Labdarúgás: Bernát Péterékkel néz farkasszemet a bajnokaspiráns Tápé

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

SZS20140827_tiszasziget_hfc_023

A legjobb újonchoz látogat szombaton a tabella második helyezettje. Izgalmas összecsapást ígér a Tiszasziget és a Tápé ütközete a megyei I. osztály utolsó fordulójában.

Az igazsághoz tartozik persze, hogy bár technikailag valóban az utolsó fordulót rendezik a ligában, mindkét együttesre vár még azonban a jövő héten egy mérkőzés az októberi esőzések miatt elmaradt találkozók okán. A Tápé az FK 1899 Szegedet fogadja majd, a Tiszasziget pedig az Algyőt. Előtte viszont még egymással kell dűlőre jutniuk, ami egyik oldalról sem tűnik egyszerű küldetésnek. Július 30-i edzőmeccsüket Paksi Péter tanítványai nyerték, Sasa Glendza és Pócs Tamás egy-egy góljára egyedül Bernát Péter tudott akkor válaszolni. Hogy ezúttal is ez a forgatókönyv játszódik-e majd le, vagy valami egészen más, azt nehéz lenne megjósolni. Egy biztos: két jó csapat találkozik szombaton, minden bizonnyal egy kiélezett, szoros összecsapáson.

Tiszaszigeten az iksznek is örülnének

Online

Szombaton 13 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tiszasziget SE – Tápé ESK megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!

Utóbbi öt fellépésén tíz pontot szorgoskodott össze a Tiszasziget, legyőzve például az addig veretlen Csongrádot, és döntetlennel távozva az FK 1899 Szeged otthonából. A gárda az előző körben Szentesen gurított hatot nulla ellenében, összességében pedig a Mártélyt és a Mindszentet lehagyva, legjobb újoncként az 5. pozícióból várja a folytatást. A nagyszerű menetelés egyik fő letéteményese az említett periódus során hét gólt vágó, összességében már 16-nál járó Bernát Péter. A hétvége egyik pikáns kérdése lesz, mire megy a góllövőlista éllovasa a mezőny legjobb védelmével szemben.

„Egyértelmű, hogy egy döntetlennel már elégedettek lehetnénk. Biztos, hogy kemény összecsapás lesz. Két olyan gárda találkozik, amely szereti játszani a futballt, miközben a gyors labdaszerzést, illetve az abból való hatékony támadásvezetést tartja szem előtt. A Tápé számára kiemelten fontos lesz a győzelem, hogy követni tudja a Vásárhelyt. Én a magam részéről egy sok gólt hozó meccset várok, de lényeges lesz, hogy ki viszi be az első találatot. Véleményem szerint, aki előbb meg tudja szerezni a vezetést, az nyerheti majd meg az összecsapást is” – árulta el portálunknak várakozásait Stetakovic Marinko, a tiszaszigetiek eltiltott mestere. A csapat keretéből az öt sárgás Papp Ádám biztosan hiányzik majd a Tápé ellen.

Győzelmi kényszer alatt a Tápé

tape-szvse_mj-029Ami a már említett tápéi védelmet illeti, az valóban a megyeegy jelenlegi leghatékonyabb hátsó alakzata. Az ellenfelek az eddig lejátszott 13 mérkőzés alatt mindössze kilenc alkalommal tudták feltörni, az elmúlt öt fordulóban pedig csak egyszer, az ásotthalmi Hatvani József révén. De akkor is hiába, hiszen a Tápé tíz fellépés óta veretlen, öt meccs óta pontot sem vesztett, egy hete a homokháti riválist 3-1-re verte. A félelmetes statisztika tehát mindenképpen Paksi Péter legénysége mellett szól, mint ahogyan az is, hogy a gárda várhatóan közel legjobb összeállításában léphet pályára. Papdi Szabolcs és Cseh Dániel felkészülését betegség, illetve egy kisebb sérülés hátráltatta ugyan a héten, de szombatra megfelelő állapotba kerülhetnek, így az egyetlen hiányzó várhatóan a sérült Szántó Dániel lesz.

