A kolumbiai válogatott 2-0-s győzelmet aratott a négy éve negyedik Uruguay csapata felett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombat esti nyolcaddöntőjében.
Kolumbia a csoportmeccseken látott gólra törő futballjával rukkolt elő ismét, Uruguay pedig teljesen a védekezésre rendezkedett be. Abszolút mezőnyfölényben játszott Kolumbia, szinte csak idő kérdése volt, mikor szerzi meg a vezetést, ez végül James Rodriguez szépségdíjas bombagóljával sikerült. A sárgamezesek ezt követően is jobbak voltak, az előny ellenére nem álltak vissza.
A folytatásban sem változott a játék képe, sőt, Kolumbia egy gyönyörű akció végén tulajdonképpen eldöntötte a továbbjutást. Ezután már nem erőltette a támadást, de a harapása miatt eltiltott Luis Suarez nélkül Uruguay nem sok veszélyt jelentett a rivális kapujára, így az eredmény a lefújásig már nem változott.
A továbbra is százszázalékos kolumbiaiaknál James Rodriguez duplázott, az AS Monaco játékosa immár öt találatnál tart a tornán, ezzel pedig a góllövőlista élére ugrott. Kolumbia története során először jutott a legjobb nyolc közé világbajnokságon. A negyeddöntőben jövő pénteken a házigazda Brazíliával találkozik.
Nyolcaddöntő:
Kolumbia-Uruguay 2-0 (1-0)
Rio de Janeiro, Maracana Stadion, 75 000 néző. Vezette: Björn Kuipers (holland).
Kolumbia: David Ospina – Juan Zuniga, Cristian Zapata, Mario Yepes, Pablo Armero – Juan Cuadrado (Fredy Guarin 81′), Abel Aguilar, James Rodriguez (Adrian Ramos 85′), Carlos Sanchez, Teofilo Gutierrez (Alexander Mejia 68′) – Jackson Martinez. Szövetségi kapitány: Jose Pekerman.
Uruguay: Fernando Muslera – Martin Caceres, Jose Maria Gimenez, Diego Godin – Maximiliano Pereira, Alvaro Gonzalez (Abel Hernandez 67′), Egidio Arevalo Rios, Cristian Rodriguez, Alvaro Pereira (Gaston Ramirez 53′) – Edinson Cavani, Diego Forlan (Christian Stuani 53′). Szövetségi kapitány: Oscar Tabarez.
Gólszerző: Rodriguez (28′, 50′).
Sárga lap: Armero (78′), illetve Gimenez (55′), Lugano (77′).
Gólok:
28. perc: Aguilar játszotta a labdát Rodriguezhez, aki mellel átvette, majd félfordulattal egyből kapura bombázott 23 méterről, a labda a keresztlécről vágódott a gólvonal mögé (1-0).
50. perc: Martínez középen a 16-os előteréből a bal oldalon érkező Armeróhoz passzolt, aki a hosszú sarokhoz ívelt, Cuadrado visszafejelte a labdát Rodrígueznek, ő pedig 6 méterről a kapu közepébe lőtt (2-0).