Sport

Labdarúgás: Oláh Lóránt vezérletével nyert a Szeged-Grosics a Tisza-menti derbin + FOTÓK

Labdarúgás: Oláh Lóránt vezérletével nyert a Szeged-Grosics a Tisza-menti derbin + FOTÓK

2014. november 15., szombat
Labdarúgás: Oláh Lóránt vezérletével nyert a Szeged-Grosics a Tisza-menti derbin + FOTÓK
szolnok_szeged_2011_74_gs

Szoros mérkőzésen az egy gólt és egy gólpasszt jegyző Oláh Lóránt vezérletével verte a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Szolnokot idegenben a labdarúgó NB II 14. fordulójában.

Nem kezdte jól a találkozót a vendégek együttese, és bár a Szolnok sem tudott ellenfele fölé nőni, az első félidőben mégis kizárólag

Kis Károly

legénysége jutott el helyzetekig. Először a 23. percben, amikor a büntetőterületre betörő

Mundi Roland

elől éppen

Lengyel Bélához

pöckölte a játékszert

Tóth Balázs

, a szélső közeli, lapos lövését azonban

Zeljko Belecan

második szándékból meg tudta fogni. A hármas sípszó előtt nem sokkal

Zsolnai Róbert

is villant, de

Rokszin Ádám

beadásáról végül centikkel lemaradt a védők szeme által verve. Fordulás után szinte a semmiből szerzett vezetést a Szeged. Egy kapu előtti kavarodásnál

Oláh Lóránt

került ziccerbe az ötös sarkánál, közeli kísérletét azonban

Pokorni Péter

lábbal szögletre mentette. Nem múlt el viszont a veszély, hiszen

Máté Péter

sarokrúgását a rövidre érkező Oláh szép mozdulattal a keresztléc alá csúsztatta. (0-1) A 62. minutumban ismét Belecan mutatott be bravúrt, a csereként beállt

Mile Krisztián

fejesét kellett nagyot nyújtózva kitolnia a jobb kapufa mellől. Ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzet megbosszulta magát. A 71. percben a sérült

Germán Tamást

helyettesítő

Hegedűs Edvin

kapott ajándékba egy labdát a védőktől a tizenhatos előterében, amivel a jobbján érkező Oláh Lórántot ugratta ki. A rutinos támadó második találatát jegyezhette volna a ziccerből, de Pokorni ismét túljárt az eszén. Oláh ugyanakkor nem hagyta annyiban a dolgot, az alapvonal előtt még befutotta a kipattanót, a visszatekert labdával pedig

Fitos Lászlót

hozta kihagyhatatlan helyzetbe a kapu torkában. (0-2) A folytatásban a Szolnok megpróbálta nyomás alá helyezni a szegedi kaput, de az erőfeszítéseket nem kísérte siker, a

Slobodan Markovic

vezette védelem stabilan állt a lábán. Mégsem úszta meg kapott gól nélkül, miután

Szabó Zsolt

játék vezető - meglehetősen könnyű szívvel - befújt egy büntetőt a hazaiak javára a mérkőzés utolsó pillanataiban. A tizenegyest

Vári Barnabás

az ellenkező irányba mozduló Belecan mellett a hálóba gurította, ez azonban már nem bírt nagyobb jelentőséggel. A győzelem révén a Szeged 2011-Grosics Akadémia négy pontra közelítette meg a közvetlen élmezőny csapatait, köszönhetően annak, hogy a szolnokiak mellett a Vasas és a Békéscsaba is vereséget szenvedett a fordulóban, a Gyirmót és a Mezőkövesd rangadója pedig döntetlenre végződött.

Nyilas Elek

legénysége az utolsó őszi körben a Szigetszentmiklóst fogadja.

Szolnok, Tiszaligeti stadion, 600 néző
2014. november 15., 15.00
Szolnoki MÁV FC
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Szabó Zsolt •* Asszisztens: Farkas Balázs, Király Krisztián
1
-
2

Labdarúgó NB II, 14. forduló:

Szolnoki MÁV FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-2 (0-0)

Szolnok, Tiszaligeti stadion, 600 néző. Vezette: Szabó Zsolt (Farkas Balázs, Király Krisztián).

