Írjon nekünk

Közélet

Több mint húszezer vendég a szegedi Deja Vu fesztiválon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Sikerrel zárt a szegedi Deja Vu fesztivál, több mint húszezren látogattak ki a rendezvény öt napja alatt a Postás sporttelepre, ahol a 90-es évek kedvenceivel tettek rövid időutazást, felidézve az egykori házibulik hangulatát – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

Már a nyárindító fesztivál nyitónapján kiderült, hogy bár már húsz esztendeje zenélnek, a Scooter fénye és népszerűsége mit sem kopott az évek során. HP Baxxter és csapata fergeteges hangulatú, látványos koncertet adott, ötezren tomboltak a színpad előtt. A csütörtöki családi napon minden korosztály megtalálta kedvencét: délután a legkisebbek szállták meg a sporttelepet az Alma együttes miatt, este Korda Györgyék, Zoltán Erika és Dj Bárány vezényletével újra a nosztalgiázóké lett a főszerep.

Több ezer embert vonzott a 2Unlimited, Mr. President és Dj Sash koncertje, a hazai sztárok pedig ismét kitettek magukért. Dobrády Ákos, Kozsó, a Napoleon Boulevard, a Kerozin, a Groovehouse és a Kozmix ismét igazolták, hogy slágereiket ma is ugyanúgy szereti a közönség, mint amikor először megismerte őket. Bizonyíthattak a tehetségkutatósok is, hiszen a vasárnap róluk szólt: Pál Dénes indította a napot, majd jött Király Viktor, Kökény Attila, Muri Enikő és Janicsék Veca, a fesztiválzárásról pedig Szikora Robi és csapatai, az MDC és a ByTheWay gondoskodtak.

A nagyszínpados koncertek után minden nap két helyszín várták a fesztiválozókat. Csupán pár lépést kellett tenni a party arénáig és mulatós sátorig, ahol hajnalig tartott a buli – áll a közleményben.

Kommentek

Közélet

Nem bírják a rohamot a szegedi klímaszerelők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rengeteg a megkeresésük. Van olyan vállalkozó, aki éjszaka is dolgozik.

Tovább olvasom

Hírzóna

Diákkonyhát avatnak a szegedi szakképzési centrum tagiskolájában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club hozzájárulásával.

Tovább olvasom

Hírzóna

Az első magyar űrutazásról nyílik kiállítás Szentesen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Múzeumok éjszakáján.

Tovább olvasom

Aktuál