„Ha lépést akarunk tartani a Hódmezővásárhellyel, és szeretnénk folytatni a jó szereplésünket, akkor ismét nagyon koncentrált játékra lesz szükségünk. A múlt héten is felhívtam a csapat figyelmét az Ásotthalomra, amely együttes sokkal jobb annál, mint amit a táblázaton elfoglalt helye sugall. Végül egy ki-ki meccs kerekedett ki abból az összecsapásból, amit a hajrában tudtunk megnyerni. Rendkívüli összpontosítás és motiváció kellett a sikerhez, és ugyanerre lesz szükség szombaton is. A Tiszasziget újoncként, megerősítve jó játékosokkal remekül szerepel. Biztos vagyok benne, hogy egy kiváló mérkőzést játszunk majd velük, egy olyan ellenfél ellen, amely a győzelem feltett szándékával lép pályára. A nyári felkészülés során már találkoztunk velük, az a meccs nagyjából megmutatta, mik a Tiszasziget erősségei, kik a kulcsjátékosai. Természetesen, a három pontért utazunk, de nem lesz sétagalopp a számunkra” – fogalmazott Paksi Péter a hétvégi derbiről.

A Tiszasziget SE várható összeállítása: Kispéter – Kertész, Illés, Kató, Bálint, Bódi, Frank, Juhász, Drágity, Bernát, Kasza.

A Tápé ESK várható összeállítása: Tombácz – Papdi, Mudresa, Cseh, Cindel, Mike Bilics, Pócs, Simovics, Péter, Crkvenjakov.

Így játszottak a csapatok a 14. fordulóban:

Szentesi Kinizsi TE – Tiszasziget SE 0-6 (0-2)
Szentes. Vezette: Szűcs Zsolt (Petrovszki Péter, Szatai Ádám Tibor).
Szentes: Gömöri – Dóczi, Kis (Kánvási 60′), Lajos (Polyák 29′), Széll (Horváth 68′), Gránicz (Légrádi 12′), Tóth, Bordács, Martók, Hidas, Orovecz (Pengő 86′). Vezetőedző: Bozóki Zoltán.
Tiszasziget: Kispéter – Kertész, Illés, Kató (Puhalák 77′), Bálint (Tumbas – a szünetben), Papp, Bódi (Rutai – a szünetben), Juhász, Drágity, Bernát, Kasza.
Gólszerzők: Juhász (4′), Bernát (9′, 57′, 59′, 76′), Kasza (65′).
Sárga lap: Széll (34′), Martók (85′), ill. Papp (44′).

Tápé ESK – Ásotthalom TE 3-1 (0-1)
Tápé. Vezette: Orosz Kornél (Szeri Tamás, Samu László).
Tápé: Szabó – Papdi (Németh 52′), Mudresa, Cseh (Szentes Bíró 62′), Cindel, Mike, Bilics, Pócs, Simovic (Dlusztus 70′), Péter (Lőrinc 78′), Crkvenjakov. Vezetőedző: Paksi Péter.
Ásotthalom: Ábrahám – Somlyai, Vastag, Kiszner, Mihalkó, Rencsár, Grósz, Szlobodnyik, Malatinszki (Kothencz 51′), Baji R., Hatvani J. (Dóra 62′). Vezetőedző: Hevesi Tibor.
Gólszerzők: Crkvenjakov (48′), Pócs (81′), Németh (90′), ill. Hatvani J. (41′).
Sárga lap: Malatinszki (25′), Vastag (86′).

Default thumbnail
Előző sztori

Labdarúgás: a hétvége teljes Csongrád megyei programja + TABELLÁK

Következő sztori

"A vágy teljesítmény nélkül semmit sem ér" - Török Gábor Szegeden

Legutóbbi hasonló cikkek