Írjon nekünk

Közélet

Családi együttlét és pihenés – karácsony szegedi politikusoknál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

karacsony_karacsonyfa_unnep

A 2014-es esztendő három választása után az általunk megkérdezett politikusok leginkább pihenésre vágynak karácsonykor. Akad olyan, akit az ünnepi menü elkészítése kapcsolt ki igazán, míg más arra várt, hogy végre az unokájával játszhasson.

bnagy15_gs„A közéleti szereplők is ugyanúgy karácsonyoznak, mint a kevésbé ismert emberek. Nálunk is az a legfontosabb, hogy együtt legyen a család” – mondta el B. Nagy László. A fideszes országgyűlési képviselő családjánál mindig ugyanaz a menü: szenteste halászlevet esznek, sült halat és természetesen a bejgli sem hiányozhat az ünnepi asztalról. S bár nagyon szeret horgászni B. Nagy, nem ő fogta ki az ünnepi menü alapjául szolgáló halakat, hanem Szeged kiváló halászcsárdáinak egyikéből készen vásárolják a halászlevet évről-évre. Az változott a karácsonyukban az elmúlt években, hogy az unoka miatt hamarabb bontják ki az ajándékokat, de náluk is az a lényeg, hogy minél több időt töltsenek együtt ilyenkor.

kozma_jozsef_sajttaj01_gsKozma József szerint karácsony legnagyobb értéke, hogy az ember sok időt tölthet el szerettei körében. „Gyermekkorom óta nagy családban karácsonyoztam, így mindig arra törekszem, hogy az ünnepek alatt a lehető legtöbb rokonnal találkozhassunk. Örülünk egymásnak, békességben, szeretetben vagyunk együtt, azt gondolom ennél nagyobb ajándékra nincs is szükség” – mondta el kérdésünkre az MSZP szegedi elnöke. A politikus a főzés oroszlánrészét is magára vállalja ebben az időszakban, hiszen amúgy sem érzi elveszettnek magát a konyhában. Szenteste elmaradhatatlan a halászlé, mellette pedig aszalt szilvával és gesztenyével megspékelt pulyka is az asztalra került. Karácsony másnapjának menüjét meglepetésnek szánja a politikus, így azt nekünk sem árulta el, nehogy a családja a sajtón keresztül értesüljön róla.

jobbik_sajtaj01_kf

Szintén otthonosan mozog a konyhában a jobbikos Tóth Péter, olyannyira, hogy a karácsonyi menüt is ő készíti, sőt év közben is rendszeresen főz. Mint elmondta, őt igazán kikapcsolja és megnyugtatja a főzés, a nagyobb politikai viták vagy épp a kampány idején a feszítettebb munka mellett is gyakran látta családja, hogy a konyhában szorgoskodik. „A feleségem viccesen szokta mondani, ha kiábrándulok a politikából, akkor még szakácsnak állhatok, szóval, ha a Jobbik veszélybe kerül itt Szegeden, akkor vendéglőt nyitok” – jegyezte meg. Tóth Péter elmondta, náluk ezúttal is pulyka szerepelt a menüben szenteste, a sütemények elkészítésébe a felesége is besegített. „Nálunk, három pici gyerekkel egyre mozgalmasabb a karácsony. Közösen díszítettük fel a fát itthon, természetesen az óvodából hozott, saját kezűleg készített alkotások is a karácsonyfánkra kerültek, majd – ahogy minden évben – elmentünk apósomhoz, ahol unokatesókkal együtt 15-20 fő gyűlt össze” – mondta el Tóth Péter. Ott természetesen plafonig érő karácsonyfa és ajándékok várták a gyerekeket.

kozgyules43_gs

„Nagyon mozgalmas év áll mögöttem, kevés időt voltam otthon, így az év utolsó napjait szigorúan családi körben töltöm” – felelte kérdésünkre Szentistványi István. Hagyományosan az édesanyja és az öccse látogatja meg őket az ünnepek alatt, így ténylegesen meghitt, családi körben töltik a karácsonyt. Az LMP-s önkormányzati képviselő évek óta vegetáriánus, vagyis a hagyományosnak mondott karácsonyi étkeket ő nem fogyasztja, de az ünnepi asztalra náluk is halászlé és pulyka kerül általában. Mint elmondta, zöldségekből és sajtokból kiváló és sokféle étel készíthető, halat és húst ilyenkor sem fogyaszt. „Az ünnep értéke, hogy együtt legyünk szeretteinkkel, ennél többet senki nem kívánhat” – fogalmazott Szentistványi István.

szabo_sandor03_gsSzabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő úgy értékelte portálunknak, hogy nehéz év áll egész családja mögött. „Én maximalista ember vagyok, így amikor megkaptam felkérést, hogy induljak a választáson, akkor leültem a feleségemmel és megbeszéltük, mit jelent ez számunkra. Az országgyűlési kampány után jött az EP, majd az önkormányzati, így ez az év folyamatos kampánnyal telt el” – mondta el. Éppen ezért a karácsonyt és a szilvesztert családjával tölti például társasjátékozással és filmnézéssel. Megjegyezte, még a mobiltelefonját sem szeretné felvenni senkinek az év utolsó napjaiban. Megtudtuk, náluk nincs kimondott karácsonyi menü, egy dolog azonban sosem hiányozhat, ez pedig a halászlé, amit mindig karácsony napján vásárolnak meg.

Kommentek

Hírzóna

Orwell megjósolta a Facebook-világot is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Apáti Bence cikke.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felújítják a csengelei konyhát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Pályázati forrásból több mint 13 millió forintot fordítanak a berendezés modernizálására.

Tovább olvasom

Hírzóna

Grezsa István polgármesterjelölt békét és fejlődést kínál Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hamarosan kezdetét veszi az aláírásgyűjtés.

Tovább olvasom

Aktuál