Szolnok:

Pokorni - Kenderes, Papucsek, Antal, Fritz, Vári, Mundi (Mile 59'), Zvara, Lengyel (Tóth Be. 68'), Rokszin, Zsolnai (B.Tóth 59').

Vezetőedző:

Kis Károly.

Szeged:

Belecan - Szabó P., Markovic, Tóth Ba., Mészáros, Máté, Zelenyánszki (Oláh G. 74'), Kéri, Fitos, Hegedűs (Pászka 84'), Oláh L. (Kovács 90').

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gólszerzők:

Vári (90+3' - tizenegyesből), ill. Oláh L. (54'), Fitos (71').

Sárga lap:

Antal (52'), Rokszin (78'), ill. Mészáros (40'), Zelenyánszki (43'), Máté (55'), Szabó P. (90+2'). Nyilas Elek:

"Az első félidőben volt szerencsénk is, ez egyértelmű, hiszen nem találtuk a saját ritmusunkat. Fordulás után már azt a csapatot láttam a pályán, amelyik játéka hasonlított a tőlünk megszokottra. Helyén volt a szívünk, jó pillanatokban lőttük a gólokat, összességében rendben volt a produkciónk."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+3'
Másra viszont már nincs idő, a játékvezető lefújta a mérkőzést. A helyzeteivel lényegesen jobban gazdálkodó Szeged-Grosics megérdemelt sikert aratott a Szolnok otthonában.
90+3'
Gól... Vári laposan gurított a hálóba az ellenkező irányba vetődő Belecan mellett.
90+2'
Szabó Péter sárgát is kapott.
90+2'
Tizenegyes?! Mile ívelt középre a jobbösszekötő helyéről, Szabó Péter mellett pedig két szolnoki is hatalmasat üvöltve terült el. Szabó Zsolt nagyon könnyű szívvel fújta be.
90'
Időhúzó jelleggel beállt Kovács Balázs is, a lebandukoló Oláh Lóránt még a hazai szurkolók egynémelyikétől is kap egy sportszerű bravót.
87'
Nem tud igazán nagy nyomást helyezni a kapura a Szolnok, Nyilas Elek tanítványai már a középpályán is jól megszűrik ellenfelük akcióit.
84'
Újabb csere a vendégeknél, Pászka váltotta Hegedűst.
83'
Jobb híján átlövéssel próbálkozik Kis Károly alakulata: Antal Gábor távoli löketét Belecan magabiztosan ölelte magához.
80'
Jelentős hátrányuk tudatában teljesen kitámadnak a fehér mezesek, a vendégek védelme azonban eddig nagyszerűen zárja a területeket.
78'
Meglódult volna a Szeged egy kontrával, de Rokszin visszarántotta Mátét. Villant a lap.
77'
Kéri lábáról lepördült hátul egy hazai beadás, Fritz próbálkozhatott így 16-ról, de teljes fordulatos kísérlete nem okozott gondot Belecannak.
74'
Nyilas Elek is megejti első változtatását: Zelenyánszkit hívta le Oláh Gergő javára.
73'
Kevésen múlott, hogy ott legyen a válasz: Markovicnak kellett nagyot mentenie a berobbanó szolnokiak elől egy felívelt szabadrúgásnál.
71'
GÓÓÓL!!! Hegedűs kapott ajándékba egy labdát a tizenhatos előterében, amivel a jobbján érkező Oláht játszotta meg. Bár a csatár ziccerét Pokorni még védte, Oláh Lóránt begyűjtötte a kipattanót, és az alapvonalról átívelve a hosszúra, kihagyhatatlan helyzetbe hozta az üresen érkező Fitost. 0-2!
68'
Kis Károly ellövi utolsó cserelehetőségét: Tóth Bence váltotta Lengyelt.
67'
Nagy ez most nagy mázli: Rokszin teljesen szabadon lőhetett 6 méterről félfordulatból Vári beadását követően, de a szolnoki sután eltalálva a labdát, saját kezét trafálta telibe.
66'
