Közélet

Kothencz és Botka fej-fej mellett Szegeden

Kothencz és Botka fej-fej mellett Szegeden

2014. szeptember 4., csütörtök
Kothencz és Botka fej-fej mellett Szegeden
g4 (1)

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a kormánypártok és a L.É.T. polgármesterjelöltje ismertségben és támogatottságban is komolyan megközelítette a szocialista városvezetőt.

2014. augusztus 21. és 27. között 611 fő, felnőttkorú szegedi polgár telefonos megkérdezésével készített az önkormányzati választáshoz kapcsolódó közvélemény-kutatást Szegeden a Tisza Lajos Közéleti Egyesület megbízásából a Leonardo Kft. A megkérdezetteket véletlenszerűen választották ki, az eredményeket matematikai-statisztikai eljárással, súlyozással korrigálták nem és életkor alapján. A felmérés készíttetői és készítői elsősorban

Botka László

, illetve

Kothencz János

személyes ismertségének és támogatottságának alakulására voltak kíváncsiak. Mint ismeretes, a Fidesz-KDNP július 3-án jelentette be, hogy a L.É.T. – Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása alapító-vezetőjét indítja a polgármesteri székért Szegeden. A Tisza-parti városban 2002 óta az MSZP országos választmányának jelenlegi elnöke,

Botka László

a polgármester, a szocialisták a

Gyurcsány Ferenc

nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció és a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM összefogásában ismét őt jelölték. A friss közvélemény-kutatás adatai szerint Botka László ismertsége a megkérdezettek körében 91,6 százalék, Kothencz Jánosé pedig 81,3 százalék, ami azt mutatja, hogy sikeres volt a kormánypártok jelöltjének bemutatkozása. Arra a kérdésre, hogy

„Kire szavazna, ha most vasárnap lenne a polgármester-választás?”,

az összes válaszadó 39,2 százaléka nevezte meg Botka Lászlót, 36,2 százalék Kothencz Jánost. 14,5 százalék a bizonytalanok, 10,1 százalék a választ visszautasítók aránya. Botka Lászlót egyébként a válaszadók 71,5, Kothencz Jánost 68,7 százaléka tartja a polgármesteri feladatra alkalmas személynek. A szimpátia kapcsán külön megjegyzendő, hogy Kothencz János a baloldali értékrendű szegedi lakosok, illetve Botka László támogatói körében is igen népszerű. A kutatók a szimpátiákat statisztikai próbával is összevetették, és azok között 95 százalékos megbízhatósági szinten nem találtak szignifikáns eltérést. A kutatás hibahatára 4 százalék, mely azt jelenti, hogy a kapott eredmény legfeljebb plusz-mínusz ilyen értékkel térhet el a realitástól. Mindez azt jelzi, hogy rendkívül kemény versenyfutás és éles küzdelem várható Szegeden a következő hetekben – fogalmaznak a kutatás készítői.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.