A szolgáltatás hálójában - egy „srác” Szentesről

Többször is módosítottuk az interjú időpontját, megbeszélések, tárgyalások, az utazás nem könnyítette az egyeztetést. Elfoglalt ember. A megbeszélt időpontban másodpercre pontosan érkezik, kockás ingben, farmerban, s rögtön elnézést kér a változtatások miatt. Nézem, talán a telefonja, a táskája, az órája elárulja a sikeres cég sikeres igazgatóját, de nem igazán. A beszélgetés elejétől a végéig ő Bozó Zoltán Szentesről, egy „srác” a szomszédból, aki nem egyszer, hanem sokszor volt jó időben, jó helyen. Ez azért mégsem lehet véletlen.

- Talán már a kezdetekkor, de az utóbbi években egyértelműen ritka sikeres történet az öné. Amikor a MetalCom-ot megalapították a barátaival, meddig látott előre?

- Valóban, nagyon munkás és nagyon szép sikertörténet van mögöttem. Mindig abból indultam ki, hogy láttam, ahogyan az emberek elvetették a magot, megkapálták, művelték, locsolták, abból növény lett, a növényt feldolgozták, eladták, a haszonból tudtak venni új kapát. Számtalanszor előfordult az életemben, hogy kaptam sok „ez aztán biztos siker” ötletet, de én ebben sosem hittem. Amikor 1999-ben megalapítottuk a céget, akkor azt gondoltam, hogy éves szinten nagyjából 50 milliós forgalmat leszünk képesek bonyolítani 6-7 emberrel, és ha ez sikerül, akkor elértük a célunkat, elégedettek lehetünk. Szinte elképzelhetetlen vágyálom volt ez akkor mindannyiunk számára. Ehhez képest már az első teljes évünkben 89 millió volt a forgalmunk, a következő évben 240 millió, és ez így ment felfelé. Amikor elindítottuk a vállalkozást, nem gondoltuk, hogy ilyen nagy lesz, de azt tudtuk, hogy benne van a lehetőség. Fontos, hogy ne üljünk bele a sikerbe. Mi folyamatosan kerestük, s keressük most is a továbblépés, a fejlesztés lehetőségeit. Már az első év végén kivehettünk volna egy jelentős összeget a cégből, de nem tettük. Inkább visszaforgattuk a hasznunkat.

- A szerencse azért gyakran segítette, nem?

- Nincs olyan, hogy a szerencse segít. Az életem folyamatos fejlődés volt, mint akárki másé. Kései gyerek vagyok, édesapám 53, édesanyám 42 éves volt, amikor én születtem. Nagy kertünk volt, születésem után édesapám telepített egy szőlőst és a ház mögött egy nagy gyümölcsöst. Még kicsi voltam, amikor apám nyugdíjas lett és nyugdíj kiegészítésként libát neveltek és tömtek anyámmal. Akkor is, ma meg még inkább tudom, milyen nehéz volt ez a munka. Ebből nekünk, gyerekeknek ki kellett vennünk a részünket, óriási szabadságunk volt, viszont a szünetben libát legeltettünk, és utólag érzem, milyen mély nyomokat hagyott ez az életemben. Nem hiszek abban, hogy munka és teljesítmény nélkül bármit is el lehetne érni.

- Fontos a vidékiség, szülői háttér?

- Nagyon sokat tanultam a szüleimtől. Ahhoz, hogy az életem különböző periódusaiban el tudjak jutni odáig, ahol most vagyok, ahhoz kellett az a gyakorlatiasságra épülő alap, amit tőlük lestem el. Ma persze mást jelent a vállalkozás, mint akkor, a 70-es, 80-as években. Apám baloldali ember volt, végletekig hitt a kommunizmus eszményeiben, a társadalmi igazságosságban, anyám más ideológiát képviselt, gyűlölte a kádári szocializmust, megszenvedte az 50-es éveket. Ennek ellenére nagy egyetértésben, egymást tiszteletben tartva éltek. Apám minden embernek megadta a tiszteletet, ezt igyekszem átvenni tőle. Nem tudok olyan előzékeny lenni, mint ő, sajnos legendásan rossz az arc- és a névmemóriám, emiatt nem egyszer kerültem kínos helyzetbe. Viszont 4-500 sorból ki tudom szúrni a hibás adatokat, mert a munka az más. Az ember tud ímmel-ámmal dolgozni, de tud úgy is, hogy okozója az eseményeknek, mert beleteszi magát. Én a magánéletemben, a munkámban 100 százalékkal akarok benne lenni.

- Ma már egy többmilliárdos cég vezetője, egyesek csodálják, mások irigykednek. Sok buktatóval jutott el idáig?

- Ennek a kívülről kereknek látszó történetnek nyilvánvalóan voltak kisebb-nagyobb buktatói. A sikertelen ember azért sikertelen, mert belemerevedik a kudarcba, és nem képes továbblépni. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, nagyon sok kudarcot kell átélnie és ezt én sokszor átéltem. De az akaraterő, a küzdés, a vágyott cél átlendített a kudarcokon, néha észre sem vettem, hogy benne vagyok a gödörben, mert már egy másik probléma megoldásán dolgoztam.

- Mi az, amit vezetőként legelőször megtanult?

