Közélet

Joób Márton összefogást vár a szegedi futballklubok között + FOTÓK

Joób Márton összefogást vár a szegedi futballklubok között + FOTÓK

2014. november 20., csütörtök
Joób Márton összefogást vár a szegedi futballklubok között + FOTÓK
sportbizottsagi_ules09_KF

Egyhangúlag elfogadta, és a pénteki közgyűlés számára is az elfogadásra vonatkozó kifejezett javaslattal adta át Botka László polgármester az új szegedi futballstadion ügyét érintő előterjesztését szerdai ülésén a foglalkoztatási, szociális és sportbizottság.

A nyílt ülés összes naprendi pontja kapcsán teljes volt a helyeslő egyetértés a tagok között, sőt, a futballstadionra vonatkozó előterjesztés kapcsán a bizottság a közgyűlés számára is külön javasolja annak elfogadását. Mint azt korábban

Botka László

polgármester

nyilatkozta

, a város és a püspökség megegyezett a létesítményhez vezető infrastrukturális hálózat kivitelezésének finanszírozási feltételeiről, miszerint a két fél 50-50 százalékos költségvállalással szállna be a megvalósításba. Ez mindkét oldalon 29 millió forintot jelent. A közgyűlés elé beadott előterjesztés egyebek mellett azt is tartalmazza még, hogy a stadiont építtető Szeged-Csanád Egyházmegye az építési terület önkormányzati tulajdonban lévő részét is megvásárolná. Az IKV Zrt. értékbecslése alapján ennek ára 15,4 millió forint, illetve a hozzá tartozó általános forgalmi adó. „

Kiss-Rigó László

megyés püspök és Botka László polgármester megegyeztek a részletekben, úgy a földterület megvásárlása, mint a városi költségvállalás terén. Azt gondolom, a város részéről gördülékenyen megy majd a stadionépítés” – foglalt állást portálunk kérdésére

Joób Márton

, a foglalkoztatási, szociális és sportbizottság MSZP-s elnöke. Hozzátette, az elmúlt időszakban több egyeztetést is folytatott a város sportegyesületeivel, így a futballklubok vezetőivel is. Összességében arra az elhatározásra jutott, hogy nagyon fontos lenne egy egységes sportkoncepció kialakítása. Igaz ez külön a futballra is. „Nyilvánvalóan örülünk annak, hogy lesz Szegednek egy új, modern stadionja. Bízom emellett viszont abban, hogy a labdarúgó egyesületek képesek lesznek összefogni, és a következő években közös irányt követve együtt tudnak majd működni. A szegedi fociban széthúzás tapasztalható jelenleg, ami nem viszi előbbre a város futballéletét. A stadion felépülése mellett tehát azt várom, hogy mind a másod-, mind a harmadosztályú csapatok is megerősödnek, és Szegeden a városhoz méltó labdarúgás alakulhat ki. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a klubvezetők le tudjanak ülni egymással egy asztalhoz, és egységes irányba vezessék az egyesületeket” – zárta gondolatait Joób Márton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.