Közélet

Dózsával szemben állhat Bálint Sándor szobra Alsóvároson + FOTÓK

Dózsával szemben állhat Bálint Sándor szobra Alsóvároson + FOTÓK

2014. augusztus 4., hétfő
Dózsával szemben állhat Bálint Sándor szobra Alsóvároson + FOTÓK
megemlekezes_koszuruzas08_gs

A száztíz éve született néprajztudósnak, Bálint Sándornak állítottak emléket a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület alsóvárosi kerthelyiségben, a Bálint család egykor elbontott szülőháza mellett.

"Köszönöm Istennek, hogy meghallgatta imáinkat, hogy közös munkával méltó módon emlékezhetünk

Bálint Sándorra

. Nem minden nap adatik meg ilyen összefogás" - szólt a vendégekhez

v. Szilágyi Árpád

, a városvédő egyesület elnöke, kinyilvánítva ezzel háláját mindazok felé, akik hozzájárultak a mellszobor felállításához. Hozzátette, a hagyományőrző egyesület nem csupán szobrot állít a

nemrégiben posztumusz lovagi címmel kitüntetett

néprajztudósnak, hanem gondozza emlékét is. Nem kevésbé hálás az első világháború áldozataiért emelt kettős keresztért sem, amely a szegedi és Szeged környéki 10 ezer elesett honfitársunkat idézi. A városvédő elárulta, számára azért is különleges ez az emlékhely, mert mindössze 18 évesen édesapja is részt vett a háborúban. "E kis kert csodálatos hangulatában ünnepeljünk és emlékezzünk az elhunytakra" - zárta gondolatait.

megemlekezes_koszuruzas23_gs

A szakrális néprajz művelője, a szegedológia megalkotója - ezekkel a szavakkal illette

Miklós Péter

egyháztörténész az alsóvárosi születésű Bálint Sándort. Mint megemlékező beszédében arról szót ejtett, a néprajzkutató nem csak tevékeny tudós, a népi kultúra feljegyzőjeként volt ismert közéleti körökben, hanem legalább ugyan ennyire fáradhatatlan keresztény hitvallóként is számon tartották. Ezért a Szeged-Csanádi Egyházmegye a közelmúltban elindította boldoggá avatási eljárást.

Gyulay Endre

nyugalmazott szeged-csanádi püspök felszentelte a mellszobrot. Július 28-án volt száz éve, hogy

Ferenc Ferdinánd

meggyilkolása okot szolgáltatott az első világháború elindítására. A villámháborúnak tervezett lerohanás az addigi legnagyobb csatává nőtte ki magát, amely nem csak a frontvonalon érzékeltette hatását - így

Tóth István

. A Móra-múzeum történésze szerint tanulságként kell hogy szolgáljon az az értelmetlen világégés, amelyben a magyarországi hadakból 530 ezer ember vesztette életét. Tóth István beszédét követően Szilágyi Árpád és

Kalmár Ferenc

Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő közösen leplezték le az emlékfát, majd Gyulay Endre megáldotta. A kettős keresztet

a két hete leleplezett Dózsa György-szobor

mellé állították.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.