Sport

Labdarúgás: újabb döntetlen a Ligakupában

Labdarúgás: újabb döntetlen a Ligakupában

2014. szeptember 16., kedd
Labdarúgás: újabb döntetlen a Ligakupában
dvsc_szeged2011

A debreceni döntetlent követően ismét idegenben lépett pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Germánék ezúttal is egy NB I-es csapat otthonában, Kecskeméten léptek pályára.

Nyilas Elek

csapatában ezúttal

Belacsan

őrizte a kaput, debütált az együttesben a nyáron érkezett Pozsár Gábor, illetve a kupamérkőzéshez hasonlóan ismét több fiatal kapott lehetőséget a kezdőcsapatban. Az előző napok esőzéseinek következtében a Kecskemét műfüves pályáján, az eredetinél kitűzötthöz képest két órával korábbi időpontban került sor a mérkőzésre. A mérkőzésen kevés igazi lehetőséget láthattak a nézők, a szegediektől főleg

Manga

volt veszélyes a kapura. A második játékrészben csak kapufákig jutott a Szeged-Grosics, igaz, ebből hármat is szerzett, egy akción belül kétszer is sikerült megzörgetniük a lécet, előbb a szabadrúgás is csattant, majd a kipattanó labdánál is centikre állt a gólszerzéstől a szegedi csapat. Sőt, a 90. percben a csereként beállt Germán is a kapufát lőtte telibe, így bár közelebb állt a győzelemhez a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a debreceni mérkőzést követően ismét egy pontot szerzett, így két fordulót követően két ponttal áll csoportjában. A csoport másik mérkőzésén a Békéscsaba idegenben 3-2-re idegenben verte a Debrecent.

A B csoport állása

1. Kecskeméti TE

- 4 pont

2. Békéscsabai 1912 Előre SE

- 3 pont

3. Szeged 2011-Grosics Akadémia

- 2 pont

4. Debreceni VSC

- 1 pont

Liga Kupa, 2. forduló

Kecskeméti TE – Szeged 2011 0-0

Kecskemét:

Verebélyi – S. Juhász, Gyagya (Dudás 65'), Farkas, Polyák, Eninful (Szivacski 58'), Patvaros, Pilipovics (Csima 81'), Csillag (Szalai 61'), Novák, Gréczi (Filyó 69').

Szeged:

Belecan – Kéri (Germán 61'), Szabó Cs., Markovics, Zabari, Gadó (Zelenyánszki 46'), Hegedűs, Pászka (Szabó P. 61'), Pozsár (Oláh G., 46'), Kovács, Manga (Oláh L., 61'). Nyilas Elek:

" Ismét elérte célját ez a sorozat, hiszen arra szántuk, hogy a tehetséges akadémisták, és a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok is játszanak, nagy örömünkre szolgál, hogy éltek is ezzel a lehetőséggel. Örömteli, hogy a játékosok ismét egy első osztályú csapat otthonában, egy számunkra szokatlan pályán, hiszen műfüvön kellett játszanunk, rengeteg párharcot nyertek, ebből pedig kialakult, hogy lendületesen támadtunk, és ha szerencsénk van, akár négy gólt is szerezhettünk volna. Csak egy kicsi kellett volna ehhez, a legmesszebb lévő helyzetünk nyolc méterre volt a kaputól, nagyon szépen kidolgoztuk a lehetőségeinket, sajnos ma többek között a kapufa megakadályozott bennünket a gólszerzésben, de ahogy felépítettük a támadásainkat, az talán ennél fontosabb. Ha ilyen alázattal futballozunk a továbbiakban is, akkor nem marad el a gól sem. "

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.