Közélet

Csaknem négymilliárd forintból korszerűsítik az ivóvízhálózatot Szegeden és Algyőn

Csaknem négymilliárd forintból korszerűsítik az ivóvízhálózatot Szegeden és Algyőn

2014. szeptember 12., péntek
Csaknem négymilliárd forintból korszerűsítik az ivóvízhálózatot Szegeden és Algyőn

Közösen, 3,7 milliárd forintos ivóvízminőség javító beruházásba kezdett Szeged és Algyő - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Szeged polgármestere.

Botka László

(MSZP) elmondta: a két település közösen pályázott, mivel közös az ivóvízbázisuk és csak együtt tudnak hatékonyan fejleszteni. A beruházásnak két eleme van, az egyik egy teljesen új ivóvíz-tisztítási technológia kiépítése, mellyel teljes arzén- és ammóniamentesítés valósul meg a két településen, a másik a hálózati fejlesztés. Bár a szegedi ivóvíz eddig is jó minőségű volt, de még egészségesebb és jobb minőségű lesz - fogalmazott a polgármester. A 3,7 milliárd forintból a teljes ivóvízrendszer korszerűsítése is megtörténik. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban 20 helyen dolgoznak majd a beruházás kivitelezői, 8,8 kilométernyi korábban épült vízvezetékrendszer újul meg, és 5 kilométer teljesen új hálózat létesül. „Ez a beruházás megteremti azt, hogy a következő években európai színvonalú, biztonságos ivóvízellátás legyen Szeged városában”- mondta Botka László. A két településen több mint 175 ezren élnek, számukra több mint 37 ezer házi bekötés épül ki. Algyőn is javul a víz minősége, megépül a második helyi fővezeték, és a települést ellátó kútba is új víztisztító berendezést telepítenek. Szegeden öt vízmű-telepen folyik majd technológia-fejlesztés. A beruházás jövő májusra készül el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.