Írjon nekünk

Közélet

A hazatérés élménye – kétszáz gyermek a szegedi ÁGOTA-táborban + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

agota_tabor_megnyito58_gs

Az ország minden részéből kétszáz állami gondoskodásban élő gyermek érkezett a XVIII. ÁGOTA-táborba, melynek lényegét Kothencz János úgy foglalta össze, hogy mindenkinek van egy családja, van egy hely, ahová hazaérkezik – ezt nyújtja az ÁGOTA.

Az ÁGOTA Alapítvány mintegy száz segítője gondoskodik arról, hogy a tíznapos táborban részt vevő állami gondoskodásban élő gyermekek jól érezzék magukat. A programok sorában többek között sportversenyek, kézműves foglalkozások és Ki mit tud is szerepel, illetve tűzoltón érkezik majd a nyári Mikulás, roma fesztivált és bált is rendeznek a szépségverseny mellett. Az alapítványt létrehozó Kothencz János úgy fogalmazott: a cél, hogy a résztvevők úgy érezzék, hazaérkeztek.

A József Attila Általános Iskolában tartott ünnepélyes tábormegnyitón a fővédnöknek felkért Kiss-Rigó László megyés püspök elmondta, sokan már egy éve készülnek erre a nyári táborra, s reményét fejezte ki, hogy minden egyes résztvevő maradandó, pozitív élményekkel gazdagodik. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára az ÁGOTA közösségét méltatta, azt a nagy, befogadó családot, amit maga az ÁGOTA jelent. „Az egész gyermekvédelmi rendszert sikerült a sarkaiból kifordítani, és egy teljesen új megközelítést érvényesíteni. Az irány jó, folytassuk közösen a megkezdett munkát annak érdekében, akik itt ülnek” – fogalmazott Czibere. Deák Imre, az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az ÁGOTA-tábor programjaival kapcsolatban a szervezők munkáját emelte, amit a résztvevő gyerekek azzal tudnak meghálálni, ha jól érzik magukat.

agota_tabor_megnyito27_gs

A táborban a kormányhivatal mindenkit tiszteletbeli ügyféllé avat – erről már Juhász Tünde kormánymegbízott beszélt, hiszen a gyerekek a szakigazgatási szervek munkájával is megismerkedhetnek. A Közlekedési Felügyelőség, a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, a Munkaügyi Központ, valamint a Szociális és Gyámhivatal munkatársai kapcsolódnak be a tábor programjába. Ahogy beszámoltunk róla, szerdán a résztvevők nyelvére elfordítva, érthető módon játékos feladatokkal mutatják be, hogy miként is működik a hivatali ügyintézés, amivel a fiatalok előbb-utóbb élesben is találkozni fognak. Juhász Tünde kiemelte, önismereti tréninget is tartanak a nagyobbaknak, akik például önéletrajzírást is tanulhatnak a kormányhivatal munkatársaitól.

Lukács János dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány úgy fogalmazott, “eljöttünk egy hiteles forráshoz, amit ÁGOTA-nak hívnak”. Gratulált, hogy immár tizennyolcadik alkalommal táboroztatják a gyerekeket, és sok sikert kívánt az alapítvány csapatának munkájukhoz. „Mindenki tartozik valahová, nekem az a feladatom, az a szolgálatom, hogy ezt bebizonyítsam nektek, hogy bennetek van a csoda, ami ha kiteljesedik, akkor a gyerek hazatalál” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a kétszáz gyermeket Kothencz János.

