Közélet

Csak a viharos szél fújhatja el az augusztus 20-i tűzijátékot

Csak a viharos szél fújhatja el az augusztus 20-i tűzijátékot

2014. augusztus 19., kedd
Csak a viharos szél fújhatja el az augusztus 20-i tűzijátékot
tuzijatek08_gs

Több mint ezer pirotechnikai fényeffekt világítja meg Szeged egét nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án - legalábbis ha a viharos időjárás nem szól közbe. A tűzijátékért felelős szakember szerint az eső csak a nézőknek okozhat gondot, 12-16 m/s közötti, vagy afölötti szél esetén viszont el kell halasztani a látványosságot.

Átvitt és szó szerinti értelemben is viharos körülmények között

maradt el tavaly augusztus 20-án

a szegedi tűzijáték. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szakemberei portálunknak akkor úgy nyilatkoztak, hogy a szélerősség nem haladta meg a kritikus mértéket (ám a későbbi vizsgálat során indokoltnak bizonyult a tűzijáték lefújása), a városháza pedig indulatos levélben követelte a felelőst a szerintük szakmaiatlan döntés miatt. Sok jóval az

eddigi meteorológiai mérések

sem kecsegtetnek, utánajártunk hát, hogy mire számíthatunk szerdán, és mely körülmények között kell lefújni a városháza udvarán felsorakoztatott pirotechnikai arzenál útnak indítását.

A sóhajok hídja alól koordinálják az eseményeket

"Idén a rakpart felújítási munkálatai miatt a megszokott helyszín nem megfelelő a rendezvény lebonyolítására, így a Széchenyi térre költöznek a programok. Itt az elmúlt évekhez hasonlóan nagy körültekintéssel készülünk fel, hiszen augusztus 20-a kiemelt ünnep Szeged életében" - mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére

Ördög István

alezredes, a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője. Az útlezárásokkal, forgalomelterelésekkel kapcsolatos döntéseket már hetekkel korábban, augusztus 5-én meghozták a fő szervezők a tűzoltóság, a mentő- és biztonsági szolgálatok, valamint a katasztrófavédelem képviselőivel egyeztetve. A főszervező és a tűzvédelmi megbízott egy nappal az ünnepség előtt is bejárja a területet, ahol a menekülési útvonalakról és a biztonsági személyzet felkészültségével kapcsolatos részletekről tudakozódnak. Baj esetén a tér két ellentétes sarkában egy-egy gépjárműfecskendő áll készenlétben, a sóhajok hídja alatt állomásozó csoport azon dolgozik majd, hogy ne legyen rájuk szükség. "Az irányítási ponton a főszervező, a biztonsági személyzet vezetője, valamint a rendőrség, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem munkatársai követik majd az eseményeket. Ők tartják majd a kapcsolatot a pirotechnikussal, hogyha rendbontás történik, az időjárási viszonyok nem kedvezőek vagy a tűzijátékkal bármi probléma lenne, akkor azonnal tudunk cselekedni" - tette hozzá Ördög István.

2012_szilveszter39_gs

Az alezredes kiemelte: tavaly a sajtóban és fórumokon is támadták a szervezőket, hogy a szegedihez hasonlónak vélt időjárási körülmények ellenére például Debrecenben megtartották a tűzijátékot. "A helyi sajátosságokat is nézni kell ilyenkor, befolyásoló tényező az időn kívül a fellövés helyszíne, a szabad terület nagysága, a környéken álló létesítmények, sátrak elhelyezkedése. Az elsődleges célunk az, hogy a látványosság ne jelentsen veszélyt sem az épületekre, sem pedig az alatta álló emberekre" - mondta el Ördög István. Az időjárási viszonyokat figyelembe véve igyekeznek fél kilencig döntést hozni arról, hogy megtartható-e a tűzijáték, így a rendőrség munkatársainak és a helyi sajtónak is adnak időt, hogy értesíthessék a lakosokat a változásról. Probléma esetén azonban a fellövés előtti utolsó pillanatban is lefújhatják, sőt akár működés közben is megszakíthatják a pirotechnikai eszközök égi műsorát.

A szél elfújja, az eső el nem mossa

"A legutolsó meteorológiai előrejelzés szerint némi csapadékra van esély, de tartottunk már tűzijátékot zuhogó esőben is. Inkább a nézőknek jelenthet gondot az eső, a tűzijátéknál a szél erősségét kell figyelembe venni" - erről

Bácskai Dániel

, a Pyro Maxx Kft. ügyvezetője beszélt portálunknak. A szegedi tűzijáték lebonyolításáért felelő pirotechnikus saját mérőeszközével a helyszínről is ellenőrizheti a körülményeket, emellett egy meteorológiai oldalt üzemeltető cég GPS-koordinátára pontosan meg tudja neki mondani, hogy milyen időjárás várható. A BM - Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság meghatározása szerint a 12-16 m/s közötti szélsebesség erős szélnek minősül, ennek kimutatása már elég okot adhat a szakembernek, hogy elhalassza az égi fényjátékot.

Programok

Széchenyi tér, 2014. augusztus 19-20.

augusztus 19. (kedd)

16.00 Bad Cowboyz koncert 18.00 Indigó koncert 19.30 Szegedikum vetélkedő 20.15 Papes Béla és a Party Arczok koncert

augusztus 20. (szerda)

9.00 – 20.00 A Dux Ruizorum - Szent Imre Testőrség programja Államalapításunk ünnepén idén is várja az érdeklődőket a Dux Ruizorum - Szent Imre Testőrség, hogy e jeles napon betekintést nyerhessenek Szent István korának mindennapjaiba. A tábor bemutatja, hogyan telt eleink egy napja békeidőben és miként álltak helyt István zsoldosai harc idején. 10.30 Térzene a Városháza előtti téren Közreműködik: Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar és a Pavane Táncegyüttes 10.45 Országzászló ünnepélyes felvonása 11.00 Díszünnepség és koszorúzás Szent István és Gizella szobránál Ünnepi beszédet mond Dr. Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere. Az új kenyeret megáldja Kondé Lajos, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöki helynöke 15.00 Hagyományőrzők műsora 16.30 Tánccal az idő kerekén - A Hóra Színház és barátainak műsora 17.15 Szeged Tortája verseny eredményhirdetése 18.00 Stone’s koncert 20.00 Budapest Bár koncert 21.00 Tűzijáték a Széchenyi téren 21.15 Budapest Bár koncert - folytatás 22.00 Stand up koncert

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.