Hírzóna

Jelentős mennyiségű cigarettát és dohányt foglalt le Borsodban a NAV

Jelentős mennyiségű cigarettát és dohányt foglalt le Borsodban a NAV

2014. október 18., szombat
Jelentős mennyiségű cigarettát és dohányt foglalt le Borsodban a NAV

Kétezer-ötszáz doboz csempészett, főleg ukrán cigarettát és több mint száz kilogramm vágott dohányt foglaltak le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a pénzügyőrök az elmúlt egy hónapban - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei vám- és pénzügyőri igazgatója szombati, miskolci sajtótájékoztatóján.

Horváth Tivadar

őrnagy hozzátette: négy esetben orgazdaság megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást. A lefoglalt cigarettamennyiség nagyobb, mint amennyit tavaly egész évben koboztak el. Arról is beszámolt, hogy ebben az évben 6576 doboz, több mint hatmillió forint értékű, adózás alól elvont cigarettát, továbbá 5,2 millió forint értékű, mintegy 300 kilogramm illegális vágott dohányt foglaltak le. Különböző, ezekhez az esetekhez használt eszközöket, gépkocsikat is lefoglaltak. Példaként említette a dohány aprítására használt iratmegsemmisítőket vagy a házilag átalakított elektromos meghajtású tésztavágót. Horváth Tivadar a legutóbbi események közül kiemelte, hogy Sajóbábonyban, egy családi ház melletti istálló padlásán két nagy szemeteszsákban több mint 15 kilogramm dohányt találtak a pénzügyőrök. A házban élő család látta el Sajóbábony nehéz anyagi helyzetben élő lakosait vágott dohánnyal. Az M3-as autópályán Mezőkövesdnél egy zárjegy nélküli cigarettával teli autót állítottak meg, 1730 doboz cigarettát találtak, ezt a NAV lefoglalta, az autót vezető 33 éves férfi ellen orgazdaság miatt indítottak eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.