agota_tabor_megnyito35_gs

A SZEGEDma.hu-nak elmondta, az ÁGOTA Alapítvány által kidolgozott érzékenyítő módszer, a KÁSZPEM segítségével igyekeznek a gyermekeket felszabadítani, ezt célozza a tábor számtalan programja. „Ezzel a felszabadultsággal együtt a jár azonban a fájdalom, a nehéz életérzések felszabadítása is, és bizony, ekkor úgy kell lenni a gyerekek mellett, hogy érezze: érdemeitől függetlenül ő szerethető. Ez a lényege ennek a tábornak, hogy egy más minőségben tapasztaltassuk meg a gyerekkel önmagát ahhoz képest, mint amit adott esetben mások mondtak róla” – részletezte Kothencz János a tábor alapkoncepcióját. A mintegy száz önkéntes segítő között szép számmal akadnak olyan sorstársai, egykor intézetben nevelkedők, akiket évekkel ezelőtt még ő táboroztatott. Mint megtudtuk, mindig az adott intézményben születik arról döntés, hogy ki vehet részt az ÁGOTA táborában, ami nem büntetés vagy épp jutalom, hanem egy lehetőség a gyerekek számára.

Paradigmaváltás valósult a gyermekvédelemben

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója kiemelte, a 2010-es kormányváltás után jelentős pozitív változások történtek a gyermekvédelemben. Kothencz János emlékeztetett, főként a szocializmus idején jóformán felügyelték a gyerekeket, ez az attitűd változott. „Noha az 1997-ben elfogadott gyermekvédelmi törvény már lehetőséget teremtett arra, hogy elmozduljon a rendszer a családközeli ellátások felé, de azt láttuk, hogy érdemben nem történtek komoly változások a szakellátási arányban” – szögezte le Kothencz János, aki úgy értékelte, a leghatékonyabb családpótló maga a család. Az előző Orbán-kormány által hozott intézkedéseket azért nevezte paradigmaváltónak, mert a felügyeleti típusú ellátást felváltotta a törődő attitűd.

agota_tabor_megnyito40_gs

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára a világ egyik legszebb szolgálatának nevezte a nevelőszülői hivatást. „Akkor, amikor egy család úgy dönt, hogy egy állami gondoskodásban élő gyermeket nevelőszülőként gondoz, ugyanaz motiválja, mint ami a kormánynak is a legfontosabb családpolitikai elkötelezettsége, nevezetesen, hogy nem hagyunk senkit az út szélén. Mindenkinek meg kell adni azt az esélyt és azt a lehetőséget, hogy felemelkedjen és felzárkózzon. Itt a táborban sok olyan gyermeket látunk, akiknek a családi háttere valamiért szétesett, így olyan nehézségekkel és hátrányokkal küzdenek, amik egy életre szólóan meghatározza jövőjüket, hacsak nem karoljuk fel őket” – fogalmazott Czibere Károly. Kiemelte, a kormány feladata, hogy folytassa a négy évvel ezelőtt megkezdett munkát, de a nyár folyamán kiértékelik az elmúlt fél év tapasztalatait, és ez alapján hoznak majd intézkedéseket. Példaként elmondta, a nevelőszülők szabadságolása vagy helyettesítésére vonatkozó szabályokat vizsgálják, hogy azok vajon mennyire segítik őket. Fontosnak nevezte az 500 órás képzést is, mellyel kapcsolatban azt nézi meg a szaktárca, hogy mennyire tudják az elsajátítottakat a gyakorlatban kamatoztatni a nevelőszülők a mindennapok során. A SZEGEDma.hu-nak Czibere Károly elmondta, jelentős területi eltérések vannak abban is, hogy amennyiben nevelőszülőt keresnek, milyen a jelentkezési arány. Ezen is szeretnének javítani.

Közélet

A szegedi gustnado hagyatéka: két hónappal a vihar után is hullik a cserép

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szalaggal kerítették el a Károlyi utcai társasház árkádsorát emiatt,

Tovább olvasom

Hírzóna

A domaszéki suli is csatlakozott a megyei bűnmegelőzési mintaprogramhoz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Azaz a “Kék tér” projekthez.

Tovább olvasom

Hírzóna

Emelkedett a parlagfűvel fertőzött területek nagysága Csongrádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nőtt a kiszabott bírságok összege is,

Tovább olvasom

Aktuál