Sport

Labdarúgás: vezetett, mégis kikapott a Szeged-Grosics Zalaegerszegen

Labdarúgás: vezetett, mégis kikapott a Szeged-Grosics Zalaegerszegen

2014. szeptember 6., szombat
Labdarúgás: vezetett, mégis kikapott a Szeged-Grosics Zalaegerszegen
szeged2011_rakosmenteBC5K9634_40_gs

Bár szünetben még vezetett, a ZTE fordítása okán elszenvedte első vereségét az NB II 2014/2015-ös idényében a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapata.

Nem ugrottak azonnal egymásnak a felek, lassú tapogatózással indult a mérkőzés. A csendet a 10. percben

Oláh Lóránt

szakította meg: a rutinos támadó egy

Szappanos Péterről

kipattanó lövést vágott a hálóba közelről, megszerezve ezzel csapatának a vezetést, egyszersmind első gólját a Szeged-Grosics mezében tétmérkőzésen. (0-1) A szünetig innentől kezdve nagyobb helyzetek nélkül haladt a találkozó, fordulás után azonban felpörögtek az események.

Lőrinc Emil

kettőt is cserélt a második felvonásra, a Zete pedig teljesen más felfogásban, támadólag lépett fel. A nyomás alá helyezett szegedi védelem az 55. percben kapitulált, ekkor a kispadról beszállt

Bailo Dávid

lőtt a rövidbe

Babati Benjamin

lekészítéséből a tizenhatos sarkától. (1-1) Nem egész negyed órával később pedig már a hazaiaknál volt az előny, miután Babati kíméletlenül kihasznált egy védelmi megingást, és a vendégek kapujának jobb oldalába vágott egy keresztben elcsorgó labdát. (2-1) Bár megpróbált újítani a Szeged, a hátralévő időben a zalaegerszegiek előtt adódott gazán nagy gólszerzési lehetőség. A hajrában ugyanis

Molnár F. Tamás

a büntetőterületen belül elhúzta Bailo lábát, a megítélt tizenegyes elvégzését pedig

Denis Grbic

vállalta magára. A hálóőr ugyan nagyszerű védéssel javította hibáját, együttesén ez, mint később kiderült, nem sokat segített, Zabariék nem tudtak már egyenlíteni a lefújásig. Mindez azt jelentette, elszenvedte első vereségét az NB II 4. fordulójában a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

Nyilas Elek

legénysége legközelebb szeptember 12-én, pénteken javíthat, méghozzá a Csákvár otthonában.

Zalaegerszeg, ZTE-Aréna, 600 néző
2014. szeptember 6., 18.00
Zalaegerszegi TE FC
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Zierkelbach Péter • asszisztens: Kis Zoltán, Iványi István
2
-
1

Labdarúgó NB II, 4. forduló:

Zalaegerszegi TE FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (0-1)

Zalaegerszeg, ZTE-Aréna, 600 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Iványi István).

ZTE:

Szappanos - Króner, Fodor, Forgács, Farkas N., Horváth, Simonfalvi, Délczeg (Bailo - a szünetben), Melczer (Grbic - a szünetben), Babati (Kocsis 90'), Vittman.

Vezetőedző:

Lőrinc Emil.

Szeged:

Molnár - Kéri, Farkas M., Markovic, Mészáros, Zelenyánszki, Oláh G. (Fitos 56', Kovács B. 67'), Szabó P., Máté, Zabari, Oláh L. (Manga 76').

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gólszerzők:

Bailo (55'), Babati (69'), ill. Oláh L. (10').

Sárga lap:

Grbic (75'), ill. Mészáros (59'), Kéri (79'), Molnár (86'). Nyilas Elek:

"Tulajdonképpen helyzet nélkül szerzett gólt a ZTE, nyerhettünk volna akár 1-0-ra, ha az első félidőből indulunk ki. Szünet után csökkent a koncentrációnk, aminek jelenleg nem nagyon tudom az okát. Nem értem a dolgot, hiszen az ellenfél nem támadott olyan hatékonysággal, elánnal, ami miatt mindennek meg kellett volna történnie. Összességében azt kell mondanom, ezen a mai mérkőzésen saját magunkat vertük meg, hiszen egy megnyert találkozót engedtünk ki a kezünkből. Még egy döntetlennél is az elégedetlenség szólt volna belőlem, nemhogy így. Most elsősorban a játékosoknak kell majd önmagukban értékelniük ezt a mai második félidőt."

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+3'
Itt a vége, Zierkelbach sporttárs lefújta a mérkőzést. Második félidei játékával a Szeged fölé nőtt a Zete, és a hazai fordításra nem volt válasza Nyilas Elek utolsó pillanatig küzdő tanítványainak.
90'
Babati helyett Kocsis áll még be a zalaegerszegieknél.
87'
Molnár kivédte!!! Grbic vállalta a végrehajtó szerepét, de a jobb oldalra tartó félmagas lövésére vércseként csapott le a vendégek kapusa!
86'
Besárgult a szegedi hálóőr a szabálytalanság miatt.
86'
Tizenegyeshez jutnak a hazaiak... Molnár F. Tamás elhúzta Bailo lábát a büntetőterületen belül, a játékvezető pedig a mészpontra mutatott.
82'
Zabari végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos jobb sarkától, csavarása centikkel kerülte el a bal kapufát.
79'
Újabb lap, Kéri bizonyult túlságosan határozottnak egy lerántásnál.
76'
Kihasználja utolsó cserelehetőségét Nyilas Elek, Oláh Lórántot hívta le, Manga Zsolt szállt be a hajrára.
75'
Grbic túlzottan hevesnek mutatkozott a reklamálás terén, fellépése kihúzta a sárga lapot a bíró zsebéből.
74'
A hátrány okán megpróbál fordítani a játék képén a Szeged, Mátéék igyekszenek birtokolni a labdát és támadásokat építeni, de egyelőre nem tudtak még veszélyt teremteni Szappanos kapuja előtt.
69'
Gól... A baj csőstül jön. Babati vágott a szegedi kapu jobb oldalába 12-13 méterről egy keresztbe elcsorgó labdát. 2-1.
67'
Kovács Balázs vette át a sérült társ helyét a csere cseréjeként.
67'
Az imént beállt Fitosnak aláfordult a bokája egy balszerencsés megmozdulásnál, aligha tudja folytatni a játékot.
63'
Kéri faultja után 18 méterről bombázhatott Grbic szabadrúgásból, de kísérlete felülről súrolta a keresztlécet.
59'
Kezezés után szól Zierkelbach Péter sípja, Mészáros vétlenül ért a tiltott végtaggal a labdához, a játékvezető azonban sárgát adott az eset nyomán a szegedi balbekknek.
56'
Azonnal cserél is Nyilas Elek, Fitos Lászlót küldte be Oláh Gergő helyett.
55'
Gól... Eddig bírta a nyomást a vendégek védelme. Babati robogott el a jobb szélen, a támadást kísérő Bailohoz továbbított, aki a tizenhatos sarka környékéről elemi erővel tekert a rövidbe. 1-1.
50'
Láthatóan más felfogásban érkeztek vissza a szünetről a hazaiak, igen harciasan, támadólag lép fel a ZTE. Ennek az imént kis híján meg is lett az eredménye: Bailo készített le Babati elé, akinek kísérlete centikkel zúgott csupán el a bal kapufa mellett.
48'
A fiatal Zabari ment el a balon, majd befelé húzott a labdával, a tizenhatos sarkáról megeresztett lövését azonban Szappanos védte.
46'
Melczer és Délczeg maradtak az öltözőben, helyüket Grbic és Bailo vették át a folytatásra.
46'
Folytatódik a mérkőzés. Lőrinc Emil láthatóan elégedetlen volt az övéivel, rögtön kettőt is változtatott csapatán.