- Elsőként kellene megtanulni, sőt, már az általános iskolások fejébe kellene verni, hogy érdemes bízni a társakban, bizonyos feladatokat időben át kell adni. Nincs olyan ember, aki mindent tud, de még annyit sem, amennyire szüksége van. Persze, sokszor nehéz megállni, hogy az ember ne szóljon bele abba a munkába, amit korábban ő csinált, s rutint szerzett. Előfordul, hogy az ember hibás döntést hoz, mint ahogyan kedvenc viccemben Jack, aki csak azért ül a kaktuszbokorban, mert az pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, csakhogy a kaktuszbokorból ki kell mászni, a tüskéktől meg kell szabadulni, amilyen gyorsan csak lehet. Számos receptet kitaláltak, hogy mi a siker titka. Az enyémnek a fő oka a bizalom és a megbízhatóság. Már-már kínosan figyelek arra, hogy amire én egyszer kezet fogtam, azt meg is valósítsam. Az, hogy megbízhatóan dolgozunk, a szakmában hamar elterjed, és egy idő után már nemcsak én találom meg a munkát, hanem a munka is megtalál engem. Persze nem úgy születtem, hogy a receptet jól ismertem, állandóan képeztem magam, és ez egyébként nem esik nehezemre, mert éhezem az információra, kíváncsi vagyok a másik emberre.

- Majdnem minden nap ingázik Szentes és a főváros között, a tárgyalások zömmel itt zajlanak. Nem lenne egyszerűbb Budapestre helyezni a céget?

- Valójában gazdaságilag semmi sem indokolja, hogy a cég Szentesen legyen, de engem oda dobott a sors, én ott leltem otthont, ott gyökereztem, nem akarok megválni a várostól. A családom velem tudna jönni, a házamat máshol is felépíthetném, de soha nem jutott eszembe, hogy elköltözzek innen, egyszerűen nem tudnék máshol élni. Szentes valamikor megyeszékhely volt, egy élő-lüktető gazdasági-kulturális centrum, és a városon rajta vannak még ezek a jegyek. A város rég nem ilyen, viszont az emberek emlékeznek a „régi szép napokra”, s a magam eszközeivel szeretnék hozzájárulni a város jó életéhez.

- Megváltoztatta a pénz, az anyagi sikerrel járó lehetőségek?

- Álságos lenne azt mondanom, hogy nem változtam, de merem hinni, hogy vannak barátaim és természetesen a családom, akik őszinték velem és szólnak, ha rossz irányba indulok. Nem szeretem én azt, hogy vezérigazgató úr vagyok, persze, van, amikor igazgatóként kell fellépnem, de a mindennapokban én ugyanaz vagyok, aki voltam. Elég nagy baj, hogy ma a társadalmunk úgy gondolkodik, hogy ha valaki tehetősebb, akkor az már nem is közéjük tartozik. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy az egész MetalCom nem arról szólt, hogy mennyi pénzt fogunk keresni, hanem a kihívásról, arról, hogy megcsináljuk!

- De aki kap, annak illik adni is.

- Az anyagi jóléttel együtt nő az ember felelőssége. Sok alapítvány, egyesület keres meg, és kér támogatást, rettenetesen nehéz nemet mondani. Van néhány ügy, amit rendszerint támogatok, ilyen a sport, a gyógyítás, és még sok más, amiről úgy érzem, hogy egy kisebb vagy nagyobb közösség helyzetén könnyít. A beteg vagy a hátrányos helyzetű gyerekek sorsa mindig nagyon megráz. Járunk Albániába az egyik projektünk miatt, s Tirana főterén többször láttam már egy testvérpárt, papírdobozon kucorognak, kéregetnek esténként. A két kislány közül az egyik három, a másik talán öt éves, már mindenhol kérdeztem az ottaniaktól, hogy hogy lehetne nekik segíteni, de egyelőre nincs jó megoldás. Nem szégyellem, könny szökik a szemembe, mert dühít a tehetetlenség.

- Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton a Családi és Ifjúsági napot. A már megszokott „egy jó cél” támogatásán túl a szórakozás és jókedv, a közösség kovácsolása, de emellett a család, az ifjúság és az egészség fontosságának hangsúlyozásáé a főszerep. Volt már a palánkfestő verseny, az adománygyűjtéssel egybekötött festőverseny, majd a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítványt támogató FreeStyle bemutatóval egybekötött Ifjúsági nap. Idén pedig a Szentesi Gyermekmentőbe varázsolnának egy új, a mentéshez elengedhetetlen eszközt. Mi mozgatja ezt a varázst?

- Ön adott már ajándékot úgy, hogy látta a mosolyt a másik arcán? Ezt az érzést akarom továbbadni mindenkinek, megtanítani, hogy sok kicsi sokra megy és azt, hogy a közösség igen is felelős saját sorsának alakulásáért. Tegyünk egymásért, tapasztaljuk meg, hogy kapni jó, jót adni még jobb!

- Olyan embernek tűnik, aki nem tud leállni, folyton keresi a kihívásokat. Most éppen mire készül?

- Az elmúlt időszakban a legfontosabb célom az volt, hogy a cég ismét teljes magyar tulajdonba kerüljön, és ezt mostanra sikerült elérnünk, megcsináltuk. Gyerekkoromtól kezdve az élet minden területén, a magánéletemben és a munkámban is megvalósulnak az álmaim. Ez kicsit félelmetes, ugyanakkor magabiztossá tesz. Nyilvánvaló, hogy mindez nem varázslat, hanem azért alakulnak így a dolgaim, mert tudatosan és tudat alatt mindent elkövetek, hogy beteljesítsem az álmaimat. Ebből adódóan tisztán látom, mi az, amit semmiképpen nem tudok megcsinálni. Ha nem vagyok képes beleélni magam egy szituációba, akkor borítékolom a bukást, és ha csak lehet, elkerülöm. Váltásra készülök most is, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjeként. Tudom és érzem, hogy sokat tudok tenni a környezetemért, szüleim, a gyerekeim városáért.

Kertész Éva