/

Nyitott bíróságok program – Évértékelő a Szegedi Ítélőtáblán

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

DSC02844

Országosan immár 32 ezer diák kapcsolódott be a “Nyitott bíróságok” programsorozat rendezvényeibe, amelynek Csongrád megyei értékelését a Szegedi Ítélőtábla dísztermében tartották meg hétfő délelőtt.

Két évvel ezelőtt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kezdeményezésére indult el a “Nyitott bíróságok” program, amelynek egyik eleme, hogy bírók és bírósági titkárok tartsanak előadásokat általános jogi ismeretekről, polgári jogról, büntető jogról és a hallgatói jogviszonyt érintő kérdésekről a 11. osztályos diákoknak. A kezdeményezést nagy érdeklődés fogadta – derült ki azon a tanácskozáson, amelyen a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék vezetői, munkatársai, Urbán Zoltán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány helyettese, valamint Kis Gábor, a Deák Ferenc Gimnázium igazgatója, Kovács Józsefné, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgató helyettese, Gál Béla, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója, Plugor Magor, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgató helyettese, Gál Tibor, az Eötvös József Egységes Gimnázium igazgatója, Dobi János, az SZTE Ságvár Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója beszélték meg az elmúlt tanév tapasztaltait.

DSC02846

Harangozó Attila, a táblabíróság elnöke nagy eredményként könyvelte el: mind a középiskolások, mind a szülők örömmel fogadták, hogy olyan elméleti és gyakorlati jogi ismeretekhez jutnak, amelyeket sikeresen tudnak hasznosítani a hétköznapokban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben arra törekszenek a bíróságok, hogy mind szélesebb körben bemutathassák a különböző hivatásrendek, így a rendőrség és a büntetés-végrehajtás munkáját is. Urbán Zoltán arról szólt, hogy a fiatalok körében terjedő agresszió is indokolja, hogy a diákok tudják, mi az, amit megtehetnek, és mi az, amit már tilt a törvényt, emellett pontos képet kapjanak esetleges jogellenes cselekedeteik következményeiről.

Tárkány Szűcs Babett, a törvényszék elnöke kiemelte: különösen a gyakorlati konkrét példák kötötték le a tanulók figyelmét, és ezt megerősítették az iskolák képviselői is, amikor elmondták: a legnagyobb sikere a perszimulációknak volt.

Az iskolaigazgatók egyetértésben támogatták a program folytatását. A tanácskozáson elhangzott, hogy a Nyitott bíróságok program középiskolás képzési rendszere átlép Szeged város határain, és a tervek szerint a Szegedi Törvényszék bírái a jövőben Szentesen és Csongrádot is tartanak majd előadásokat.

Default thumbnail
Előző sztori

Ételmérgezés: hetekig is eltart majd a Nébih vizsgálata

Következő sztori

Ne üsse meg a guta! - Összefogással a stroke ellen + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek