Sport

Kosárlabda: Lazic és a Naturtex is marad a Szedeáknál

Kosárlabda: Lazic és a Naturtex is marad a Szedeáknál

2014. június 26., csütörtök
Kosárlabda: Lazic és a Naturtex is marad a Szedeáknál
szedeak_sajttaj03_gs

További egy évig marad a Naturtex a Szedeák élvonalbeli kosárlabdacsapatának névadó szponzora – derült ki a Gellért Szabadidőközpontban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

„Ezúton szeretnénk megköszönni a Gellért család eddigi támogatását, illetve a jövő évi együttműködést. Sok klub küzd nehézségekkel, de szerencsére mi a Naturtex Kft.-vel a hátunk mögött akadálymentesen tudjuk folytatni a munkát” – fogalmazott Kardos Péter, a Naturtex-SZTE-Szedeák klubelnöke. A vezető ezt követően Bonifert Domonkos technikai vezető közreműködésével egy az elmúlt négy – együttműködésben telt – év emlékezetes pillanatait megelevenítő fotógyűjteménnyel ajándékozta meg Gellért Ákost, a névadó cég alapító tulajdonosát.

szedeak_sajttaj02_gs

„Mondhatom, hogy amit vállaltunk, tudjuk is majd finanszírozni. Ez talán a legfontosabb a mai világban. Az egész család döntése volt, hogy folytatjuk a támogatást a jövőben is. Örülök, hogy itt lehetünk a csapat mellett, és bízom benne, hogy jövőre is itt lehetünk” – mondta el Gellért Ákos. A szponzor ugyanakkor kitért rá, több változást is szeretne látni a Szedeák körül az elkövetkező szezonban. Egyrészt szeretné, ha a csapat olyan játékot mutatna, amivel bármely ellenfél ellen győzelmi esélyekkel léphet pályára. Nem a kiemelkedő eredményesség az elvárás, hanem az, hogy a szurkolók már az alapszakaszban is olyan produkciót lássanak, aminek okán szívesen látogatnak el rendszeresen a mérkőzésekre. Ehhez kapcsolódóan az üzletember azt is kiemelte, szeretné, ha Szeged város közössége szívügyének érezné a gárda szereplését, és támogatná annak munkáját azzal, hogy minél nagyobb számban képviselteti magát a meccseken. „Alakuljon ki kötődés néző és csapat között! Igenis, aki teheti, nézze meg a helyszínen a találkozókat, és segítse azzal a klubnál folyó munkát, hogy megvásárolja a jegyet, vagy bérletet. Sok pici hozzájárulásból születhet meg egy nagy dolog. Ez az, amiben a publikum is részt vehetne a jövőben” – fogalmazta meg Gellért Ákos. Harmadik pontban a mellett szólt, hogy szeretné, ha a fiatal játékosok több lehetőséget kapnának. „Persze, egy edzőt általában az jellemez, miként hozza a csapat az eredményeket. De én azt szeretném kérni, hogy legyenek fiatalok az együttesben. Természetesen, nem minden áron az eredmény rovására, ne legyen kiesés a vége, de kapjanak bizalmat az utánpótlás tehetségei” – mondta.

szedeak_sajttaj01_gs

Kardos Péter ezt követően elárulta, megállapodtak Nikola Laziccsal, hogy a tavasz után további két évig a szerb szakember irányítja a gárdát. „Elégedettek vagyunk a munkájával, hozzáállásával. Hosszútávú szerződést kötünk vele, ami stabilitást ad mind az edzőnek, mind a klubnak. Ez módot adhat a fiatalokkal való intenzívebb foglalkozásra” – árulta el az elnök. A tréner úgy fogalmazott, eddig is jól érezte, és most is jól érzi magát Szegeden. Ennek okán nem volt nehéz döntés, hogy marad és folytatja az itteni munkát. „Két fontos játékosunk elment, Horváth Ákos és Csorvási Milán. Átbeszéltük a jövőt a csapattal. Biztos, hogy nehéz munka vár ránk. Első célunk a bennmaradás, a második pedig, hogy a fiataljaink jobbá válhassanak, fejlődhessenek a bajnokság végére. Megpróbálunk egy jó klubot és egy jó csapatot felépíteni. Remélem, hogy két év múlva elmondhatjuk, hogy ez sikerült. Szeged egy nagyon szép város, és megérdemli a jó kosárlabdát a jó vízi- és kézilabda mellé. Másrészt pedig boldog vagyok, hogy ilyen cég és család áll jövőre is mellettünk” – beszélt a jövőről Lazic mester. Bonifert Domonkos végezetül a keretet érintő változásokról szólva kifejtette, a két távozó mellett két biztos maradóról is be tud számolni: Csorvási Levente három, a csapatkapitány, Kiss Zsolt pedig egyéves hosszabbításról állapodott meg a klubbal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.