Továbbra is az egyenlő erők küzdelme kifejezés jellemzi leginkább a gyepen zajló játékot. Egyik fél sem tud markánsan a másik fölé nőni.
62'
Belecan már megint! A szegedi kapus óriásit nyújtózva tolta ki a kapufa mellől Mile 7-8 méteres fejesét egy felívelt labdát követően.
59'
A hátrányban játszó hazaiak mestere azonnal kettőt is cserél: Zsolnai és Mundit hagyta el a pályát, Mile és B.Tóth szálltak be.
55'
Nagy rössel indult saját térfeléről Vári, nagyjából 30 métert haladt előre, amire Máté egy bodicsekkel megállította. A szegedi középpályás megmozdulását sárga kártyával díjazta Szabó Zsolt játékvezető.
54'
GÓÓÓL!!! Máté végezte el a szögletet az iménti szituációt követően, a rövidre berobbanó Oláh pedig a hálóba csúsztatott éles szögből! 0-1!
53'
Pokorni is bemutat egy bravúrt: Oláh elé jutott el a labda egy kapu előtti kavarodásnál, majd az ötös sarkától lőhetett, de a kapus lábbal hárított.
52'
Mészáros lőtt volna a szélen Oláh elé az üresbe, de Antal lerántotta a meginduló csatárt. Jogos a lap.
50'
Hasonló iram jellemzi a kezdeti időszakban a második félidőt is, mint az elsőt, egyelőre egyik fél sem vállal felesleges kockázatot a gólszerzés érdekében.
46'
Folytatódik az összecsapás, egyik oldalon sem történt csere a szünetben.
SZÜNET
45'
Nincs hosszabbítás, ahogy gól sincs az első félidőben. A szünet utánra marad a döntés, az eddig látottak alapján nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni. Az biztos, hogy a Szegednek mindenképp meg kell újulnia az előrejátékban.
44'
Bő 30-ről sem volt rest lőni Antal, és bár kísérlete alaposan elkerülte a bal alsót, a hazai ultrák hangerejét így is feltekerte.
43'
Zelenyánszki is kapott egy sárgát, Mundit húzta vissza. Nyúlt a mez, nagyon látványos eset volt, ezt most nem lehet vitatni.
41'
"Uh!" - zengi a tribün, miután Rokszin balról érkező beadásáról centikkel maradt csak le középen az üresen berobbanó Zsolnai.
40'
Sajátos eset: Mészáros megelőzte Zsolnai kiugratásánál Rokszint, és bár vélhetően a hazai játékosról ment ki a labda a párharc során, a partjelző szögletet jelzett. Ezt nem hagyta annyiban a balhátvéd, szóbeli kirohanását pedig kártyával díjazta Szabó Zsolt. Lelke rajta...
38'
Germán Tamás, amikor játszik, rendre részt vesz a támadások építésében már a pálya középső harmadában. Oláh Lóránt is hátralép többször az előretolt csatár szerepéből, de nem azzal a hatékonysággal száll be a passzolgatásba egyelőre, mint az ezúttal sérült csapattárs. Egy szó mint száz: Germán láthatóan hiányzik a Szegedből.
35'
Ismét Mundit kell megdicsérnünk: Mészáros és Tóth sem tudta szerelni a jobb szélen, a szolnoki túlerővel szemben harcolt ki egy szabadrúgást a zászlónál.
31'
Kényelmetlen helyzetbe hozta Belecant Szabó Péter egy hátrapasszal, a hálóőrnek egy cselt is be kellett vetnie kapuja előtt Lengyellel szemben, megemelve ezzel a lelátó népének pulzusát.
30'
Mundi eközben nagyon aktív, a tizenhatos előterében három bekk mellett száguldott el, mire a negyedik odalépett neki és szerelte.
28'
Eddig sajnos meglehetősen tompa a Szeged játéka, középen sem Máté, sem Zelenyánszki nem mutatta be eddig a tőlük megszokott, gyilkos passzokat.
