Közélet

Szőlő- és borkultúra az 1700 évvel ezelőtti Belső-Ázsiában

Szőlő- és borkultúra az 1700 évvel ezelőtti Belső-Ázsiában

2014. október 24., péntek
Szőlő- és borkultúra az 1700 évvel ezelőtti Belső-Ázsiában
Szőlőtőkék sora Stein fotóján

Stein Aurél kiterjedt szőlőlugasokat tárt fel a Takla-makán sivatagban, ahol nemcsak a lugasokat körülvevő – a szőlőt a mozgó homoktól védelmező – kerítések és a szőlőtőkék, de a durván faragott szőlőkarók is még a helyükön voltak.

A magyar

Stein Aurél

a 20. század első harmadában több nagy régészeti expedíciót is vezetett az egykori Selyemút belső-ázsiai térségeibe. A homok alól ősi romvárosok egész sorát szabadította ki. A feltárt településeken – a klimatikus viszonyoknak, legfőképpen pedig a rendkívüli szárazságnak köszönhetően – nemcsak szentélyek, lakóépületek vagy éppen fából, bőrből stb.-ből készült tárgyak, bútorok kerültek elő, de több ízben is sikerült a települések szerves részét képező öntözőrendszert (árkokat, vízgyűjtő medencéket), a házakat övező fasorokat, gyümölcsösöket és szőlőlugasokat is dokumentálnia. Talán mind közül a legelképesztőbb állapotban a Takla-makán sivatag déli peremén feltárt, mintegy 1700 éves, zömében buddhisták által lakott oázistelepülés, Nija volt, ahol a kutató gyakorlatilag több mint másfél ezer éves sövénykerítések, még mindig legalább 3,5–4 méter magasba nyúló fák, gyümölcsfaligetek és szőlőtőkék között sétálhatott, amelyek régesrég kiszáradva, de a mai napig saját lábukon állva vészelték át az évezredeket.

Stein Aurél 2

Minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a Kr. u. 3–4. században a nijai telepen élők rendkívül fejlett − az oázisokra máig is jellemző − kertkultúrával rendelkeztek. Mint kiderült, Nijában zömmel őszibarackot, kajszibarackot, diót, szilvát és almát termesztettek, de nagy számban neveltek fehér eperfát is. Ez utóbbi azért is nagyon jelentős, mivel a selyemkészítéshez elengedhetetlen selyemhernyók kizárólag ez utóbbi növény levelével táplálkoznak. E fák és a területen fellelt selyemgubók a helyi selyemgyártás egyértelmű bizonyítékai voltak. A gyümölcsfa-tövek nagy valószínűség szerint Kínából, illetve Közép-Ázsiából (a Takla-makán sivatagtól nyugatra lévő területekről) származhattak át ide. A lelőhelyen azonban került elő olyan gyümölcs is, amely a rendkívüli téli hidegeknek köszönhetően már a Krisztus születését követő évszázadokban sem igen élt meg a területen. Az egyik épületben például egy kiszáradt datolyát találtak, amely mindenképpen messzebbről (feltehetően délebbi tájakról) kerülhetett ide. A számos gyümölcsfajta mellett Steinnek kiterjedt szőlőlugasokat is sikerült feltárnia, ahol nemcsak a lugasokat körülvevő – a szőlőt a mozgó homoktól védelmező – kerítések és a szőlőtőkék, de a durván faragott szőlőkarók is még a helyükön voltak. A szőlőtőkéket egymástól egyenlő távolságra, szabályos sorokba ültették, viszonylag közel egymáshoz. A kettős szőlőágakat, szőlőkacsokat alacsonyan, a földhöz közel vezették el, inkább horizontálisan, mint vertikálisan. A szőlőskertek a település házai közelében, az egyes komplexumok közötti területeken helyezkedhettek el; olyan pontokon, ahol a Nija-folyóból történő öntözés csatornák segítségével megoldható volt. Az egész egy jól átgondolt, komoly szőlészeti hagyományokkal rendelkező kertkultúrára utalt.

