Sport

Labdarúgás: Pontrúgásokkal nyert a Tiszasziget + FOTÓK

Labdarúgás: Pontrúgásokkal nyert a Tiszasziget + FOTÓK

2014. augusztus 17., vasárnap
Labdarúgás: Pontrúgásokkal nyert a Tiszasziget + FOTÓK
tiszasziget_asotthalom_08_17_gs

A Csongrád megyei I. osztály nyitófordulójának vasárnapi mérkőzésén a megye I-be visszatérő Tiszasziget győzelemmel kezdte a bajnokságot.

Négy év után rendeztek újra megyei I. osztályú mérkőzést Tiszaszigeten, ahová a bajnokság nyitófordulójában az Ásotthalom látogatott. Rögtön a kezdést követően meg is szerezhették volna a vezetést a vendégek,

Hatvani

azonban hét méterről fölé lőtt. Magas iramban kezdtek a csapatok, az első negyed órában mindkét fél megpróbált előnybe kerülni, azonban ezt a csatát a védelmek nyerték. A folytatásban inkább a pontrúgások domináltak, amivel először a hazaiak éltek:

Rencsár

szabálytalanságát követően 17 méterről, szemben a kapuval végezhetett el szabadrúgást a Tiszasziget. A labda mögé

Drágity Dusán

állt, és nagy erővel lőtte a pöttyöst a léc alá,

Urlauber

tehetetlen volt, bombagóllal vezetést szerzett a Tiszasziget. Egy gólos hazai előnnyel fordultak a felek, majd a második félidőben is a pontrúgások domináltak.

Kispétert

is tesztelték az ásotthalmiak egy szabadrúgást követően, az 55. percben azonban ismét Drágity szabadrúgását követően szerzett gólt a Tiszasziget. A jobb oldalról a kapu előterébe lőtt labdába pont úgy ért bele

Grósz

, hogy a lábáról a rövid sarokban kötött ki a játékszer, Urlauber nem érhetett le, ezzel már kétgólos volt a hazai előny. A meccs utolsó harmadában kontrázhatott a Tiszasziget, ami láthatóan feküdt is a hazaiaknak, a vendégek pedig egyre többet kockáztattak támadásaikkal, egyre bátrabban és többen zárkóztak fel a csatárokhoz, így

Stetakovics Marinko

csapatának volt területe is a támadók kiugratásához.

Bernát

, valamint a csereként beállt

Kiss

is végleg eldönthette volna a meccset, ha értékesítik ziccerüket, és ezzel megszerezték volna csapatuk harmadik gólját, azonban Urlauber jól zárta a szöget mindkét alkalommal. Az ásotthalmiak hiába próbálkoztak kitartóan, a hazai védelem remekül zárt

Tumbas

vezérletével, így a szépítés sem jött össze Bajiéknak. Két szabadrúgás gólnak köszönhetően győzelemmel rajtolt a Tiszasziget, az ásotthalmiak meccs elején kihagyott lehetőségeiket bánhatják igazán. A Tiszasziget az Ujszegedi TC vendégeként folytatja majd a bajnokságot jövő szombaton, míg az Ásotthalom hazai környezetben javíthat a Csongráddal szemben.

Tiszasziget, 150 néző
2014. augusztus 17., 17.00
Tiszasziget SE
Ásotthalmi TE
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Borbás Bottyán Aurél • asszisztens: Kádár Németh Zoltán, Kószó Csaba
2
-
0

Labdarúgó megye I. osztály, 1. forduló:

Tiszasziget SE - Ásotthalmi TE 2 - 0 (1-0)

Tiszasziget, 150 néző. Vezeti: Borbás Bottyán Aurél (Kádár Németh Zoltán, Kószó Csaba).

Tiszasziget SE:

Kispéter - Kertész (Gárgyán, 86'), Illés, Tumbas, Bálint, Puhalák, Bódi (Juhász I., 64'), Frank (Juhász Á., 52'), Kasza (Papp Á., 80'), Drágity, Bernát (Kiss, 71').

Vezetőedző:

Stetakovics Marinko.

Ásotthalmi TE:

Urlauber - Somlyai D., Vastag, Mihalkó, Németh P. (Farkas, 72'), Rencsár, Kothencz L. (Török 44'), Szlobodnyik (Hatvani Z., 56') Grósz, Baji, Hatvani J. (Malatinszki, 72').

Vezetőedző:

Hevesi Tibor.

Gólszerzők:

Drágity (38', 55')

Sárga lap:

Puhalák (29'), Bernát (35'), Kasza (49'), Bódi (58') ill. Mihalkó (11'), Rencsár (37'), Baji (60') Stetkovics Marinko:

Egy jó iramú, kemény mérkőzésen sikerült betartatnom a játékosaimmal mindazt, amit kértem. Egy remekül elvégzett szabadrúgás után megszereztük a vezetést, ami plusz erőt adott nekünk a folytatásra.

Hevesi Tibor:

Támadás szervezésben és befejezésben is gyengén teljesítettünk, a mai napon hiányzott belőlünk az átütő erő.

