Támogatás és példamutatás a szegedi koraszülött mentésért



A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkájának támogatására nyújtott át 100 ezer forint adományt Kolompár László, a kuratórium elnökének Pintér Sándornak.
A Csongrád Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke magánszemélyként támogatta a három és fél megyében dolgozó Életmentő Szolgálatot.
Kolompár László
elmondta, adományával háláját szeretné kifejezni a Szolgálatnak: „Én magam hivatásos nevelőszülőként kilenc gyermeket nevelek, tudom, hogy milyen sok múlik azon, hogy időben érkezzen a segítség és ott legyen a mentőautó, mikor szükség van rá.” Az elnök hozzátette, hogy ezzel a támogatással példát is szeretne állítani abban, hogy mennyire fontos a legkiszolgáltatottabbak, a koraszülöttek, újszülöttek segítése.
Pintér Sándor
hálásan fogadta az adományt, mely az új koraszülött mentőautó berendezésének (inkubátor, lélegeztetőgép, infúziós pumpák stb.) megvásárlásában segít.