Kormányellenes flashmob a Széchenyi téren + FOTÓK



A kormány szociális támogatásokat érintő döntései ellen tiltakoztak gyerekes anyukák szombat délelőtt a Széchenyi téren, a felszólalók három millió szegény kisemmizésének és a jövő ellehetetlenítésének nevezték a támogatások tervezett csökkentését.
"3,3 millió emberről mond le a kormány a tervezett intézkedéseivel" - mondta el
Jenei Irén
, a flashmob első felszólalója, aki utalt a január elseje utáni bizonytalan helyzetre a húsz fős tömegrendezvényen. "A kormány irányított szivárogtatással tereli el a figyelmet a lényegi döntéseiről, melyekkel a szegényebb réteget semmizi ki" - tette hozzá. Jenei kritizálta a gimnáziumi férőhelyek csökkentését és a munkanélküli segély kivezetését, amellyel elmondása szerint több millió embert hagynak ellátatlanul. "Nincs jövő!" - jelentette ki, miután bírálta a családi pótlék a gyerekek óvodába, iskolába járatásához kötését bírálta, illetve a támogatás 16 éves korig való megadásáról úgy nyilatkozott, hogy az iskolai férőhelyek korlátozásával összekötve a két intézkedéssel a családokon spórol a kormány. Jenei rasszistának és hím-sovinisztának nevezte a kormányt, majd kiemelte: "a férfiaknak fogalma sincs arról, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér." Jenei szerint a kormány csak a diplomás nőket támogatja, anyagi támogatás és szavazóbázis reményében. Végül megjegyezte: "a kormány pénze nélkül nem megy." "Ez a kormány nem szegénység ellenes hanem szegény ellenes" - hangsúlyozta
Mezeiné Horváth Mária
, aki a családosok háttérbeszorítását kritizálta. A tiltakozás záróakkordjaként a megjelent anyukák egyszerre megölelték gyermekeiket, a kormány által bevezetendő szociális rendelkezések, a támogatások, illetve az iskolai férőhelyek számának csökkentése ellen tüntetve.