Sport

Kézilabda: Érden debütál az NB I-ben az SZKKSE

Kézilabda: Érden debütál az NB I-ben az SZKKSE

2014. szeptember 2., kedd
Kézilabda: Érden debütál az NB I-ben az SZKKSE
szkkse_2014

A felkészülési időszakot követően elrajtol a női kézilabda NB I. Az első osztályba bajnokként feljutó Szeged KKSE csapatára kemény nyitány vár, hiszen az osztály egyik meghatározó csapata, az Érd ellen kezdik meg a szezont a legmagasabb magyar osztályban.

Szerdán kezdheti meg NB I-es szezonját a Szeged KKSE, amelyre nem vár könnyű kezdés, hiszen az előző bajnokság bronzérmesének otthonában, Érden lép először pályára a magyar első osztályban. " Nem csak egy magyar, hanem európai top csapat ellen fogunk játszani szerdán, amely gyakorlatilag válogatottak tömkelegével, világklasszis jobbszélsővel,

Krpez

-zsel,

Szekeres Klárával

,

Triscsukkal, Klivinyi Kingával

áll fel, a kapuban pedig Oguntoye Viktória, ezek a nevek pedig önmagukért beszélnek. Rendkívül erős játékosállománnyal bír tehát az érdi csapat. Számunkra ez az első három forduló arról szól, hogy megtapasztaljuk hogy milyen játszani ebben az elitbajnokságban elitcsapatok ellen. Célunk ugyanaz, megcibálni a bajszát az oroszlánnak, de földön kell járnunk, tudjuk a helyünket." - nyilatkozta portálunknak

Marosán György

, az SZKKSE vezetőedzője. A tréner a nyitómérkőzéssel kapcsolatban elmondta, megpróbálják szakaszokra bontani a mérkőzéseket, és azokat a mikro célokat elérni, amelyeket önmaguk számára kitűztek a meccs folyamán. Mindenképpen tiszta lelkiismerettel szeretnének levonulni a pályáról a lefújást követően a mester elmondása szerint, ezzel együtt pedig kicsit készülnek a hazai bemutatkozásra is, hiszen a második fordulóban a Ferencvárost fogadja majd a Szeged, ahol Marosán György reményei szerint teltház előtt próbálhatják majd egy szórakoztató mérkőzéssel próbálják meg kiszolgálni a közönséget. "Ez a két mérkőzés nem az eredménycentrikusságról szól majd számunkra. A játékoskeretet tekintve még várunk az Európai Kézilabda Szövetség visszaigazolására a három külföldi játékosunk kapcsán, ez a dolog elhúzódott, így benne van az is, hogy ők nem léphetnek pályára szerdán, hiszen három szövetségen keresztül zajlanak az adminisztratív ügyek. Ha ők nem lesznek ott szerdán, akkor még nehezebb lesz a dolgunk, de nem tesszük fel akkor sem a kezünket, hiszen vannak fiatal játékosaink, akik bizonyítani akarnak, ugyanakkor rendkívül nehéz dolgunk lesz Érden." - mondta Marosán György. Az SZKKSE tehát egyből a közepébe csöppen az NB I-es küzdelmeknek szerdán, a három légiós,

Suzana Cubela, Danijela Misztrics,

és

Marija Lojpur

játéka kérdéses a szezonnyitón. Az Érd elleni mérkőzés szerdán 18 órától kezdődik, majd az első hazai találkozóra szombaton 18 órától, a Ferencváros ellen kerül majd sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.