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
Borbás játékvezető egy percet sem hosszabbított,két pontrúgásból született góllal nyert a Tiszasziget 2-0-ra, így győzelemmel mutatkozott be az újonc csapat.
89'
Török lapos lövését védi lábbal Kispéter.
86'
Ismét cserél a Tiszasziget. Kertészt Gárgyán váltja.
82'
Mihalkó lövéséve Baji csúsztatott bele, centikkel kerülte el a hosszú alsót a labda, miután Kispéter szép mozdulattal kitornázta a sarokba tartó bogyót.
80'
Cserél a Tiszasziget: Papp Á. száll be, Kaszának viszont véget ér a mérkőzés.
78'
Kiss szakadt el védőitől, és egy jó indítást követően még Somlyait is elfektette, lövését azonban bravúrral védte Urlauber, óriási védés volt.
76'
Baji fejelhetett szabadon a tizenhatoson belül egy jobb oldali beadást követően, nem talált kaput. A hazaiak gyors kontrákkal próbálják megszerezni a harmadik góljukat, amire mutatkozik területük is, hiszen az Ásotthalom "bátran" támad.
72'
Változtat az Ásotthalom is, méghozzá kettős cserét hajt végre Hevesi Tibor. Farkas és Malatinszki érkezik a pályára, Németh és Hatvani helyett.
71'
Cserél a Tiszasziget: Bernát jön le, helyette Kiss folytatja a hazaiaknál.
68'
Juhász I. remek labdájával Bernát iramodott meg a balösszekötő helyén, az ötös sarkáig vitte a labdát, majd a hosszúra eltekert labdája centikkel ment csak mellé, nagy helyzet volt.
64'
Újabb hazai csere, Bódi helyett, Juhász I. folytatja.
62'
Bódi ugrott volna ki a védők mellett egy kiváló indítást követően, a partjelző azonban lest jelzett, ígéretes lehetőség lett volna,hiszen csak Urlauber állt Bódival szemben.
60'
Elég "színes" a mérkőzés, ez már a hetedik lap, amit Borbás kioszt, Baji is figyelmeztetésben részesül.
58'
Bódi akadályozta a szabadrúgás elvégzését, sárgát kap ő is.
56'
A gólt követően cserél az Ásotthalom,Szlobodnyik helyett Hatvani jön a pályára.
55'
GÓÓÓÓL! Megint egy szabadrúgás! Ismét Drágity lőtt kapura ballal élesen, lapos lövésébe azonban Grósz pont úgy ért bele, hogy a megpattanó labda Urlauber kapus mellett a kapuba vágódott, szerencsétlen találat, 2-0.
52'
Cserél a Tiszasziget, Frank jött le, a helyére Juhász Á. áll be.
50'
A szabadrúgás a kapu közepét találja el, Kispéter véd, marad a hazai vezetés.
49'
Kasza kap sárgát egy utánrúgásért, szabadrúgással jöhet az Ásotthalom 20 méterről, a kapuval szemben.
48'
Somlyai passzolt vissza a csereként beállt Töröknek a tizenhatos bal sarkáról, Török bal lábas lövését védte Kispéter.
46'
Folytatódik a mérkőzés, a szünetben nem volt csere egyik csapatnál sem.
SZÜNET
45+2'
Vége az első félidőnek, Drágity szabadrúgásgóljával vezet a Tiszasziget. Kevés igazi ziccer volt a meccsen, az iramra viszont nem lehet panaszunk.
45'
A rendes játékidő már letelt, Borbás játékvezető két percet hosszabbít.
44'
Kothencz L. nem tudja folytatni a játékot, helyette Török András az ásotthalmiaknál.
42'
Baji cselezett ki három embert a tizenhatoson belül, majd lövését blokkolni tudták.
41'
Kothencz L. sérül meg egy rossz lépést követően, jelenleg is ápolják.
38'
GÓÓÓÓÓL! Bombagól! Drágity bődületes erővel bevágja a szabadrúgást a léc alá, megszerzi a vezetést a Tiszasziget!
37'
Elkezdett "kártyázni" a játékvezető: Rencsár is besárgul, a tizenhatos vonalán ítélte szabálytalannak Borbás játékvezető. Nagyon jó helyről lőhet szabadrúgást a Tiszasziget, szemben a kapuval, 16 méterről próbálkozhatnak.
35'
Bernát is sárga lapot kap a hazaiak közül egy félpályánál elkövetett szabálytalanság miatt, ígéretes kontrát akadályozott meg.
30'
Bernát került lövőhelyzetbe, kissé kisodródva ballal fölé lőtt 10 méterről.
29'
Puhalák sárgul be a hazaiaktól, miután reklamált egy szabálytalanságot.
26'
Szép kontrát vitt végig a Tiszasziget, Bernát labdájával Bódi kerülhetett volna ziccerben, de Urlauber jó ütemben mozdult ki.
21'
Nehezen tudnak helyzetet kialakítani a csapatok, főleg a rögzített helyzetek hordoznak magukban veszélyt.
14'
Drágity ballábas szabadrúgását védte szép mozdulattal Urlauber.
11'
Mihalkó kapott sárgát az előbbi esetet követően, műesésért.
10'
Kiváló indítás után Mihalkó tört be a tizenhatoson belülre, majd hiába szerelték, az ide-oda pattogó labda visszakerült hozzá, majd esését követően kifelé ítélt szabadrúgást a játékvezető.
6'
A helyzet után a Tiszasziget megpróbálta nyomás alá helyezni a vendégeket, azonban Drágity cselezései nem jártak sikerrel.
2'
Rögtön helyzettel nyit a Ásotthalom! Hatvani lőhetett 7 méterről éles szögből, azonban nem talált kaput.
1'
Borbás Bottyán Aurél sípszavára kis késéssel elkezdődött a mérkőzés.
16:56 - Köszöntjük olvasóinkat Tiszaszigetről, ahol a megyei I. osztály első fordulójának zárómeccsére kerül sor. A négy év után újra első osztályú Tiszasziget az Ásotthalmot fogadja. A hazaiak tiszta kékben, a vendégek pedig sárga felsőben, fekete nadrágban lépnek majd pályára. A találkozó Borbás Bottyán Aurél sípjelére 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunkat ide kattintva olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.