Kultúra

Tizenkét ember, tizenkét szembemenő vélemény a kisszínházban

Tizenkét ember, tizenkét szembemenő vélemény a kisszínházban

2014. október 6., hétfő
Tizenkét ember, tizenkét szembemenő vélemény a kisszínházban
12duhos_ember_szinlap_0

Egy gyilkossági ügy, egy tárgyalás, egy ítélet. Bírókból, ügyvédekből, egyetemi hallgatókból és oktatókból álló csapatnak egy fiú sorsáról kell döntenie. A rendhagyó színházi előadást Barnák László rendezésében láthatja a közönség.

„Bárhogyan döntsenek is, döntésüknek egyhangúnak kell lennie. Amennyiben bűnösnek találják a vádlottat, a bíróság nem fog kegyelmet gyakorolni. Ebben az esetben kötelező meghoznom a halálos ítéletet.” Ennek tudatában kell döntést hoznia tizenkét embernek egy olyan tizenéves fiú felett, akit apja meggyilkolásával vádolnak. A kérdés mindössze annyi: bűnös-e "a fiú", illetve vajon igazat mond-e "az öregember" és "az öreg hölgy az utca túloldaláról". A 12 dühös ember rendhagyó előadással és legalább ugyan ennyire különleges szereposztással debütál október 15-én a szegedi nemzeti kisszínházában. A darab alapja

Reginal Rose

tévéjátékán nyugszik, ezúttal pedig

Barnák László

állítja színpadja. "Az eredeti történet az ötvenes években játszódik, az USA-ban, tehát az a fajta bírósági felállás, ami a színmű hátterét adja, Magyarországon nem releváns. Nem akartunk tehát a gyökerekre támaszkodni, inkább azt a játékot helyeztük előtérbe, hogy teljesen eltérő hátterű és identitású emberek, hogyan jutnak közös megállapodásra. Izgalmas műről van szó, próbálom a társadalmi felelősségvállalás és közös gondolkodás irányába elvinni a művet attól függetlenül, hogy ezúttal nem olyan színházat fognak látni, mint ami a nemzetiben megszokott" - mondta a darabbal kapcsolatban a rendező. A tizenkét szegedi esküdt soraiban találunk ügyészt, bírót, ügyvédet, egyetemi hallgatót és oktatót, hírigazgatót és természetesen színművészt is.

Fekete Gizi

egyedüli "civilként" veszi fel a kesztyűt tizenegy férfival. A szereplők: 1. esküdt (Elnök):

Forrai Miklós

- ügyész, Szegedi Járási Ügyészség 2. esküdt:

Németh György Attila

- egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK) 3. esküdt:

Kosztolányi József

- egyetemi docens, SZTE TTIK Bolyai Intézet 4. esküdt:

Nagy Erzsébet

- bíró, Szegedi Ítélőtábla 5. esküdt:

Spitzer Jenő

- egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK) 6. esküdt:

Varga Norbert

- a Szegedi Egyetemi Színház vezetője 7. esküdt:

Ragány Zoltán

- ügyész, Szegedi Nyomozó Ügyészség 8. esküdt:

Hegedűs István

- bíró, büntető kollégiumvezető, Szegedi Ítélőtábla 9. esküdt:

Fekete Gizi

- színművész, Szegedi Nemzeti Színház 10. esküdt:

Magyarossy József

- ügyvéd 11. esküdt:

Gyorgyev Bránimír

- biztosítási tanácsadó 12. esküdt :

Kiss Máté

- hírigazgató, Rádió 88 Őr:

Nyéki Tamás

- helytörténész Bíró (hangja):

Harangozó Attila

- bíró, a Szegedi Ítélőtábla elnöke

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.