Gyálaréti falunap Lúdvári Vénusszal és focival + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

csaladi_nap_gyalaret06_gs

A Lúdvári Vénusz termékenységi szoborról szóló tájékoztató fogadta a gyálaréti falunapra érkezőket a művelődési centrumnál, ahol kiállításra invitálták a helybélieket, továbbá koncerttel és sportprogramokkal készültek a szervezők.

Máriának, Gyálarét védőszentjének ünnepe környékén egy évtizede tartanak falunapot a művelődési centrumnál, ahol a Lúdvári Vénusz tájékoztató plakátját is kifüggesztették. Ahogy megírtuk, a civilek szobrot szeretnének emelni a környéken feltárt 8000 éves szobornak. Szabó László, a Gyálaréti Civil Összefogás Közhasznú Egyesület elnökhelyettese elmondta, a mai Gyálarét az élő- és a Holt-Tisza közötti részen található egy szigeten, ami a folyó szabályozásának kilencvenedik átvágásakor jött létre.

Trogmayer Ottó régészprofesszor tárt fel a mai Gyálarét területén egy 8000 éves település maradványát, és egy valamivel fiatalabb település nyomaira bukkant a lúdvári területen. Mindkét helyen állattartással foglalkozó emberek éltek, akik gazdálkodtak” – részletezte. Szabó László úgy látja, Szeged történetében gyakorlatilag el volt hallgatva ez a régészeti szempontból kiemelt jelentőségű feltárás, innen került elő a Lúdvári Vénusznak elnevezett szobrocska is. „A célunk ezzel a plakáttal az, hogy megismertessük a gyálaiakkal is a településünk múltjának egy különleges szeletét. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy egy újkőkori lakókörnyezetet építsünk, ezzel is ráirányítva a figyelmet arra, hogy itt Magyarországon, Gyálaréten már 8000 évvel ezelőtt is éltek emberek” – magyarázta a Gyálaréti Civil Összefogás Közhasznú Egyesület elnökhelyettese.

gyálarétnap2

Nógrádi Tibor, a 3-as körzet Fidesz-KDNP-L.É.T.-es önkormányzati képviselőjelöltje a falunapot a közösségépítés nagy hagyományokkal bíró eseményének nevezte. „Régóta ápolok kapcsolatot gyálarétiekkel, és az is köztudomású, hogy a választási körzetek átszabásával Gyálarét, Klebelsbergtelep, Kecskés István-telep, Szentmihály képviselőjelöltje lettem. Szeretnék megfelelni ennek a kihívásnak, most abban az időszakban vagyunk a kampány során, hogy megtervezhetjük a jövőt. A következő ötéves munkához elengedhetetlen, hogy tudjam, mit szeretnének a helybéliek, milyen prioritások vannak, és a tervek megvalósításához milyen forrásokra van szükség. Ez a program nem az enyém, hanem a gyálarétiek programja” – fogalmazott. Hozzátette, csak akkor lehet megvalósítani bizonyos fejlesztéseket, ha részönkormányzat működik Gyálaréten, vagyis önrendelkezési joga lesz. Nógrádi elmondta, amellett, hogy a Lúdvári Vénusznak egy szobrot állítsanak és egy újkőkori épületet építsenek, a főtér megújítását is szeretnék a helybéliek. Ott egykor országzászló állt, majd harangláb, továbbá a közlekedésinfrastruktúra fejlesztését, például kerékpárút építését is szorgalmazzák a Gyálaréten élők.

Felvették a kapcsolatot a szerbiai Gyála településsel is, melynek polgármestere, Walter Thomas portálunknak elmondta, a mintegy 800 lelket számláló Észak-bánsági településen kevés magyar él, ezért azt szorgalmazza, hogy a közigazgatási szempontból Törökkanizsához tartozó község mellett több magyarlakta település is kapcsolódjon az együttműködéshez. „A közösség nem szerb és magyar emberekből, hanem gyálai emberekből áll. A történelem úgy hozta, hogy a falu átkerült Szerbiába, míg a rétje Magyarországra, de mindössze négy kilométerre vagyunk egymástól” – magyarázta Nógrádi Tibor. A gyálai polgármestertől megtudtuk, másodízben utaztak Szeged-Gyálarétre, de kifejezte reményét, hogy sűrűsödni fognak egymáshoz látogatni, és a sport, valamint a kultúra területén szoros kapcsolat alakul ki a két gyálai terület között.

gyálarétnap3

A falunap keretében Gyenes Kálmán fotóművész alkotásaiból nyílt tárlat a Gyálaréti Művelődési Centrumban, délelőtt gyermekműsorokkal, majd a délután folyamán néptáncosok fellépésével és koncerttel is várták a helybélieket. Az eseményre kilátogatott Kothencz János, a Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje is, aki Nógrádi Tiborral és Szabó Lászlóval egyeztetve kifejtette, az új városvezetésnek mindenben támogatnia kell a gyálarétiek által megalkotott programot, így például a részönkormányzatiságot, a közlekedés-fejlesztést, a főtér megújítását és a Lúdvári Vénusz-szobor felállítását.

Előző sztori

Négy rákosi vipera költözött a Szegedi Vadasparkba + FOTÓK

Következő sztori

Családi és Sportnap a Kodály téren a közösségépítés jegyében + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek