Szőregen pihentek meg a deszki biciklisek + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szőreg-deszk

A jószomszédi viszony jegyében vendégelték meg egymást a deszkiek és a szőregiek, az immár hagyományosnak számító eseményt érdekes versenyekkel tették színesebbé.

Immár hagyomány a Deszki Falunapokon, hogy kerékpár- és görkorcsolyatúrát szerveznek a helyiek, melynek keretében Szőreget is érintik. Szombaton a kissé hűvös idő ellenére is sokan látogattak el a Rohonyi-dombra, az apátság romjaihoz, ahol süteménnyel és ásványvízzel várták a kedves szomszédokat Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő és a Szőregi Részönkormányzat tagjai. A program lebonyolításában segédkezett Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatónője, illetve a Tömörkény István Művelődési Ház igazgatónője, Ágó Rita és munkatársai.

Idén is megrendezték a népszerű rönkdobóversenyt: egészen az óvodás korosztálytól kezdve az iskolásokon át a felnőttekig volt jelentkező. Végül ebben a három kategóriában hirdettek eredményt, több helyen holtversenyben. A verseny résztvevői, illetve azok, akik teljesítették a biciklis-görkoris távot, emléklapot kaptak, melyet Szőreg három köztéri szobra díszít.

rönkdobás

Délután a deszkiek látták vendégül a szőregieket kutyabemutatóval, tortadíszítéssel, játékos vetélkedőkkel és bemutatókkal, illetve főzőversennyel, amelyre a szőregiek csapata is benevezett.

Előző sztori

Vidám hangulatú családi nap a korábban érkezettekért + FOTÓK

Következő sztori

Négy rákosi vipera költözött a Szegedi Vadasparkba + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek