A fenntarthatóság Fodorkert fejlesztésének kulcsa

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

varga_robert04_gs

A máshol bevált minták saját igényeinknek megfelelő átdolgozása hasznos eszköz Fodorkert panelházas területének a megújításához is – vallja Varga Róbert, a Fidesz-KDNP és a L.É.T. képviselőjelöltje, aki arról is nyilatkozott, hogy nem minden a pénzen múlik, a legfontosabb az egységes akarat.

− Melyek azok a problémakörök, melyekkel a fodorkerti városrészben közösségi koordinátorként találkozott, és úgy értékeli, hogy megoldásra várnak?

− A városi problémák megoldásánál arra kell törekedni, legyen szó a fizikai környezet vagy a társadalmi megújításról, hogy a feltételek tartósan javuljanak. A lakótelepi területek rehabilitációjánál a máshol bevált mintákat érdemes követni, hiszen ha pusztán nyílászárókat cserélünk, és az épületek külső hőszigetelését oldjuk meg, akkor tulajdonképpen mindössze szebb lakókörnyezetet alakítunk ki, de ez csak az első lépés a gyökeres megújuláshoz. Ahhoz, hogy hosszú távon kisebb rezsiköltségeket és nagyobb komfortot érjünk el, átfogóbb építészeti, gépészeti és gazdasági fejlesztésekre van szükség. Úgy gondolom, hogy további lépésekre van szükség, melyben az önkormányzatnak aktív szerepet kell vállalnia.

− Melyek azok a szociális problémák, melyekkel a helyszínen szembesült?

− A Fidesz-KDNP és a L.É.T. képviselőjelöltjeként azt tapasztaltam, hogy sok kisnyugdíjas él a fodorkerti területeken, továbbá a gyermekes családok is anyagi gondokkal küzdenek. A lakosság egyharmada 60 év feletti, és az idősebb korosztály aránya rohamosan növekszik. Fontos, hogy felkészüljünk az idősödő lakosság speciális igényeinek kielégítésére, lehetőségeink szerint hozzájáruljunk helyzetük és életszínvonaluk javításához. Fontos, hogy a hétköznapokban is törődjünk velük, ennek egyik eszköze lehet egy a L.É.T. által indított nyugdíjasklub és annak programjai. A gyermekes családok anyagi problémája mellett gondot okoz, hogy a munka- és iskolaidő nem mindig fedi egymást, ezért szorgalmazzuk a helyben kialakított munkahelyeket. A szülők gyermekfelügyeleti teendőinek megkönnyítéséért a sok szabadidővel rendelkező nyugdíjas közösséget lehetne bevonni. Szorgalmazzuk azt, hogy a fiataloknak szánt helyi sportpályák, játszóterek, zöldterületek folyamatos karbantartására is több figyelmet szenteljenek.

varga_robert01_gs

− Említette, hogy környékbeliekkel beszélgetett. Mik voltak a tapasztalatai, miről számoltak be a fodorkertiek?

− Ahogy említettem, a panelházas területen azzal a sajnos tipikusnak mondható lakóközösségi problémával találkoztam, hogy nincs igazi közösség. A közösségépítés terén bőven akad ezen a környéken tennivaló, de azt is meg kell jegyeznem, hogy maximum a panelok melletti padokon ücsöröghetnek az itt élők, hiszen ezen a környéken nincs közösségi ház, és egy sportlétesítmény is hiányzik. A lakótelepeken elérhető szolgáltatások fejlesztését is fontos feladatnak tartom, hogy ne kelljen az itt élőknek Szeged másik felébe elmenniük ahhoz, hogy bizonyos szolgáltatásokat igénybe tudjanak venni. Természetesen ez utóbbi nem megy magától, szükséges, hogy Szeged városa végre valóban segítse a helyi vállalkozókat és cégeket, partner legyen a fejlődésben.

− Számtalan problémát felsorolt, társadalmit, gazdaságit és infrastrukturálisat egyaránt… Mindezt lehet orvosolni, illetve az említett fejlesztéseket meg is lehet valósítani, de honnan lehet erre előteremteni az anyagi forrást?

− Ezt a kérdést máshonnan, kicsit messzebbről közelíteném meg. Én egész életemben keményen dolgoztam, Nagyváradon születtem, és a rendszerváltásig Romániában éltem, így korán megtudtam, mi is a nélkülözés és a munka. Szegeden sem volt könnyű az első időszakban, nyomdában dolgoztam, majd egyéni vállalkozóként takarítással kezdtem el foglalkozni. A saját kezem munkájával termeltem meg a cég növekedéséhez szükséges tőkét. Ma már 450 embernek adok munkát szerte az országban, vagyis az én példám is bizonyítja, hogy a legfontosabb, hogy az ember céltudatos és kitartó legyen. Egy városrész vagy akár kisebb közösség esetében sincs ez másképp, mint egy egyénnél, vagyis ha mindannyian egyet akarunk, akkor előre lehet jutni, akkor lesz kerítése a játszótérnek, akkor lesz közösségi ház. Ha a közösségnek vannak céljai, akkor abból terveket lehet kovácsolni, és közös akarattal valóra lehet váltani. Ehhez egységre és egységes akaratra van szükség.

Előző sztori

Heteket késett a szemzés, a szőregi rózsa azért nincs veszélyben

Default thumbnail
Következő sztori

Szavazzanak meg öt jó évet!

Legutóbbi hasonló cikkek