/

Idén is keltek leopárd teknősök a vadasparkban

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

20141205_kisteknos_01

Két leopárd teknős világrajövetelének is örülhettek idén a vadaspark dolgozói.

Lassan 10 éve annak, hogy a Szegedi Vadasparkba egy nagyobb, ritka teknősökből álló csempész szállítmány került az elkobzásuk után. A megőrzése átadott páncélos hüllők között leopárd teknősök és sugaras teknősök is voltak, mindegyikük szép és ritka faj, egyben keresett árucikkek a feketepiacon. A kis teknősök azóta megnőttek, sőt, a leopárd teknősök szaporodni is kezdtek, 2012-ben kelt ki az első fióka a keltetőben elhelyezett tojásból. Azóta minden évben örülhettünk a csapat gyarapodásának, amely többnyire a téli időszakban szokott bekövetkezni. Idén két kisteknős kelt ki eddig, de elképzelhető, hogy ez a szám még magasabb lesz.

A július 28-án a keltetőbe helyezett négy tojásból november 26-án és 27-én kelt ki egy-egy fióka. A keltetés során a park dolgozóinak arra kellett ügyelni, hogy megfelelő páratartalmat és állandó hőmérsékletet tudjanak biztosítani a tojásoknak, valamint a gombafertőzés veszélyeire és a rázkódásmentes környezetre is oda kellett figyelniük. Ez utóbbira azért volt szükség, mert a hüllőtojásokat – a madarakéval szemben – nem szabad forgatni sem. Az összegyűjtésük során is ügyelni kellett arra, hogy ne rázkódjanak a tojások.

A leopárd teknős (régebben Geochelone pardalis, újabban önálló nemzetség képviselőjeként: Stigmochelys pardalis) a – Szegedi Vadasparkban szintén látható – sarkantyús teknős után a második legnagyobb Afrikában élő szárazföldi teknősfaj, egyben az ötödik legnagyobb a szárazföldiek sorában. A kifejlett egyedek súlya átlagosan 18 kg, de egyes területeken (Etiópia és Szudán) akár 50 kg súlyúak is élnek. Elsősorban a füves és bozótos szavannákat kedveli. Száraz területeken a forró időszakok, a dél-afrikai régióban pedig a hűvösebb hónapok késztetik kényszerpihenőre. Szépsége és tekintélyes nagysága miatt közkedvelt állat a hobbiterraristák körében, de sajnos sokat gyűjtenek illegálisan is, hogy később eladják a világ fejlettebb régióiban őket. Ezért kérünk mindenkit, aki ilyen teknőst kívánna tartani és felkészült arra, hogy nemzedéken átívelő társa lesz a családjának az akár 100 évig is élő állat, hogy csak legálisan, tenyésztő által szaporított kisteknőst vásároljon, és erről kérjen igazolást!

A Vadaspark általunk „hüllőovinak” nevezett részlegében nevelkedő legfiatalabb teknősfiókákat ugyan még nem, de idősebb testvéreiket megtekinthetik a látogatók a krokodilház folyosóján lévő terráriumban.

Default thumbnail
Előző sztori

Továbbra is házi őrizetben marad Simon Gábor

Default thumbnail
Következő sztori

Orbán kirúgja Vida Ildikót, ha a NAV-elnök nem perel (FRISSÍTVE)

Legutóbbi hasonló cikkek

Rengeteg a szálló por Szegeden

Tájékoztatásuk szerint Kazincbarcikán, Putnokon, Sajószentpéteren és Várpalotán számít egészségtelennek a levegő. Szintén a kisméretű szálló por…