Sport

Kézilabda: Vácott is pont nélkül maradt az SZKKSE

Kézilabda: Vácott is pont nélkül maradt az SZKKSE

2014. november 22., szombat
Kézilabda: Vácott is pont nélkül maradt az SZKKSE
szkkse_mtk_09_23_mj_3

Sokáig tartotta magát a Vác otthonában az SZKKSE, azonban a támadójátékban elkövetett hibák miatt a második félidőben nem tudta ledolgozni hátrányát.

Jól kezdte a meccset a Szeged KKSE, 4-2-re, majd később 8-7-re is vezetett, és előnnyel tudta le az első negyed órát. Védekezésben összeállt a szegedi együttes, ráadásul

Dobó Mónika

fontos védésekkel segítette a csapatot. Kissé megtorpantak a gólszerzéssel a csapatok a folytatásban, a Vác egyenlített, majd egy négyperces (!) kiállítást kapott

Albert

, miután a "sima" kiállítását követően összeszólalkozott a játékvezetővel, azonban ezt a négy percet viszonylag jól tudta le az SZKKSE, 10-9-re vezetett a Vác a 21. percben,

Szabó Edina

emberhátrányból lőtt gólt. A 25. percig tartotta az egygólos különbséget az SZKKSE, azonban 12-11 után a hazaiak négy gólt is szereztek zsinórban, ami nehéz folytatást ígért a második félidőre. Újabb két váci góllal kezdődött a második félidő, így már héttel mentek a hazaiak. (18-11) Bő hatperces gólcsendet tört meg

Dajka Bettina

a 42. percben, azonban ezt a hétgólos különbséget nem tudta már ledolgozni a hajrában az SZKKSE, amely számtalan ziccert rontott el, e mellett a válogatott váci kapus,

Bíró

is bravúrosabb formáját hozta a második félidőre. Az SZKKSE vesztét ma a támadójátéka okozta, ha jobban értékesíti helyzeteit, akkor egészen másképp is alakulhatott volna a meccs. A női kézilabda Európa-bajnokság miatt legközelebb bő egy hónap múlva, december 30-án lép pályára, két hónapos szünetet követően újra hazai pályán, 18 órától a Dunaújvárost fogadja majd.

Női kézilabda NB I, 10. forduló

Ipress-Center Vác - Szeged KKSE 27-19 (16-11)

Vác, 450 néző. Vezette: Horváth Péter, Marton Balázs.

Vác:

BÍRÓ – Vesztergombi 3, Hámori 1, Fülöp, HORNYÁK D. 10/1, Farkas 5/1, Szondi 4.

Csere:

Balog (kapus), Virág, Tóth E. 1, Stefanovic 1, Dakos, Drávai 1, Katona F. 1, Shteriova.

Vezetőedző:

Ottó Katalin

Szeged:

DOBÓ – Zsilák 1, Albert Helga, DAJKA 5/3, Lojpur, Barján 2, SZABÓ E. 9/6.

Csere:

Futaki (kapus), Selmeci, Gulyás, Mistric 1, Hárs, Kiss. K. 1/1.

Vezetőedző:

Marosán György

Kiállítások:

16 perc ill. 6 perc

Hétméteresek:

4/2, ill. 11/10. Marosán György:

"Eddig ami nem működött, a védekezőmunkánk, az ma extra volt, e mögött pedig volt egy stabil kapusteljesítményünk. Olvastuk a támadójátékát a Vácnak, az történt a mérkőzésen, amire készültünk, egyetlen egy dolog ami miatt kikaptunk, az a ziccerbefejezés. Támadásban fegyelmezetten megcsinálták a lányok, amit kértem, a magyar válogatott kapusa, Bíró Blanka extra teljesítményt nyújtott, mi pedig nem használtuk ki a ziccereinket. Hatvan percig koncentráltan játszottunk, borzasztó szerencsétlen szériánk része a mai mérkőzés. Nem tudom bántani a lányaimat, mert nem akarati probléma miatt kaptunk ki. Részben vigasztal, hogy látom az előrelépést, tud ez a csapat fegyelmezetten védekezni és támadni is, máskor szerencsésebbek leszünk a befejezésekkel. Az én feladatom, hogy a hitet fent tartsam a csapatban, tudjunk ezekből a szakaszokból építkezni, és tavasszal átszakadjon az a gát, ami egyre jobban gyengül, de még nem szakadt át,de át fogjuk szakítani."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.