Bulvár

Baromfitelepről loptak fémet Bakson

Baromfitelepről loptak fémet Bakson

2014. október 10., péntek
Baromfitelepről loptak fémet Bakson
femtolvajok_baks_police

Egy baksi baromfitelep teljes itató berendezésének alumíniumtartozékait megrongálva tulajdonított el számos eszközt három helyi férfi - adta hírül a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a testvérek 2014 szeptembere óta rendszeresen bejártak a telepre, ahonnan elektromos kábeleket, alumínium profilokat, ventillátort és gáz hősugárzó egységeket tulajdonítottak el több tízmillió forint kárt okozva. A kisteleki rendőrök a széleskörű nyomozati munka eredményeként október 8-án 13 óra körül tetten érték a 18 éves

Cs. Csabát

és a 25 éves

Cs. Róbertet

, amint a telephelyen egy személyautó csomagtartójába pakolták be a már korábban összevágott alumínium elemeket. Társuk, a 32 éves

Cs. János

a helyszínről elmenekült, de néhány órával később a rendőrök elfogták a harmadik gyanúsítottat, aki rokonainál bujkált. Az egyenruhások a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállították Cs. Csabát és Cs. Róbertet. Ellenük – őrizetbe vételük mellett - lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Cs. Jánost a rendőrök a Szegedi Fegyház és Börtönbe vitték, ahol megkezdte a vele szemben korábban, jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés letöltését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.