerzett Zimányi Kovács Anikó, 14 másodpercet követően megpattanó lövése éppen a felső sarokba pattant, majd a 8. percben egy szögletnél megelőzte Fehér Zsuzsannát, és a rövid sarokba pörgetett, a 13. percben pedig egy távoli bombával vette be Jankulár Zita kapuját, így 3-0-ra elhúzott az élvonalbeli Szegedi AK Rappai. Temesvári Tekla tekerése után majdnem a negyedik gólját is megszerezte Cserenkó Szabolcs együttese, csak centikkel ment mellé a lövés. Végig dominálta az első 20 percet a Szegedi AK Rappai, Zimányi Kovács Anikó még az utolsó pillanatokban fölé lőtt egy labdát mintegy 5 méterről. Második félidő: Gedei Nóra pazar csellel nyitotta a második félidőt, a hatoson belül talppal elhúzta ellenfelével szemben a labdát, majd ballal az alsóba lőtt, így már 4-0 volt a Szegedi AK-nak. A 25. percben Nacsa Izabella egy felívelést meg tudott szelídíteni, majd nagy erővel Földesi Lilien mellett a kapuba lőtt, 4-1. Majd felgyorsultak az események, hamar válaszoltak a fehérben játszó Guthék, egy remek háromszögelés végén Gedei értékesítette a ziccert, majd Gula Eszter lövését a menteni igyekvő Guth csak a kapuba tudta sodorni, így megszerezte a második gólját is a SZAK II., 5-2. Végh Emese elhibázta ziccerét, így nem tudott közelebb jönni a SZAK II., majd Jankulár többször is megóvta csapatát az újabb kapott góltól, de Temesváry bombáját már ő sem tudta védeni, így a hosszúba vágódott a labda, 6-2. Bár több gólszerzési lehetősége is volt a Szegedi AK-nak, fél perccel a vége előtt Gedei Nóra lövésébe olyan szerencsétlenül ért bele Gula Eszter, hogy saját kapujába vágódott róla a labda, így kialakult a 7-2-es végeredmény, a Szegedi AK megérdemelten nyerte meg a torna történetének első női döntőjét. 14.53: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, perceken belül kezdődik az első döntő, amelyen a Szegedi AK egy-egy együttese csap össze az aranyért.

28. Kék Mókus-kupa, -35-ös bronzmérkőzés:

Légiósokk - Eurosweet 3-5 (1-0)Gólszerzők: Szűcs, Kovács, Szarvas, ill. Lovre 2, Kobiljszki 3.

28. Kék Mókus-kupa, +35-ös bronzmérkőzés:

Első Beton - Autócsárda Makó 4-3 (1-0)Gólszerzők: György, Masa, Mahler, Némedi, ill. Sümeghy 2, Szabó.

28. Kék Mókus-kupa, +45-ös bronzmérkőzés:

SZAK - Eurosweet 1968 8-2 (1-1)Gólszerzők: Major 3, Kalapács 2, Kovács G. 2, Polyvás, ill. Cseri 2.

28. Kék Mókus-kupa, női bronzmérkőzés:

SZVSE – EL CLASICO 2-9 (1-4)Gólszerzők: Kiss-Molnár, Kondász, ill. Czibere 3, Hódi 2, Baksa, Szabó, Redetzky.

Bemutató mérkőzések:

Médiaválogatott – Pusztamérges 5-2 (2-1)Gólszerzők: Bigors 2, Mádi 2, Bittmann, ill. Kispál, Jakus. SZEOL SC – Rendőr TE 2-9 (1-5)Gólszerzők: Árva, Mádi, ill. Samu 3, Komáromi 3, Kis Cs. 2, Barna.

A 28. Kék Mókus Kupa utolsó játéknapjának programja:

09.00: Rendőr TE - SZEOL SC 10.00: Médiaválogatott - Pusztamérges 11.00: SZVSE - EL CLASICO (női bronzmérkőzés) 12.00: SZAK - Eurosweet 1968 (+45-ös bronzmérkőzés) 13.00: Első Beton - Autóscsárda Makó (+35-ös bronzmérkőzés) 14.00: Légiósokk - Eurosweet 1968 (-35-ös bronzmérkőzés) 15.00: Szegedi AK Rappai - SZAK II. (női döntő) 16.00: Gulyás Csárda - Sándorfalva (+45-ös döntő) 17.00: Varga Pince - Silstar (+35-ös döntő) 18.00: Varga Pince - Fit World O'Neil (-35-ös döntő) 19.00: Bubori Kornél és barátai (gálamérkőzés)

A selejtezők és elődöntők eredményei:

5. játéknap (december 14.)4. játéknap (december 13.)3. játéknap (december 7.)2. játéknap (december 6.)1. játéknap (november 30.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.