Nijai gyümölcsfák

Nijában több szőlőlugas területén vagy közvetlen közelében sikerült kis alapterületű építményeket megfigyelni. S bár ezek funkcióját jelen ismereteink szerint nem tudjuk egészen pontosan meghatározni, gazdasági épületként való felhasználásuk valószínűsíthető, s így az sem kizárt, hogy valójában a szőlő termesztéséhez kapcsolódó „présházakról” lehet szó. A szőlőművelés egyéb eszközei a településen ugyan nem kerültek elő, de a lelőhelyen felárt cserépedények egy része is minden bizonnyal a bor tárolására szolgálhatott, hiszen bár az étkezések során vizet és esetleg más erjesztett italokat is fogyaszthattak, de a legnagyobb mennyiségben minden bizonnyal bort ittak. Ezt támasztja alá a szőlővel beültetett területek meglepően nagy kiterjedése, amely egészen komoly szőlő- és bortermelésre utal. A település szőlő- és borkultúráját azonban nemcsak a régészeti megfigyelések támasztják alá, ugyanis Nijában több száz írott dokumentum is előkerült (ezek között vannak indiai eredetű kharosthí írásos fatáblák, illetve bőrre és papírra írt dokumentumok, valamint kisebb számban kínai írásos levelek is), amelyek egy része megemlékezik a helyiek borkészítéséről, de a bornak a gazdaságban betöltött szerepéről is. E dokumentumok révén tudjuk tehát, hogy többféle bort is előállítottak Nijában. A leggyakoribb az úgynevezett suki~sukha típusú bor volt. Sajnos konkrétan nem tudjuk meghatározni, hogy ez egészen pontosan milyen fajta bor is lehetett, ugyanakkor az írott források alapján kétség kívül megállapítható, hogy az adókat a helyiek nemcsak állatok vagy gabona formájában, de borban is leróhatták. A helyi uralkodó például az egyik határozatában arra utasította a település vezető hivatalnokát, hogy gyűjtse össze az összes idei és tavalyi bort egy helyre, de ugyanígy járjon el a gabonával is. Az egyik kínai kutató véleménye szerint az itt élők szerettek inni és a borral széles körben kereskedtek is. Az állami bevételek és adók jelentős szegmensét képezte a szőlő és a bor, s ekkortájt a borban fizetett adó kivetésének és kezelésének olajozottan működő rendszere létezett. A dokumentumokból az is kiderül, hogy a földművelés alapegységei a kis családi gazdaságok voltak. Egy ilyen gazdaság többnyire egy gabonatermesztésre használt földterületből, illetve egy szőlőlugasból állt. Ezeket általában egységben kezelték, ugyanakkor a kínai dokumentumok között akad olyan is, amely arról ír, hogy a szőlőskertek önmagukban is eladható árucikkek voltak Nijában.

Térkép

Máig nehezen megválaszolható kérdés ugyanakkor, hogy ez a komoly szőlő- és borkultúra honnan is érkezhetett ide, Belső-Ázsia szívébe. Kínai kutatók úgy vélik, hogy a szőlő és a bor nemcsak nyugati importból kerülhetett a Takla-makán vidékére, illetve a szűkebb értelemben vett Kínába. Számos korabeli kínai költemény, amely komoly melankóliával a távoli (így belső-ázsiai) katonai állomásokon zajló nehézségekről ír, ugyancsak megemlékezik az otthon melegét idéző borról is. Az egyik szőlőről és borról verselő kínai költő, Lu Ji volt (261−303), aki épp Nija fénykorában, a Nyugati-Jin-dinasztia (265−316) fővárosában, Luoyangban élt kormányhivatalnokként. A „Nyugati Területek” (ahogyan a kínaiak Nija vidékét nevezték) bortermeléséről az első adataink a Kr. e. 100 körül összeállított Shijiből („A történészek feljegyzéseiből”), illetve a Kr. u.-i 1. század folyamán összeállított Hanshuból („A Han-dinasztia évkönyvéből”) származnak. A Han-dinasztia időszaka alatt (Kr. e. 206–Kr. u. 220) Közép-Ázsia térségéig jutó császári követ, Zhang Qian Kr. e. 126-os nevezetes nyugati útjáról történő visszatérése során állítólag szőlőtőkéket is magával hozott, amelyeket a császári kertekben ültettek el. Vannak azonban olyan régészeti bizonyítékok is, amelyek akár évezredekkel korábbra is tehetik a szőlő és a bor megjelenését Kínában. Annyi bizonyos, hogy Belső-Ázsiában a Krisztus születését megelőző évszázadokban már mindenképpen termesztettek szőlőt és állítottak elő bort is. A borkészítés alapja pedig egy természetes fermentációs eljárás volt, amely technika a Han-dinasztia időszaka alatt terjedt el Közép-Kínában, és használatban volt egészen a Nyugati-Jin-dinasztia időszakáig. A szőlő- és borkultúra pedig ugyanebben az időszakban terjedhetett el széles körben a Takla-makán sivatag vidékén is. Egy rendkívül érdekes, de ma még komolyabban meg nem vizsgált feltevés szerint a szőlőkultúra terjedése szoros összefüggéseket mutat az Indiából kiinduló buddhizmus belső-ázsiai térhódításával is. A buddhista szerzetesek és kolostorok néhány kutató szerint élen jártak a szőlő- és borkultúra terjesztésében. Ha ez így van, akkor akár ez is magyarázatot adhat e kis buddhista közösség kiterjedt szőlőművelésére és borfogyasztására.

A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Felföldi Szabolcs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.