Közélet

Fellépne a város az IKV-s bérlakások renitens lakói ellen

Fellépne a város az IKV-s bérlakások renitens lakói ellen

2014. december 18., csütörtök
Fellépne a város az IKV-s bérlakások renitens lakói ellen
foglalkoztatasi_bizottsag01_kf

Szerdai ülésén egyhangúlag javasolta a foglalkoztatási, szociális és sportbizottság Botka Lászlónak, hogy a polgármester kérje a városi bérlakásokat kezelő Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-t (IKV) a Székely soron álló ingatlan problémás magatartású bérlőkről való vizsgálat, illetve beszámoló készítésére.

"A Székely sori IKV-s ingatlannál, ahol szociális-, sport- és oktatási lakások egyaránt vannak, akadnak lakók, akik nem tartják tiszteletben a többi lakásban élőket. Kezdeményeztük az IKV részére, hogy vizsgálja ki ezeket az ügyeket, majd számoljon be a bizottságnak a kapott eredményekről. Ezen az eseten keresztül szeretnénk ugyanis megvizsgálni, hogy milyen lehetőségek vannak a probléma általános kezelésére. Szeretnénk, ha az IKV-val közösen eredményt tudnánk elérni" - összegezte az ügyet portálunknak

Joób Márton

, a bizottság MSZP-s elnöke, aki még a két héttel korábbi ülésen vetette fel a témát a testületnek.

foglalkoztatasi_bizottsag03_kf

Éppen a vonatkozó közgyűlési rendelet módosítása lesz egyébként a december 19-i közgyűlés egyik napirendi pontja. A

Szentgyörgyi Pál

alpolgármester által benyújtott előterjesztés kapcsán

Tóth Péter

(Jobbik) módosító javaslattal élt. Ebben a képviselő egy olyan paragrafust illesztett volna be, amely lehetővé teszi, hogy a szóban forgó esetekben a bérbeadó - előzetes figyelmeztetést követően - felmondhasson a bérlőnek közös megegyezés nélkül is. A javaslat kapcsán Mózes Ervin főjegyző előzetesen írásban jelezte, az bizonyos szempontok alapján nem felel meg a jogalkotási törvény rendelkezéseinek. A foglalkoztatási, szociális és sportbizottság nyolc nem és egy igen arányban szavazta le Tóth Péter felvetését. "A mi részünkről az a helyes és hivatalos módja a probléma megoldásának, amit végül meg is léptünk, hiszen nincs közvetlen kapcsolata a bizottságnak az önkormányzati lakásokban lakókkal. Az IKV-t ebben a kérdésben éppen ezért, természetesen, nem lehet megkerülni. Javaslatot viszont tehetünk a problémás esetek kivizsgálásra" - hangsúlyozta Joób Márton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.