A belga válogatott hosszabbításban 2-1-re legyőzte az amerikai csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság utolsó, keddi nyolcaddöntőjében.
Mindkét csapat nagy iramban kezdte a találkozót. Valamelyest a belgák játszottak fölényben, de az amerikaiak is, amint labdát szereztek, azonnal megindultak az ellenfél kapuja felé, így igen változatos és izgalmas volt a félidő. Helyzetekből sem volt hiány, de a lehetőségek kimaradtak.
A folytatásra szinte “felborult a pálya”, folyamatosan záporoztak a belga lövések az amerikai kapura, de Howard állta a sarat, és csak az ő bravúrjainak volt köszönhető, hogy csapata nem került hátrányba. Alig volt olyan játékos az európai válogatottból, aki nem hibázott el ziccert, pontosabban legtöbbször Howard hárított bravúrral, illetve egy ízben a keresztléc mentette meg. A 92. percben viszont a tengerentúliak hagytak ki hatalmas lehetőséget.
A hosszabbításra beállt Lukaku, és nyerőembernek bizonyult, mert ha lehet, még a korábbinál nagyobb lendületet adott Belgiumnak. Előbb gólpasszt adott, majd maga fejezett be eredményesen egy akciót. Ekkor úgy tűnt, eldőlt az összecsapás, csakhogy az amerikaiak nem adták fel, és a hosszabbítás második félidejének elején szépítettek. Ez olyan erőt adott nekik a hátralévő időre, hogy kapujához szögezték az addig fölényben játszó ellenfelüket, és bár megvoltak a lehetőségeik, nem sikerült egyenlíteniük a vb eddigi legjobb meccsén.
A belgák 1986 óta először kerültek a legjobb nyolc közé, mostani sikerük pedig egyúttal azt jelenti, hogy valamennyi nyolcaddöntőben a csoportgyőztesek nyertek. Marc Wilmots szövetségi kapitány csapata szombaton Argentínával találkozik az elődöntőbe jutásért.
Nyolcaddöntő:
Belgium-Egyesült Államok 2-1 (0-0, 0-0, 2-0)
Salvador, Fonte Nova Aréna, 50 000 néző. Vezette: Dzsamel Hajmudi (algériai).
Belgium: Thibaut Courtois – Toby Alderweireld, Vincent Kompany, Daniel van Buyten, Jan Vertonghen – Axel Witsel, Marouane Fellaini – Dries Mertens (Kevin Mirallas 60′), Kevin De Bruyne, Eden Hazard (Nacer Chadli 111′) – Divock Origi (Romelu Lukaku 90′). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots.
Egyesült Államok: Tim Howard – Fabian Johnson (DeAndre Yedlin 32′), Omar Gonzalez, Matt Besler, DaMarcus Beasley – Graham Zusi (Chris Wondolowski 72′), Jermaine Jones, Geoff Cameron, Michael Bradley, Alejandro Bedoya (Julian Green 105′) – Clint Dempsey. Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann.
Gólszerzők: De Bruyne (93′), Lukaku (105′), illetve Green (107′).
Sárga lap: Kompany (42′), illetve Cameron (18′).
Gólok:
93. perc: Lukaku futott el a jobb oldalon, középre gurított, a védők nem tudtak felszabadítani, így De Bruyne szerezte meg a labdát, majd az ötös jobb sarkáról a hosszú sarokba helyezett (1-0).
105. perc: De Bruyne futott a labdával a bal oldalon, a 16-oshoz érve a mellette elfutó Lukakut ugratta ki, és ő ballal nagy erővel a rövid sarokba bombázott (2-0).
107. perc: Bradley kiválóan emelte be a labdát Green elé, ő pedig 10 méterről a belga kapu bal oldalába emelt (2-1).