27'
Lengyelt percek óta ápolták az oldalvonalon túl. A szélsőnek eleredt az orra vére egy balszerencsés ütközésnél. Most tud csak ismét játékra jelentkezni.
23'
Belecan! Hatalmas bravúr a kapustól! Mundi lódult meg szélsebesen középen, a visszalépő Hegedűs nem tudta követni, így a hazai irányító meg tudta játszani a kényszerítőt a tizenhatoson belül Zsolnaival. Tóth Balázs közbelépése révén átmenetileg elhárult a veszély, de az elpöckölt labda éppen Lengyelhez került, aki egy húzás után 7-8 méterről lőtt laposan. Belecan második szándékból ugyan, de még elkapta a bogyót a gólvonal előtt.
19'
Kis híján ott a baj, miután lassan zárt vissza a középpálya egy elvesztett labda után. Zsolnai szerette volna Mundi segítségével kikényszerítőzni Markovicot középen, de a társ inkább balra tette a játékszert - ahol nem érkezett szolnoki.
18'
Bejelentkeznek ellenfelük kapuja előtt a kék-feketék is: Máté ívelt fel egy 35 méteres szabadot, középen pedig Tóth Balázs fejelt a ketrecnek háttal. Gyertyaszerűen hulló kísérlete a keresztléc felett hagyta el a játékteret.
17'
Csendben pergett le az első negyedóra, mezőnyben gyűrik egymást a felek.
14'
Sok jó ember kis helyen is - két védő bújt be Oláh esernyője alá a bal szélen, sajnos beadásig így sem jutott a rutinos támadó. A jelenet mindenesetre szép volt.
12'
Nagyon egyedül maradt Zsolnai a tizenhatos jobb oldalánál, laposan centerezett, Tóth Balázs azonban megelőzte középen Lengyelt. Fontos mentés volt.
11'
...lövése elhal a sorfalon. Szerencsésen megúszta a szituációt a Szeged, pláne úgy, hogy Tóth Balázs nem kapott sárgát a bírótól egy egyébként laposnak látszó megmozdulásért..
10'
Jó helyről jár szabadrúgás a Szolnok javára, Tóth Balázs középen 26-27 méternél rántotta le a meginduló Mundit. Antal áll a labda mögé.
5'
Egy pillanatra megjött a hazai szurkolók hangja, miután Rokszin kapott forintos labdát a vendégek tizanhatosán belül. Már csak Belecan állt vele szemben, de Szabó játékvezető les miatt megállította az akciót.
5'
Antal kereste saját térfeléről Lengyelt egy hosszú labdával. Jól jellemzi a jelenet az első perceket, keresik egymáson a fogást a csapatok.
1'
A Szeged indította útjára a labdát.
14.55: Megérkeztek a főszereplők, kék-fekete mezben a vendégek, fehérben a Szolnok játékosai. Elhangzott a helyi együttes indulója is, hamarosan kezdődhet az összecsapás. 14.50: Sajnos az előzetes hírekkel ellentétben Germán Tamás végül mégsem tudta ma vállalni a játékot, a házi góllövőlista éllovasa még a kispadra sem tudott leülni. Nyilas Elek így Rozs Egon kapus mellett Szabó Csabára, Gadó Gáborra, Kovács Balázsra, Pászka Lórándra, Oláh Gergőre és Manga Zsoltra számíthat szükség esetén csereként. 14.40: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. Szépen telik a lelátó a Tiszaligeti stadionban, dacára a felhős, enyhén szeles időjárásnak. Érthető is azonban a publikum szorgalma, valódi rangadóra számíthatnak ma a két riválistól, a másodosztály 5. és 6. helyezettjétől. A mérkőzés Szabó Zsolt sípjelére 15 órakor kezdődik.

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.