Sport

Strandfoci: öt Csongrád megyei az U21-es válogatott szűkített keretében

Strandfoci: öt Csongrád megyei az U21-es válogatott szűkített keretében

2014. október 11., szombat
Strandfoci: öt Csongrád megyei az U21-es válogatott szűkített keretében
csongrad_megye_strandfoci_u21

Újabb kiválasztó foglalkozást tartott a szakmai vezetés az U21-es strandlabdarúgó-válogatott keretének kialakítása okán. Csongrád megyét öt szegedi és hat hódmezővásárhelyi fiatal képviselte a 40 fős mezőnyben.

Mint azt

korábban írtuk

, több fordulón keresztül zajló válogatót hirdetett az alakuló U21-es nemzeti együttes vezetése. Csongrád megyét az FC Junior Sport és a Hódmezővásárhelyi FC képviseli. A második fordulóra tizenegy játékost hívtak be a két együttesből, az újabb rosta jelentette akadályt pedig öten vették sikeresen. Mindez azt jelenti, a szegedi

Szentes-Bíró Tamás

,

Fodor Bálint Dániel

és

Rutai Balázs

, illetve a vásárhelyi

Orovecz Ádám

és

Gábor Viktor

is ott lesz október 15-16-án Telkiben, ahol kiderül, a jelenleg 20 tagot számláló keretből mely 15 fiatal vehet részt az első nemzetközi megmérettetésen a hónap végén.

csongrad_megye_strandfoci_u21_02

A foglalkozásokat a Románia elleni Eb-selejtezőre készülő nagypályás nemzeti együttes tagjai is figyelemmel kísérték

"Nagyon örülünk

Bódi Attilával

, hogy a nyáron sikeresen megrendezett korosztályos strandlabdarúgó bajnokságok sikerei után még egy visszaigazolás érkezett, hogy jó úton halad a szakág fejlődése és nem utolsó sorban rengeteg tehetséges gyerek van Csongrád megyében. Akik nem biztos, hogy a nagypályán találálják meg a számításaikat, azoknak óriási lehetőség rejlik a strandlabdarúgás és a futsal területén. Büszkék vagyunk a srácokra, természetesen azokra is, akik most nem kerültek be a húszas keretbe, de remélem ez sok fiatalt és csapatvezetőt serkent arra, hogy az átmeneti időszakban részt vegyenek a jövő évi bajnokságokon. Az elit keretbe bekerült srácok példája mutatja, hogy itt az "alvégeken" is elérhető a címeres mez" - fogalmazott

Erhardt Szilárd

, a szegediek szakmai vezetője.

A kiválasztó 2. fordulójában résztvevő Csongrád megyeiek:

Fodor B. Dániel, Szentes-Bíró Tamás, Huszka Milán, Hauk Martin, Gábor Viktor, Szilágyi Ádám, Kovács Armand, Orovecz Ádám, Ördögh Kristóf, Táncos Bence, Rutai Balázs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.