SZÜNET

45'
Se hosszabbítás, se újabb esemény - Zierkelbach játékvezető lefújta az első félidőt. Kevésbé attraktív futballal rukkoltak elő a 45 perc során a felek, de a lényeg, hogy Oláh Lóránt megszerezte első találatát a Szeged-Grosics színeiben, amivel együttese vezet a szünetben.
42'
Ismét egy szabadrúgás jelent veszélyt a szegedi ketrecre: Máté buktatta Délczeget 23-24 méterre a kaputól. A labda mögé Babati állt, de a rakéta kivitelezése nem lett túl sikeres, Molnár könnyedén fogta a gyenge, középre tartó löketet.
37'
Horváth adott be a szélről, középen Farkas Márk még éppen menteni tudott az ötösön Vittman elől.
35'
Máté tekert középre egy szögletet, középen Zelenyánszki robbant be, de fejese elkerülte a bal kapufát.
33'
Jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Zete, miután Oláh Gergő faultolta 18 méternél Horváthot. A lövés azonban elhalt a sorfalban.
31'
Szabó Péter tört előre agilisan, a szélső egyéni akciója végén a bal alsót vette célba, és centikkel ugyan, de eltévesztette.
28'
Egy rövidebb időszakra hangsúlyosan áttevődött a játék a hazai térfélre, aminek kifutásaként Máté fejelte Szappanos kezébe Mészáros jobbról beérkező szabadrúgását.
24'
Egyelőre egyik fél sem tudja igazán magához ragadni a kezdeményezést, a mezőnyben egyenlő erők küzdelme zajlik.
22'
Fontos mentést mutatott be Kéri: a védő az utolsó pillanatban lépett be a Vittman passzából kapura fordulni igyekvő Melczer elé.
19'
Mészáros állt egy 22 méteres szabadrúgás mögé, de kísérlete a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.
17'
Egymás után két veszélyes szöglettel jelentkeznek a hazaiak, ám a szegedi védők mindkétszer megóvták Molnár F. Tamás kapuját a bajtól.
15'
Igyekszik fokozni a tempót az iménti ütésből kijönni látszó Zalaegerszeg, de a vendégek már a középpályán is jól szűrik a támadásokat.
10'
GÓÓÓL!!! Az első valamire való szituáció után vezet a Szeged! Farkas-Kéri-Oláh Gergő volt a labda útja a jobb szélen, utóbbi játékos a tizenhatos és az alapvonal találkozásától adott középre, ahol az érkező Oláh Lóránt elsőre még Szappanos kapusba lőtte a labdát, az ismétléssel viszont már megrezgette a hálót! 0-1!
6'
Puhatolózó a játék az első percekben, egyik együttes sem kíván fejjel menni a falnak. Mindezek eredményeként főleg a pálya középső harmadában pattog a labda, említésre méltó veszély még egyik kapu előtt sem alakult ki.
1'
A Szeged indíthatta útjára a labdát. Érdemes megemlíteni, bár jelenleg csak lóg az eső lába, az elmúlt napok csapadékos időjárása nem múlt el minden nyom nélkül - igen mély a zalaegerszegi pálya talaja.

17.55:

A vendégeknél csereként a kapus Rozs Egon mellett Pászka Lóránd, Kovács Balázs, Manga Zsolt, Szabó Csaba, Hegedűs Edvin és Fitos László vár bevetésre.

17.50:

Nyilas Elek csapatánál az előző körben kapott piros lapja miatt eltiltott Tímár Krisztiánt a Cegléd ellen duplázó Slobodan Markovic pótolja a védelem tengelyében. Mindez azt is jelenti, Zelenyánszki László bekerülhetett a kezdőbe, míg a továbbra is sérült Germán Tamás hiányában Oláh Lóránt lesz az előretolt ék, aki mellé az egykori csapata ellen pályára lépő Máté Péter igyekszik majd odaérni a szegedi támadásoknál. A széleken nincs változás, jobbról Kéri Tamás és Szabó Péter, balról Mészáros Márk és Zabari Dávid rohamozza a Zetét.

17.45:

Kellemes idő fogadja az összecsapásra kilátogató nézőket, nagyjából 23-24 fokos a levegő hőmérséklete a zalai megyeszékhelyen. A vendéglátók tiszta kékben, míg a szegediek tiszta fehérben futnak majd ki a gyepre a mai napon.

17.40:

Üdvözöljük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szeged 2011-Grosics Akadémia mérkőzése Zalaegerszegen. Az NB II 4. fordulójában eddig két találkozót játszottak le a csapatok, még pénteken a hazai pályán játszó Mezőkövesd 4-0-ra gázolta el a Békéscsabát, míg a Szigetszentmiklós Csákvárról vitt el egy pontot.

A mérkőzés Zierkelbach Péter sípjelére 18 órakor kezdődik.

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.